Bejelentkezés

x
Search & Filters

Sheryl Crow

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1986

További képek

Biográfia: 

Sheryl Crow friss, korszerű kirándulása a klasszikus rockban az egyik legnépszerűbb rockerré tette a 90-es években. A lemezei bár felszabadultak és eklektikusak voltak a felszínen, alapvetően összecsiszolt, profi zenei ravaszság fűzte össze. Crow napos, vidám rock dalai és életunt balladái a 90-es évek nagy részében fő rádiótermékek voltak, és a Grammy-k állandó kedvence lett. Bár zeneírási stílusa erősen lehorgonyzott a rock hagyományoknál, mégsem ragaszkodott hozzá – szabad asszociációjú, utalásokkal teli szövegei aligha lehettek volna a 90-es éveken kívül más korszak termékei. Produkciója nem csak az akkori trendekkel tartotta a lépést, hanem néha feszegette annak határait, hogy milyen hangok legyenek hallhatók egy klasszicista rock albumon, főként második saját lemezén. Mindezek az évtized legbizalomgerjesztőbb sztárjává tették, és semmi jelét nem mutatta annak, hogy feladná nehezen megszerzett sikerét az új évezredre.

Sheryl Suzanne Crow 1962.február 11-én született Kennett-ben. A szülein mindketten swing kórusokban léptek fel, az apa trombitált, az anya énekes volt, aki zongoratanárként is dolgozott, így mindegyik lányát arra sarkallta, hogy még az általános iskola előtt elkezdjenek rajta játszani. Crow 13 éves korában írta első dalát, és zene szakon végzett a Missouri egyetemen, ahol billentyűsként is játszott a Cashmere nevű bandában. Diploma után néhány évet St. Louis-ban töltött autista gyerekek zenetanáraként. Egy másik csapatban, a P.M.-ben is énekelt éjszakánként, sőt, még helyi reklámokhoz rímeket is írt. 1986-ban Crow összecsomagolt és Los Angeles-be költözött, hogy szerencsét próbáljon a zeneiparban. Sikerült kifognia még több szlogenéneklő megbízást, majd első nagy szünete jött, mikor is Michael Jackson egyik háttérénekese lett a Bad nemzetközi turnéján. A koncerten gyakran ő énekelte az I Just Can’t Stop Loving You női szólamát, és elkerülhetetlenül a pletykák középpontjában találta magát, mint Jackson szeretője. Két évnyi turnézás után Jackson-nal, Crow folytatta a keresést, hogy kiadják dalait, de rájött, hogy a lemezcégeket csak az érdekli, hogy dance-pop énekest csináljanak belőle, ami nem az ő asztala volt.

Ettől frusztráltan, Crow depresszióval küzdött, ami közel hat hónapig tartott. Karrierjét bár csapaténekesként élesztette újra, úgy lépett fel, mint Sting, Rod Stewart, Stevie Wonder, Foreigner, Joe Cocker, Sinéad O’Connor és Don Henley, akivel később a The End of the Innocence-szel turnézott. Zeneírási készségeit is fejlesztette olyan felvételekké, mint Wynonna Judd-é, Celine Dion-é és Eric Clapton-é. Hála a közös zenéléseknek, kapcsolatba került Hugh Padgham producerrel, aki aláírt vele az A&M-nél. Padgham és Crow 1991-ben stúdióba vonult, hogy felvegyék debütáló albumát, de Padgham pop iránti vonzódása egy menő, balladai stílusú felvételt eredményezett, ami nem illett bele abba, amit Crow akart. Az album a polcokra került, és attól félve, hogy hagyta a legjobb lehetőséget kicsúszni az ujjai közül, Crow újabb depresszióba süllyedt, amely majdnem másfél évig elhúzódott. Bár barátjának, Kevin Gilbert-nek köszönhetően, a mérnöknek, aki megkísérelte újra mixelni bukott albumát, Crow összefutott egy csapat laza zeneiparossal, beleértve Gilbert-et, Bill Bottrell-t, David Baerwald-et, David Rickett-t és Dan Schwartz-t. Egyengetve a Tuesday Night Music Club-ot, ez az együttes hetente egyszer találkozott Bottrell stúdiójában, hogy igyanak, zenéljenek, és kidolgozzák az új műveket. Ebben a nem hivatalos összefogásban Crow képes volt kreativitását újra kibontakoztatni, és a csapat megegyezett a legújabb tagban –akinek egyedül volt szerződése), a gyújtópontban.

Cwor és a csapat elég anyagot készített el egy albumhoz, és Bottrell rendezésében megjelent debütáló albuma, a Tuesday Night Music Club. A lemez 1993 augusztusában jött ki és lassan ért földet. A fő dal, a Run Baby Run bombaként robbant, míg a Leaving Las Vegas vonzott egy kis figyelmet, a slágerlistáknak csak az alsó felébe került fel. Az A&M utolsó kísérletet tett az All I Wanna Do kislemezzzel, egy részben Wyn Cooper írta dallal. Lendületes, laza szemléletmódjával az All I Wanna Do az 1994-es nyár egyik legnagyobb slágere lett, csak egy hellyel lemaradva az elsőtől. Hirtelen a Tuesday Night Music Club kezdett kifogyni az áruházakból, és egy top 5 listás slágert hozott, a Strong Enough-ot. Az 1995-ös Grammy-nek Crow volt a nagy győztese, díjazták a legjobb új előadó, legjobb női rock ének és az év lemeze kategóriában. A meglepő sikerű Tuesday Night Music Club kasszasiker lett, több mint hét millió példány kelt el belőle. Majdnem egy évtized munkájába került, de Crow sztár lett.

Sajnos a sikernek ára volt. 1994-ben Crow-t meginvitálták a Late Night with David Letterman című műsorba, hogy előadja a Leaving Las Vegas-t. Egy rövid interjús részben Letterman megkérdezte, hogy a dal életrajzi jellegű-e, mire Crow egyenesen igennel válaszolt. Valójában azonban a dalt nagyrészt David Baerwald írta, barátja, John O’Brien egy könyvére alapozva (film is készült belőle). A zeneipar előtt való lejáratás miatt néhányan a Tuesday Night Music Club-ból úgy vélték, Crow kommentárja egy visszautasítása közreműködésüknek. Baerwald becsapottnak érezte magát, és a dolgok csak rosszabbá váltak, amikor O’Brien öngyilkosságot kísérelt meg kevéssel Crow szereplése után. Bár az O’Brien család megerősítette, hogy Crow-nak nincs köze a tragédiához, a Baerwald-dal való szakadék megjavíthatatlan volt. Néhány Club tag azzal vádolta Crow-t, hogy szerepe a közreműködésben elég csekély volt, és tehetségével nem sokra megy. 1996-ban újabb tragédia történt, amikor Crow ex-barátját, Kevin Gilbert-et holtan találták autoszexuális fulladás miatt.

A kötelezettségektől terhelve Crow kiállt, hogy bizonyítsa legitimitását második albumába, mikor a Tuesday Night Music Club turnéja befejeződött. Bill Bottrell lett volna eredetileg a producere, de hamar otthagyta Crow-t, és az énekesnő végül maga oldotta meg a produceri kötelezettségeket. Sőt, a Mitchell Froom és a Tchad Blake csapat segédproducere és mérnöke is volt.
Froom és Blake érdekes hangi kísérletezéseiről voltak híresek, melyeket belevittek a rock projektekbe, valamint az énekesekről és zeneírókról, és segítettek Crow-nak felvenni egy nem hagyományos lemezt. 1996 beköszöntével Sheryl Crow nyilvánvalóan megunta a személyiségéről és zeneírói képességéről való megbélyegzést, főleg, mert egyéni sajátosságokkal bíró dalokat írt, ráadásul, ezúttal főleg gitárosával, Jeff Trott-tal dolgozott, bizonyítva, hogy boldogul elidegenedett társai nélkül is.
If It Makes You Happy, Everyday Is a Winding Road és A Change Would Do You Good című dalait játzották a rádiók, a Home-ból pedig szintén sláger lett. Sheryl Crow háromszoros platinalemezes lett, és hazavitte a legjobb rock albumért és a legjobb női rock énekért járó Grammy-t (az If It Makes You Happy-ért).

Crow együtt turnézott a Lilith Fair-rel 1997 nyarán, aztán pedig megírta és elénekelte A holnap markában című James Bond-film betétdalát. 1998 elején visszatért harmadik lemezével, a The Globe Sessions-zel. Ez a szokásosnál egyenesebb, hagyományosabb rock felvétel, a The Globe Sessions nem vette át a domináns szerepet, de meghozta a harmadik platinalemezt, bekerült a top tízbe, és elnyert egy újabb Grammy-t a legjobb rock albumért. Két középmezőnyös slágert is eredményezett a top 20 listán, a My Favourite Mistake-t és az Anything But Down-t. 1999-ben feldolgozta a Grammy-díjas Guns N’ Roses számot, a Sweet Child o’Mine-t, Adam Sandler Apafej című vígjátékához. A New York-i Central Park-ban is előadott egy ingyenes koncertet olyan vendégfellépőkkel, mint Keith Richards, Eric Clapton, Chrissie Hynde, a Dixie Chicks, Stevie Nicks és Sarah McLachlan. A műsort leadta a Fox tv és később kijött a Live in Central Park album, pont az ünnepekre. There Goes the Neighborhood című dala újabb Grammy-t hozott, a legjobb női rock ének kategóriájában, bár néhány rázós fellépés miatt az album csúnyán megbukott, még aranylemez sem lett.

Crow a szövegek írása után negyedik stúdió albumának szentelte idejét. Időközben Stevie Nicks 2001-es Trouble in Shangri-La című albumán is közreműködött néhány dal erejéig, valamint készítettek egy duettet Kid Rock-kal, a Picture-t a Cocky című albumra. Végül 2002 tavaszán Crow kiadta a C’mon C’mon-t, ami felkerült a slágerlistákra, eddigi legmagasabb pozícióba. Gyorsan platina lett belőle, és a vezető dal, a Soak Up the Sun felkerült a top 20-as listára, és minden rádióban jelen volt. A következő, a Steve McQueen kisebb siker volt. 2005 elején bejelentette, hogy az év végére két albumot jelenítenek meg egy időben. A tervet visszavették, és végül a Wildflower kislemez lett belőle, ami szeptemberben jelent meg. Crow szüneteltetni kényszerült karrierjét 2006-ban, miután 1-es típusú mellrákot diagnosztizáltak nála. A sikeres kezelsek után 2008-ban hatodik stúdióalbumával, a Detours-szal tért vissza. Ezt 2010-ben a 100 Miles from Memphis követte és olyan vendégelőadók szerepeltek rajta, mint Keith Richards, Justin Timberlake és Citizen Cope.