Bejelentkezés

x
Search & Filters

Stone Temple Pilots

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1986

További képek

Biográfia: 

A Stone Temple Pilots volt a grunge éra kritikusok által legelmarasztaltabb bandája. Legsűrűbben azt hangoztatják velük kapcsolatban, hogy lenyúlták a Pearl Jam, Soundgarden és Alice in Chains témáit, ennek ellenére sztárokká váltak 1993-ban. A fent említett zenekarok hatása kétségtelen, de a STP zenéjében több a punkos feszes ritmusú riff. Ezen kívül megtalálható zenéjükben a 70-es évek populáris hard rockjának és aréna rockjának a közérthetősége és rádióbarát mivolta.

Annak ellenére, hogy a kritikusok rendszeresen lehúzták a bandát, valaminek mindenképpen kell lenni feszes és megjegyezhető riffjeikben, mert első albumukból (Core) több, mint három millió példány kelt el és a második album (Purple) pedig egyből az első helyre ugrott az eladási listán a megjelenés időpontjában.

A "Purple" megjelenése és az azt követő koncertturné után a csapat tartott egy kis szünetet, mely idő alatt az énekes Scott Weiland heroinfüggővé vált. 1995 tavaszán letartóztatták heroin és kokain birtoklásért és egy rehabilitációs program elvégzésére itélték.

Miután Scott letöltötte büntetését, a banda nekilátott a harmadik album elkészítésének, mely "Tiny Music...Songs From the Vatican Gift Shop" címmel 1996-ban került piacra. A lemez az előkelő negyedik helyen nyitott a charton.

Ezután Weiland visszaesett drogfüggőségébe és ismét rehabilitációra került sor, ami miatt füstbe mentek a csapat tervei a nyári koncertsorozattal kapcsolatban. Eképp az albumra nem tudtak elegendő figyelmet összpontosítani és ez meg is látszott a lemez listás helyezésein. Rövid időn belül kiesett a top 50-ből és bár platina minősítést kapott, az előző két lemezhez képest szerényebb eredményeket hozott.

1998-ban, a még mindig a démonjaival harcot folytató Weiland szólóalbumot készített "12 Bar Blues" címmel, miközben az STP többi tagja Dave Coutts énekessel kiegészülve Talk Show néven adott ki lemezt.

1999-ben ismét összeállt az STP és kiadták negyedik albumukat (No. 4). Az egység nem sokáig maradt meg, mert röviddel a lemez megjelenése után Weiland-ot ismét elitélték a szokásos okok miatt, de ezúttal börtönbe is került. Ezen események után a csapat már nem tudott letenni az asztalra semmi eget rengetőt, jött a másoknál már jól bevált gyüjteményes kiadványok időszaka.

A srácok 2008-ban újra összeálltak egy turné erejéig, majd a sikeren felbuzdúlva 2010. májusában egy új albumot is kiadtak.

Videók

  • Stone Temple Pilots - Plush
  • Stone Temple Pilots - Interstate Love Song
  • Stone Temple Pilots - Creep
  • Stone Temple Pilots - Vasoline
  • Stone Temple Pilots - Big Bang Baby
  • Stone Temple Pilots - Sour Girl
  • Stone Temple Pilots - Sex Type Thing
  • Stone Temple Pilots - Between The Lines
  • Stone Temple Pilots - Down
  • Stone Temple Pilots - Wicked Garden

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Chester Bennington
billentyűsök
ének
gitár
Dean DeLeo
gitár
Robert DeLeo
basszusgitár
Eric Kretz
dob