Bejelentkezés

x
Search & Filters

Solaris

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1980

További képek

Biográfia: 

A Solaris egy 1980. február 20-án - főleg iskolai ismeretségeknek köszönhetően - alakult progresszív rock zenekar. Cziglán István kereste meg Erdész Róbertet azzal, hogy a Pesti Műsor tehetségkutató versenyére össze kéne hozni egy zenekart. A nevet már akkor eldöntötték, amikor még csak ketten alkották a zenekart: tisztelgés a science fiction egyik legnagyobb klasszikusa, Stanislaw Lem előtt. Egyben azt is jelzi, hogy a science fiction nemcsak a zene melletti közös szenvedélyük, de amolyan tematikus keretet is jelent számukra. Concept albumaik és egyes számaik szinte kivétel nélkül science fiction ihletésűek. Kollár, Cziglán és Seres korábban már játszottak együtt a Monokli együttesben (1976, ebben a csapatban a későbbi Solaris-tag, Gömör László dobolt), majd 1979-ben a Dr. Túró Rudolf zenekarban. Bayer Sándor, az első kiszemelt dobos ajánlotta Tóth Vilmost. Az első számot a versenyre három nap alatt készítették el, ez a máig szinte változatlan formában játszott Solaris ópusz. A selejtezőn túljutva már húszperces műsort kellett bemutatni, alig egy hónap alatt sikerült ezt összeállítani. Ez a Marsbéli krónikák anyagának gerince.

Némi szerencsével 1980. március 20-án menedzserük is akadt Tereh István személyében, ami akkoriban nem volt megszokott jelenség, főleg nem egy abszolút kezdő zenekarnál. 1980. április 13-án került sor a PM tehetségkutató középdöntőjére a Metro-klubban. Mind a zsűri, mind a közönség jól fogadta a Magyarországon újszerű progresszív zenét. A döntő a Budai Ifjúsági Parkban volt, itt (kis)lemezfelvételi lehetőséget nyertek, sőt a felvétel ott helyben el is készült, koncertfelvétel lett.

Az elkövetkező néhány évben másfél órás műsorral egyetemi klubokban és építőtáborokban léptek fel, szerte az országban. Még 1980 szeptemberében kilépett Jata (Seres Attila), és helyette Kisszabó Gábor (ex-Ozirisz) csatlakozott a zenekarhoz. A Solaris tagjai ma is ezt az eseményt tekintik az együttes első korszaka lezárásának. Kisszabó Gábor érkezése a ritmusszekció erősödését hozta magával, amit az első közös számuk, az Éden mutat. 1981 tavasza egy nagy lengyelországi turnéval telt. Cziglán István katonasága alatt Róza Gábor, és egy alkalommal Gellért Tibor ugrott be a fellépésekre. A helyzet megoldására került állandó tagként a zenekarba Bogdán Csaba (ex-Hidrogén, ex-Beatrice), aki még a Hidrogén-ben játszott együtt Kisszabóval, és 1981. szeptember 12-én, a szombathelyi rockfesztiválon debütált. Bogdán Csaba a rockzene irányába vitte el a csapatot, amit az Apokalipszis vagy az Óz című számok jeleznek.

Tóth Vilmos behívója ismét megbolygatta a tagságot, Raus Ferenc lépett a helyére. Cziglán leszerelésével megint új hangzásvilágot hozott a két gitáros felállás. 1982. március 31-én teltházas bulit hoztak össze a Budapest Sportcsarnokban, aminek egyik következménye egy prágai meghívás volt. Kollár Attila itt begipszelt, törött csuklóval játszott.

1982-ben még úgy tűnt, a Hungaroton nem hajlandó instrumentális zenét kiadni. Ez vezetett a Solaris kettészakadásához, és az Első Emelet létrejöttéhez. Ebben a korszakban teljes lemeznyi anyag született, a Noab, amely sosem jelent meg stúdióalbumon (az Archive 2 című albumon különböző koncertek részleteiből lett összerakva).A Solaris első nagylemeze, a Marsbéli krónikák Ray Bradbury klasszikus kisregényének zenei víziója. 1984 májusában jelent meg, és több mint 40 000 példányban fogyott Magyarországon, majd 1988-ban a japán KING-records megvásárolta, és a világ minden táján terjeszteni kezdte. A lemez lassan a progresszív rock klasszikus darabjává vált.

A Solaris hivatalosan 1986. április 7-én búcsúzott a közönségtől. Később az együttes tagjai Vincze Lilla énekesnővel kiegészülve megalapították a 80-as, 90-es évek egyik legsikeresebb rockzenekarát, a Napoleon Boulevard-t.

1990-ben megjelent a már nem létező Solaris addig kiadatlan műveit tartalmazó 'Solaris 1990' album.

1995-ben a Los Angeles-i Syn-Phonic Prog producere, Greg Walker hivatalosan is meghívta a közel kilenc éve megszűnt zenekart egy koncertre, Los Angelesbe. A Los Angeles-i Art Theatre-ben telt ház és fantasztikus lelkesedés fogadta a 80-as években íródott Solaris-számokat. A koncertet rögzítő francia Musea kiadó azonnal szerződést ajánlott a zenekarnak, a felvételek videón és CD-n történő megjelentetésére. A Solaris Live in Los Angeles 1996-ban jelent meg, magyarországi terjesztője a Solaris későbbi sikereiben elévülhetetlen érdemeket szerző Periferic Records. A dupla album élő bemutatója Rio de Janeiró-ban volt, 1996-ban, a megjelenéssel egy időben.

1998-ban pótolhatatlan veszteség érte a zenekart: egyik alapítótagja, gitárosa, Cziglán István váratlanul és megdöbbentően fiatalon, 39 évesen elhunyt. A zenekar tagjai mindannyian úgy gondolják, hogy bármikor bármit is csinálnak még a jövőben Solaris néven, annak mindenképpen része lesz CZIGI, akivel együtt teremtették meg azt a zenei és tartalmi keretet, amin belül a Solaris zenekar mindig is létezett. És amin a jövőben sem kívánnak változtatni.

1999-ben, 16 év után új stúdióalbumot készített a zenekar, Nostradamus - Próféciák Könyve címmel. Ennek első élő bemutatójára még ugyanabban az évben Washingtonban és a New York melletti betlehemi Nearfest-en került sor.

2000-ben elkezdték egy trilógia kiadását SOLARIS ARCHIVE címmel, ami eredeti koncertfelvételeken keresztül mutatja be az együttes pályáját. Ennek a sorozatnak eddig az első két lemeze jelent meg.

2001-ben Mexikóban a BajaProg vendége a Solaris. Baja Californiá-n, majd Mexico City-ben adnak önálló koncertet.

2004-ben Monterrey-ben önálló, dupla koncerten mutatták be a Próféciák Könyvét a mexikói közönségnek.
Magyarországon 2006. április 23-án, 20 évvel a búcsúkoncert után adtak 3 és fél órás koncertet, felölelve a Solaris pályafutásának szinte teljes zeneanyagát.

2007 decemberében megjelent a zenekar első DVD-je Nostradamus - Live in Mexico címmel, amely a 2004-es mexikói fellépéseik anyagát tartalmazza. A kiadványhoz CD-melléklet is tartozik.

2010. november 7-én pedig megjelent a zenekar 30 éves fennállása alkalmából a 15 évvel korábbi Los Angeles-i koncertjük teljes anyaga DVD-n, Live in Los Angeles címmel.
 

Videók

Utolsó felállás: 

NévHangszer
Bogdán Csaba
gitár
Erdész Róbert
billentyűsök
Kollár Attila
fuvola
Pócs Tamás
basszusgitár
Gömör László
dobok