A Syriust 1962-ben alapította Baronits Zsolt. Eleinte tánc- és beatzenét játszottak, majd 1968-ban a zenekar felbomlott, a tagok egy része megalakította a Juventus zenekart. Baronits mint a Syrius zenekar vezetője nekilátott újraszervezni a bandát. Pataki László a Liversing-ből Orszáczky Miklós és Mogyorósi László az Új-Rákfogó-ból valamint Veszelinov András a Metróból érkezett. Mogyorósit később Barta Tamás váltotta a gitároknál, majd a másik gitárossal, Rákosi Lászlóval ő is távozott a zenekarból.
1970 elején csatlakozott hozzájuk Ráduly Mihály a kitűnő dzsessz-zenész a Pege Quartettből, ezzel létrejött a Syrius legendás felállása: Baronits Zsolt – fúvósok, Orszáczky Miklós – basszusgitár, ének, Pataki László – orgona, Ráduly Mihály – fúvósok, Veszelinov András - dob.
Stílusukra innentől a progresszív dzsessz-rock irányzat volt jellemző. Az új hangzású zenekart siker fogadta, és még ebben az évben egy éves ausztrál koncertturnéra indultak, ahol igazán hatalmas sikereket értek el. 1971-ben, Ausztráliában készítették el egyetlen lemezüket The Devil's Masquerade címmel, ez egy évvel később jelent csak meg Magyarországon Az ördög álarcosbálja címen. Más források szerint a magyar kiadók nem voltak hajlandóak kiadni lemezüket, ezért mentek Ausztráliába és miután ott kiadták, a magyar kiadó megvette hogy itthon kiadhassa. Ekkor került hozzájuk Tátrai Tibor gitáros, majd miután a tervezett ausztráliai visszatérés meghiúsult, többen távoztak a zenekarból. 1976-ban így már újabb felállásban jelentették meg a Széttört álmok című lemezt.
A Syrius 1970 és 1973 között a nagy felállásával a legegyedibb hangzású progresszív rockzenét játszotta Magyarországon: Baronits Zsolt - tenor szaxofon, Orszáczky Miklós - basszusgitár, ének, Pataki László – orgona, Ráduly Mihály - fuvola, tenor és szoprán szaxofon, Veszelinov András - dob.