Bejelentkezés

x
Search & Filters

S.N.O.T.

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1996

További képek

Biográfia: 

A zenekar 1996 nyar án alakult Kőszegen eredetileg SNOT néven.

A zenekart Czeglédi Tamás, (ex-Extreme Deformity, ex-Alaxis Machine, ex-Animosity) ének, basszusgitár és Háni Szabolcs (ex-Alaxis Machine, ex-Animosity) gitár, ének és Horváth Tamást alapították, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy olyan bandát hozzanak össze melyre jellemzőek az erős gitárok, húzós ütemek, erőteljes, torzított ének, a lehangoló és ipari szintetizátorhangok, melynek így egyben letargikus hangulata van.

1996 őszén a SNOT stúdióba vonult és felvette első demóját FÉLEK címmel amely 8 számot tartalmazott.

FÉLEK demo szerzői kiadásban jelent meg, és kedvező fogadtatásra lelt mind a közönség, mind a szakma körében.

Közben zajlottak a koncertek nagy sikerrel!

1997 tavaszán a banda belecsöppent a STRONG DEFORMITY 35 állomásos mega turnéjába amely érintette Ausztriát is. A körút nyár elejéig tartott, aztán következett az összes nyári fesztiválon (SZiget, Mezőtúr...)való szereplés.

1997 őszén a SNOT megváltoztatta a nevét, mivel ekkor már létezett egy banda Amerikában ilyen néven. A zenekar rövidítésként használta tovább a nevét:

S.N.O.T. - Separated Notions Operate the Torture

97' ősz második felében rögzítették a 2. demót Deepspace Christ címmel amely szerzői kiadásban jelent meg. A hanganyag 4 angol nyelvű számot tartalmazott. Ismét rengeteg koncert következett. Ekkor már nagyon nagy érdeklődés követte a trió munkásságát. A zenei szaklapok rendszeresen foglalkoztak a bandával.

1998 márciusában a S.N.O.T. lemezszerződést írt alá a KO records-al. A lemez nyáron került rögzítésre Activate címmel és októberben jelent meg. A lemezen vendégszerepelt Farkas Zoltán az EKTOMORF énekese két szám erejéig. Rengeteg koncert következett, többek között az EKROMORF-al egy kisebb körút. Készült egy videoklipp is az Anatómia című szerzeményre, amelyet többször játszottak az akkori zenei csatornák. A nyári fesztiválok sem maradtak el.

1999 elején Háni Szabolcs gitáros kiszállt a S.N.O.T.-ból, helyére egy rövid időre Scheer MAX Viktor szállt be.

Ő hangmérnöke és producere volt a Deepspace Christ demónak és az Activate lemeznek.

2000 januárjában betörtek a zenekar próbatermébe és egy időre szünet következett...

2010 januárjában a 3 alapítótag úgy gondolta, hogy egy évtized elteltével mgpróbálkoznak régi dalaik remixelésével és átdolgozásával a mai hangzásnak megfelelően.

Talán még új dalok is születnek!

 

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Háni 'Háncsa' Szabolcs
ének
gitár
programming
Horváth 'Tomsa' Tamás
programming
sampler
Czeglédi 'Cegi' Tamás
basszusgitár
ének