A Seether egy post-grunge/alternatív stílusú metal zenekar a dél-afrikai Pretoriából, ami 1999-ben alakult. Az együttesnek jelenleg a Wind-up Records kiadóval van szerződése. Az eredetileg Saron Gasnek keresztelt banda először a Musketeer Records-höz tartozott, ám 2002-ben, első nagylemezük megjelenésével egy időben nem csak nevet, hanem kiadót is váltottak.
A kezdetek; Fragile és Disclaimer (2000-2002)
A Saron Gas a dél-afrikai Johannesburgból indult világhódító útjára. A megalakulást követő napokban a csapat nyilvános zenélése bulikban, éjszakai klubokban és egyetemi kampuszi fellépésekben merült ki.
Még Saron Gas név alatt, a Musketeer Records segítségével adták ki első albumukat, a ’Fragile’-t, Dél-Afrikában. Mivel a hazai chartokon eredményesen szerepeltek, a Wind-up Records-t érdekelni kezdte a Saron Gas dallamos, ám kemény hangzása, így hamarosan leszerződtette a csapatot. A névváltoztatásra azért volt szükség, hogy senki ne hozza velük összefüggésbe a szarin gázt, ami a második világháborúban a németek által kifejlesztett (ám sosem használt) halálos idegméreg. Ettől kezdve az együttest Seether-nek hívták.
Az áttörés és a ’Disclaimer II’ (2002-2004)
A ’Disclaimer’ megjelenése után a zenekar egy nonstop fellépés-sorozatra indult annak reményében, hogy elismerést és hírnevet szereznek. A turné befejeztével az együttes eredetileg egy új album munkálataiba akart fogni, ehelyett viszont az Evanescence mellé sodorta őket az élet, akiknek olyan hosszú ideig voltak az előzenekara, hogy további egy évig nem tértek vissza a stúdióba. A két együttes újraírta a ’Broken’ című akusztikus balladát, amin Morgan és Amy Lee is énekel. A ’Broken’ és egy újabb dal, a ’Sold Me’ is helyet kapott a 2004-es film, a The Punisher zenei CD-jén. Ez volt az, ami kirobbanó sikert és ismertséget hozott a Seether konyhájára, mind az USA-ban, mind az Egyesült Királyságban, de mind közül is leginkább Ausztráliában. Morgan elmondása szerint a dalaiknak köze van ahhoz a keserűséghez, miszerint a régi kiadójuk rájuk erőltette az akaratát, és ezért volt szükség a ’Disclaimer II’-re, ami újradolgozta az eredeti album tartalmát, s a remixek mellett nyolc vadiúj dalt is tartalmazott. Az új verzió 2004 végén jelent meg.
’Karma and Effect’, ’One Cold Night’ (2005-2006)
2005-ben a Seether kiadta a következő nagylemezét, a ’Karma and Effect’-et. Az album eredeti címe ’Catering to Cowards’ volt, de ezt a kiadó lecseréltette velük. A ’Karma and Effect’ a US Billboard 200 albumlistán a 8. helyre jutott; az USA-ban és Kanadában elérte az aranylemez státuszt. Három kislemez származik róla, mégpedig a ’Truth’, a ’The Gift’ és a ’Remedy’; a három közül ez utóbbi érte el a legnagyobb sikert.
A Seether ezután egy akusztikus koncertfelvétellel rukkolt elő, melynek címe ’One Cold Night’ lett. A felvétel 2006 februárjában, Philadelphiában készült, és annak köszönheti létrejöttét, hogy a hasfájástól szenvedő Morgan az előre megbeszélt daloknak inkább csak az akusztikus verzióját merte bevállalni. Shaun kijelentette, hogy a kiadójuk obszcenitásoktól mentesen szerette volna megjelentetni az albumot, ezzel magyarázza, hogy a ’Needles’ és a ’Burrito’ című számok végül nem szerepelhettek a lemezen.
2006. június 16-án a Seether hivatalos weboldalán jelentették be, hogy a szólógitáros Pat Callahan távozik a bandából. Augusztusban Morgannek alkohol-elvonóra kellett mennie, ami miatt kénytelenek voltak lemondani a Stainddel és a Three Days Grace-szel megszervezett turnéjukat.
’Finding Beauty in Negative Spaces’ (2007-2009)
Shaun Morgan frontember már a soron következő nagylemez elkészülte előtt megosztotta a rajongókkal, hogy az új album „változatosabb” lesz, mint az eddigi zenéjük. Az eredeti, augusztusi megjelenést azonban Morgan fivérének halála miatt nem tudták tartani. A Howard Benson által szerkesztett ’Finding Beauty in Negative Spaces’ végül 2007 októberében jelent meg. A Billboard 200-on kilencedikként nyitott, és az első héten 57.000 példányt adtak el belőle. Az első nagy sikerű single a ’Fake It’ volt, a második pedig a Modern Rock Tracks listán első helyre kerülő ’Rise Above This’. Harmadikként a ’Breakdown’ jelent meg.
A Seether szinte egész 2008-at az új albumukra épülő turnéval tervezte eltölteni. Februárban a Dark New Day tagját, Troy McLawhorn-t alkalmazták beugró gitárosként. A turné során a Seether számos együttessel osztotta meg a színpadot, mint pl.: Three Days Grace, Finger Eleven, Breaking Benjamin, 3 Doors Down, Skillet, Red, Papa Roach, Flyleaf, Econoline Crush és Staind. A koncertsorozat sikere miatt McLawhorn hamarosan a Seether állandó tagja lett.
A Seether ekkoriban szerezte meg első „South African Music Award”-ot, méghozzá legjobb angol nyelvű rockzene kategóriában, a ’Finding Beauty in Negative Spaces’-ért. Ezt az elismerést az „MTV Africa Music Award” követte, mikor az együttest a „Legjobb Alternatív Előadónak” választották.
A Wind-up kiadó azzal a kéréssel fordult a Seether-hez, hogy írjanak egy Valentin-napi dalt. A banda viccesre vette a figurát, és az általuk csak „bénácska ’80-as évekbeli pop-balladának” jellemzett ’Careless Whisper’ című Wham! Dalt egy hard rock/metal számmá kovácsolták. A szellemes húzás nagy sajtóvisszhangot kapott; ma már a’Finding Beauty in Negative Spaces’ új kiadásán hallható.
Az együttes 2009-ben márciustól áprilisig részt vett a Nickelback „Dark Horse” turnéján; az év második felében egyszeri koncerteket adtak. Az esztendő nyarát számos különböző fesztiválon való fellépéssel töltötték.
’Holding Onto Strings Better Left to Fray’ (2010 – napjainkig)
John Humphrey dobos már 2010 nyarának végén bejelentette, hogy a következő nagylemez valószínűleg 2011 januárjára várható. Emellett azt is megemlítette, hogy a tagok szerint ez lesz az eddigi legjobb munkájuk, és hogy a dalok „erőteljesek, ütősek, de mégis dallamosak lesznek”. A ’Holding Onto Strings Better Left to Fray’ első kislemeze, a ’Country Song’ március 8-án jelent meg az USA-ban, de a teljes album csak május 17-én vált elérhetővé.
Március 8-án a Seether azt is bejelentette a Twitter oldalukon, hogy Troy McLawhorn gitáros úgy döntött, kilép az együttesből, hogy egyéb hobbijainak is hódolni tudjon.
A Seether május 10-én Cincinnatiben, május 11-én pedig az indianai South Bend városában adtak koncertet. Mindkét fellépést külön lemezre rendezték, majd limitált kiadásként a két érintett városnak árulták.
2011 májusában mindenki tudtára hozták hogy a Seether soha nem tapasztalt magasságokban jár a US Billboard 200-on, mikor a legfrissebb lemezük a második helyre kapaszkodott fel. A sikerhez az is hozzátett, hogy ugyanez a felvétel a US Rock Albums-, a US Alternative Albums- és a US Hard Rock Album chartokon az első helyen trónolt. Ez volt a legkeresettebb albumuk amióta a ’Karma and Effect’ 2005-ben piacot robbantott 82.000 első héten eladott példánnyal.