Bejelentkezés

x
Search & Filters

Sing-Sing

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1989 - 1999

További képek

Biográfia: 

A Sing-Sing zenekar a 90-es évek egyik legsikeresebb rockzenekara. A zenekar 1989-ben alakult a Magazin együttes romjain. Már a Magazin is ért el szép sikereket, de a lemez kiadás nem sikerült, ezenfelül állandó tagcserék sem segítették a zenekart. Amikor Csordás Levente énekes az Egyesült Államokba ment, akkor Kun Péter is távozott. Ezután érkeztek a szekszárdi Abaházi testvérek a zenekarhoz és ezzel kialakult a szélesebb körben is ismert zenekar alapja. A doboknál Tobola Csaba ült, gitárokon Csarnoki Antal és Abaházi Zoltán, basszusgitár Hangyássy László és az énekes Abaházi Csaba volt.

Részt vettek a tokaji Rock Gyermekei táborban, ahol közönség díjasok lettek. Ezután Tobola Csaba távozott a Kanguru zenekarhoz. Érdekesség hogy a helyére érkező Boros Péter pedig épp a Kangurut hagyta ott, szóval gyakorlatilag helyet cseréltek. 1990-ben felvehették az első lemezüket, amely az Életfogytig Rock 'N Roll címet kapta. Erre két egykori Magazin nóta is felkerült a Nehéz lehet hősnek lenni és a Sírni csak a győztesnek szabad.

1991-ben elkészült a következő lemez, mely a Törvények nélkül címet kapta. Ezután ismét dobos csere következett, hiszen Boros Pétert behívták katonának és Ő már nem is akart visszatérni a zenekarhoz. Helyét először csak helyettes, majd véglegesített Váry Zoltán vette át. A következő lemez szövegeinek megírásába már besegítettek a Sex Action tagjai is. A lemez 92-ben jelent meg Élve vagy halva címmel. Ezzel a lemezzel egy új kategóriába léptek a srácok. A lemezbemutató Petőfi Csarnokban volt, amely meg is telt erre az alkalomra.

1993-ban egy feldolgozás lemez után jött a csapat legnagyobb sikere a Bűn az élet, amelyért átvehették az aranylemezt is. Ezt a lemezt Kun Péter emlékének ajánlották és szerepelt rajta egy emlékére írt instrumentális dal a 9386. Ezen az albumon szerepelt továbbá a legismertebb számuk a Halál a májra.

1994-től elindultak a tokaji Sing Sing táborok és megjelent egy válogatás lemez. 96-ban következett a Tettes vagy áldozat, majd még ebben az évben egy koncertlemez a Tábor '96.

1998-ban jelent meg a következő lemez a Sztrájk. Ez a korábbiaknál sokkal visszafogottabb lett és nem is ért el túl nagy sikert.

Ezután Abaházi Zoltán távozott a zenekarból. A többiek pedig úgy döntöttek, hogy négyen folytatják. Később ötödik tagnak érkezett Jung Norbert.

1999-ben ismét megjelent egy válogatás lemez és a zenekar megünnepelte a tizedik szülinapját egy koncerttel a Petőfi Csarnokban. A koncerten vendégként felléptek a korábbi tagok is -Tobola Csaba, Boros Péter és Abaházi Zoltán. Ezután a zenekar bejelentette a feloszlást. Abaházi Csaba a Danubius Rádió műsorvezetője lett. Abaházi Zoltán a Hit Gyülekezete zenekarában zenél. Csarnoki Antal a civil életet választotta, majd feltűnt az újjáalakuló Magazinban és az Irigy Hónaljmirigyben, mint kisegítő gitáros. Hangyássy László és Váry Zoltán maradtak a rockzenei pályán.

2005-ben hosszú hallgatás után megjelent a Tíz év a Sing Singben DVD, ami a csapat videoklipjeit, interjúkat és egyéb felvételeket tartalmaz. 2007-ben egy díszdobozban rengeteg extrával újra ki lett adva az összes lemez. Ennek a címe Összezárva '89 - '99. 2009-ben lehetőség adódott egy koncertre, hiszen a zenekar a huszadik szülinapját ünnepelte volna, de Abaházi Zoltán nem kívánt fellépni a zenekarban. A többiek pedig csak vele tudták volna elképzelni ezt a koncertet, így a buli elmaradt. A rajongók viszont továbbra is várják őket, hátha egyszer talán mégis...
 

Videók

Klasszikus felállás: 

NévHangszer
Abaházi Csaba
ének
Abaházi Zoltán
gitár
vokál
Csarnoki Antal
gitár
Hangyássy László
basszusgitár
Váry Zoltán
dob