Bejelentkezés

x
Search & Filters

Running Wild

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1976

További képek

Biográfia: 

1976-ban egy iskolai banda alakult Hamburgban Rolf Kasparek alias Rock’n’ Rolf mini tyrannus „parancsnoksága” alatt, ki az ének mellett gitárosi szerepet is vállalt. Társai Uwe Bendig (gitár), Michael Hoffman (dobok) és Jörg Schwarz (basszusgitár) lettek, bár Schwartz-ot rövidesen Carstin David váltotta fel. 1979 körül a banda Running Wild-ra változtatta nevét és kiadták első demójukat. Ekkor már a basszusgitáros és a dobos helyén más játszott, a tagcserék egyébként végigkísérik a banda egész történetét köszönhetően a kalózkapitány ellntmondást nem tűrő ( másképp fogalmazva zsarnoki) uralmának. A csapat újszerű zenéjével ámulatba ejtette Hamburgot. 1984-ben Iron Heads, és Bones to Ashes c. számaik felkerültek egy „death metal”(!) c., a Noise által kiadott válogatásalbumra. Ugyanebben az évben megjelent első lemezük, a Gates to Purgatory, mely nem kevesebb, mint 20000 példányban kelt el a kiadás utáni három hónapban.

Második albumuk , a Branded 1985-ben jelent meg , és a Running Wild ezzel Németország egyik legsikeresebb metál zenekara lett , nevüket együtt emlegették a Scorpionssal és az Accepttel. Ekkorra kialakult az a tipikus Running Wild stílus, melyen aztán nem változtattak többet, lényegében ez köszön vissza ma is az albumaikon. A siker bizonyítékaként a zenekar együtt turnézhatott az akkoriban szupersztár státuszban leledző Mötley Crüe-vel a Theatre of Pain turnén.

Az 1987-ben kiadott Under Jolly Roger kezdte kialakítani azt az egyéni kalóz imázst, ami meghatározta a későbbi időket is. A tagcserék persze folytatódtak, a dobos és a basszgitáros is elhagyták a bandát. Első európai turnéjuk során Budapestre is eljutottak, ahol 5000 rajongó előtt játszhattak. A turné alapján megjelent első koncertlemezük is, a Ready for boarding, melyet a kritika is kedvezően fogadott.

1988 végén kijött negyedik stúdióalbumuk, a Port Royal, mely több mint 50000 példányszámban kelt el. Stefan Schwarzman elhagyta a zenekart az UDO kedvéért, helyét Iain Finlay foglalta el. Az 1989-es Death or glory az európai eladási listákat hetekig vezette, nem sokkal ezután pedig megjelent Bad to the bone c. maxi-single is. Az albumot követő turné hatalmas siker lett, minden koncert teltház előtt zajlott. A koncert hangulatát jól tükrözte a kiadott mini LP , a Wild Animal.

1991-ben a kalózcsapat ismét lecsapott, a felvezető Little Big Horn maxi után kiadták Blazon Stone albumukat, majd egy best of albumot is The First Years Of Piracy címen. A sikeres turné a Raven-nal emlékezetes momentum volt a banda történetében.

Közben Schwarzman ismét a banda tagja lett, vele adták ki 1992-ben a Pile of Skulls albumot, aminek turnéján fantasztikus pirotechnika tette igazán látványossá a showt.

1994-ben a The Privateer single után megjelent a Black Hand Inn album, melyen már egy új gitárbűvölő, Thilo Herrman játszott. Az 1995-ben megrendezett Summer Metal fesztival hatalmas sikert hozott a Running Wild-nak. Olyan bandákal játszottak itt együtt, mint a Rage, Grave Digger, és az Iced Earth. Október végére egy újabb ágyúlövés adta hírül a világnak a következő Masquerade album világrajöttét. 1996-ban a zenekar egy kis szünetet tartott, amit aztán a kritika által is dicsért The Rivalry követett., mely szokatlanul „progresszívre” és dallamosra sikeredett. A true metal zászlaját ismét felhúzó csapatot azonban a siker ellenére is elhagyta a Rivalry turné előtt Jörg Michael a Stratovarius kedvéért.

1999-ben a Noise kiadta a Death Or Glory, Blazon Stone, Pile of Skulls, Black Hand Inn és Maquerade albumok remasterizált verzióit, bónuszokkal megtűzdelve.
A 11. stúdióalbum a Victory 2000-ben jelent meg, mely a Masquerade és Vicrtory után a harmadik konceptalbuma volt a csapatnak.

2002-ben az együttes The Brotherhood c. albumával tért vissza, melynek turnéjából dupla cd és dvd készült. 2003-ban a banda fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte, ennek alkalmából a Noise egy 2 cd-s válogatásalbumot adott ki 20 Years in History címmel.

2005-ben jelent meg utolsó stúdió albumuk, mivel Rolf Kasparek énekes/gitáros,dalszerző, a zenekar vezetője 2009-ben a Running Wild pályafutásának befejezése mellett döntött. Utolsó koncertjüket 2009. július 30-án adták a Wacken Open Air fesztiválon.

2011-ben a zenekar működését lezárandó, megjelentettek búcsúzóul egy koncertalbumot, The Final Jolly Roger címmel.

Majd 2011 október 21.-én, az énekes Rolf váratlan bejelentést tett a honlapján egy video üzenetben, miszerint mégis a folytatás mellett döntött, és már 10 új dalt is írt a következő albumhoz, melyet 2012-ben kíván megjelentetni.

Videók

  • Running Wild - Under Jolly Roger
  • Running Wild - Bad To The Bone
  • Running Wild - Conquistadores
  • Running Wild - Lions Of The Sea

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
http://en.wikipedia.org/wiki/Rolf_Kasparek
ének
gitár
Peter Jordan
gitár