Bejelentkezés

x
Search & Filters

Skorpió

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1973

További képek

Biográfia: 

A Skorpió 1973-ban alakult magyar rockegyüttes az 1971-es Locomotiv GT és az 1972-es Taurus után hazánk harmadik supergroupjaként. Tagjai korábban mind ismert együttesekben játszottak és komoly hírnévre tettek szert: Frenreisz Károly az LGT énekes-basszusgitárosa volt, Szűcs Antal Gábor énekes-gitáros és Fekete Gábor dobos a Hungáriában, Papp Gyula orgonista pedig a Miniben játszott. Frenreisz először az Emerson, Lake & Palmer mintájára trió formációra gondolt, és csak később döntött még egy gitáros bevonása mellett. Az együttes első albuma, A rohanás 1974-ben jelent meg. Emellett több rádió- és televíziós felvételt készítettek, Zalatnay Sarolta albumán is játszottak. Második albumuk, az Ünnepnap 1976-ban jelent meg.

A Skorpió az 1970-es évek egyik legjobb magyar együttese volt. Tagjai magas színvonalú hangszeres játékot valósítottak meg, koncertjeik élményszámba mentek. Felszerelésüket többek között Hammond A-100 orgona, Hohner Mellotron, Roland szintetizátor, Fender Precision Bass basszusgitár, Gibson Les Paul majd SG gitár, Ludwig üvegdobok (két lábdobbal) és Paiste cintányérok alkották. Az egyik legtöbbet koncertező együttesként működtek hazánkban és külföldön egyaránt, dalszövegeik miatt azonban gyakran érte őket kritika.

1976-ban Fekete Gábor Angliába, majd az USA-ba távozott. Helyét az Apostol addigi dobosa, Németh Gábor vette át. Ebben a felállásban készült el az 1977-es Kelj fel! és az 1978-as Gyere velem! című album. 1979. április 4-én a kvartett feloszlott. Frenreisz a Generál gitárosával, Tátrai Tiborral és a fiatal nemzedék egyik dobosával, a Korálból kivált Papp Tamással létrehozta az Új Skorpió nevű együttest. Szűcs Antal Gábor, Németh Gábor és Papp Gyula Németh Alajos basszusgitárossal és Vikidál Gyula énekessel megalapította a Dinamit együttest.

Az Új Skorpió két album és számtalan koncert után 1983-ban feloszlott, Tátrai Tibor a Hobo Blues Band tagja lett.

Frenreisz  Szűcs Antal Gábor, Papp Tamás és Pálvölgyi Géza billentyűs társaságában 1985-ben újraalapította a Skorpiót. Két albumot készítettek ebben a felállásban. Napjainkban ritkán lépnek fel az aktuális felállásban (Németh Gáborral és Tátrai Tiborral mint állandó vendéggel).

Érdekesség, hogy Tátrait az együttes már 1973-ban szerette volna szerződtetni, ám ő akkor a Syrius tagjaként Ausztráliába készült. Szó volt Révész Sándor énekes csatlakozásáról is mind az eredeti, mind a trió felállású Új Skorpió esetében, de sikertelenül. Egy közös hangfelvételen mégis hallható Révész éneke a Skorpióval: Zalatnay Sarolta 1973-ban, Prágában rögzített angol nyelvű albumán énekelt duettet, a Skorpió kíséretében.
 

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Frenreisz Károly
ének
basszusgitár
szaxofon
Szűcs Antal Gábor
gitár
ének
Pálvölgyi Géza
billentyűsök
Németh Gábor
dob
ütőhangszerek
Tátrai Tibor
gitár