Bejelentkezés

x
Search & Filters

Sense Of Silence

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2004

További képek

Biográfia: 

Ez a banda ma már az altero-goth zene egyik meghatározó formációja Magyarországon. Azok, akik már megismerkedtek a zenekar dalaival igazán megkedvelték különleges és egyedi zenei világát. Aki először találkozik a csapat zenéjével, az is viszonylag gyorsan talál a számok között egy-egy kedvencet, amelyhez kötődni tud, valami megfogja, majd a második, harmadik alkalommal már azon veszi észre magát, hogy énekli a különös, néha darkos, borongós, néha rockos, pergős, néha egészen lágy és humoros, helyenként ironikus sorokat, vagy pörög az egészen mély, már-már goth – hardcore világát idéző zenére. A legtöbben azonnal leszűrik azt, hogy ez más, mint a többi, egy kicsit hiánypótló zenei gondolat, olyan, ami még alig van jelen a legtöbbször külföldi trendeket másoló zenekarok között.

2003 tavaszán Kocsis Istvánnal (billentyű) és Solymosi Lászlóval (ének, gitár) megalakult a zenekar. Az év nyarán csatlakozott hozzánk Kiss Zoltán gitáros, és Jantik Zsolt, basszusgitáros.

2004 áprilisában utolsóként Bozsik Tibor dobos lépett be, s az így immár teljessé váltunk. Május 1-jén adtuk első koncertünket, ez a zenekar hivatalos indulása. 2005-ben az ország területén több mint húsz alkalommal léptünk fel.

2006-ban a műfaj két ismertebb csapatával, a DeFactoval és a Garden Of Edennel több közös turnén játszhattunk. Többször játszottunk együtt a klaszikus Nulladik Változattal és Mátyás Attilával, az F.O. System legendás frontemberével is. Ezután Kocsis István kivált a zenekarból, négyen folytattuk tovább. A billentyűket azóta Hard Disc Recorder segítségével szólaltatjuk meg a koncerteken.

2007 végén Kiss Zoltánt a gitárnál Kőszegi Zoltán váltotta. Vele egy kicsit karakteresebb keményebb hangzása lett a zenénknek. Jól hallható ez az új dalainkon, pl: Megváltó Könnye, Félelem Temploma, Fényhozó. Ekkor alakult ki a Sense Of Silence végleges hangzása. Az alterosabb dalok egyelőre háttérbe kerültek.

2008 végén rögzítésre került az első angol-magyar nyelvű albumunk 4 dala, majd 2009 áprilisában a Metal Hammer mellékleteként megjelent a 11 magyar dalból, és 4 angol bonusz trackből álló első lemezünk, Ígéret földje címmel. 2012 februárjában Bozsik Tibor úgy döntött elköszön tőlünk, helyette a dobok mögé két hónappal később KORNYIK JÁNOS ült. 2012 május 26-án Szolnokon már ezzel az új felállással léptünk fel. Valamint az S.O.S. Inteam Betép névre keresztelt régi-új felállás, amelyben a tagok ugyanazok, ám a zene visszahajlik a régebbi, alterosabb hangzásvilágba, és e név alatt hallhatjátok az első dalainkat ismét, úgy mint: Jel, Negatív klón, Helló mámor is itt debütált...megcélozva ezzel a közönség szélesebb rétegét.Jelenleg  több mint két órás programmal rendelkezünk.

Megfordultunk többször az azóta már megszűnt Night Breed Fesztiválon, a Gothica Fesztiválon, meghívtak az EFOTT-ra, számtalanszor játszottunk az After Music Clubban (ex Marco Polo), valamint az ország minden régiójában, Szlovákiában és Erdélyben is.A Sense Of Silence zenekar koncertjeit egyre többen látogatják, és sikerül egy-egy hangulatos bulin megmozdítani azt a bizonyos belső csendet a jelenlévők mindegyikében. „Lennék egy más világ, lennék a tűz, ami lángol/ De még a valóság nap, mint nap magához láncol…”

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Solymosi László
gitár
ének
Kőszegi Zoltán
gitár
Jantik Zsolt
basszusgitár
Kornyik János
dob