A Status Quo története 1962-ben kezdődött, amikor Alan Lancaster és Francis Rossi közösen kezdtek zenélni.

1966-ban csatlakozott hozzájuk a többi tag, majd a billentyűs Roy Lynessel kiegészülve Spectors néven folytatták munkájukat. Az angol muzsikusok eleinte amerikai énekeseket kísértek. A Matchstick Men című szerzeményük meghozta az első sikert. Ettől kezdve már új név alatt, mint Status Quo önállóan is tudtak érvényesülni. A Matchstick Men alapján készítették és nevezték el első albumukat, a Picturesque Matchstickable Messages-t, amely a PYE kiadó gondozásában jelent meg. A lemez fogadtatása alapján felbátorodott zenészek továbbra is dallamos, rock & rollba hajló, gitárcentrikus zenét játszottak.

A 70-es évektől kezdve lehetett igazán Status Quo őrületről beszélni. Fanatikus rajongóik végigjárták velük egész Európát. A zenekar nem hagyott magának sok pihenést. A turnékat újabb lemezek követték. Egy évet sem hagytak ki új album nélkül, sőt átlag második évben két újabb korongot is piacra dobtak. A gyors munka csak úgy volt lehetséges, hogy az éppen esedékes album anyagát rajongóik kisugárzásától áthatva koncertturnéik során írták.

A 70-es évek második felében a Vertigónál megjelentették első dupla koncertlemezüket, amely az igazi "élő" Status Quot mutatta be. Ekkor még tudták ugyanazt a zenét produkálni, amit régen játszottak, tudtak még olyan nagyszerű lemezt írni, mint a Just Supposin'. Az ekkoriban készült korongok mindegyikén volt egy-két slágergyanús szerzemény amely felkerült a toplisták élvonalába: Down Down, Wild Side Of Life, Caroline.

Az együttes az 1982-es tripla lemezzel, az F.T.M.O.-val kezdett az új szerzeményekről lemondani. A három korong közül kettő remix, a harmadik koncertfelvétel. Következő korongjuk a Works szintén válogatás. 1984-ben a Status Quo elakadt, és be is jelentette a feloszlást. A dobos kísérőzenekarral tovább zenélt, majd megalakította a Partners In Crime-ot. A Többiekről nem lehetett hallani addig, amíg fel nem repült a hír, hogy újraéled a Status Quo. A pár év pihenő jót tett Rick Parfittnek és Francis Rossinak, akik más tagokkal hozták létre a Status Quot. Az együttes új tagjai: John Edwards basszugitásr, Jeff Rich dob és Andy Bown billentyűs.

A zenekar új lemeze, az In The Army Now óriási siker lett, csakúgy mint a címadó szám, amely a slágerlistákra is felkerült. Ez a bizonyítéka annak, hogy a Status Quo jogos arra, hogy a nyolcvanas években is a legjobbak között legyen. A lemez elkészülte után már nem kapkodtak annyira. A következő albumuk, a szintén sikeres Ain't Complaining csak két év múlva jelent meg.

A 90-es éveket úgy kezdték, hogy 220.000 ember előtt szerepeltek, és az eső ellenére vidám hangulatot varázsoltak Knebworthben, a szokásos nyári rockzenei fesztiválok egyikén. A folytatás a Rocking All Over The Years című lemez és egy nagy turné lett.

1992-ben Rossi boldogan ünnepelhette, hogy már 30 éve zenél - a jelenlegi helyzet szerint. Utolsó kiemelkedő nagy sikerük az 1994-es Come On You Reds című, toplistavezető szám, melyet a Manchester United focicsapattal közösen vettek fel. Úgy tűnik a Status Quo a nagy túlélők közé tartozik.

Parfittet 1997-ben megműtötték, de miután felépült, visszajött a zenekarba. Nem úgy, mint Jeff Rich, aki 2000-ben végleg kilépett, helyére Matt Letley érkezett. Ideiglenesen, családi okok miatt, Andy Bownt Paul Hirsh helyettesítette.

A 2000-es években főleg korábbi számaik válogatásaiból éltek meg, de néhány DVD-s kiadvány is készült, valamint sorozatokban is szerepeltek.

2005-ben bejelentették, hogy Parfitt valószínűleg gégerákos, ám a tesztek kimutatták, hogy a daganat valójában jóindulatú, eltávolításával Parfitt ismét visszatérhetett az együttesbe.

2008-ban a Scooterrel közösen feldolgozták a "Whatever You Want"-ot, az év végén pedig megjelentették 75. kislemezüket, mely az első karácsonyi számuk volt.