Bejelentkezés

x
Search & Filters

Tarja Turunen

További képek

Biográfia: 

Tarja Soile Susanna Turunen Cabuli (1977. augusztus 17. – ) finn énekesnő, a Nightwish együttes volt énekese.

Az általános iskola alsó tagozatában kezdett zongora- és énekleckéket venni. Felsősként egy zeneiskolában kezdett fuvolázni. Ezután a Savonlinnai Zenei Szakközépiskola tanulójaként a klasszikus magánének és a zenés színház szakokat választotta. Később a Sibelius Akadémia növendéke volt egyházi zene tanszakon. A Nightwish zenekarba 1996-ban, alapító tagként került, mikor osztálytársa, Tuomas Holopainen meghívta egy új zenei projekthez. Ebben az évben Turunen szerepelt a Savonlinnában megrendezett Operafesztiválon. Ekkor azonban még nem szerzett magának nemzetközi hírnevet (ez csak az 1998-ban történik meg, az Oceanborn című album kiadásakor).

1999-ben Turunen szólórészt énekelt a Waltari Evamkeliumi című rock-balettjében, amit több telt házas koncerten adnak elő a Finn Nemzeti Operaházban. 2000-ben és 2001-ben folytatja a felvételeket és a turnézást a Nightwish-sel, miután beiratkozott a Karlsruhei Zenei Egyetemre Németországban. Ezután 2002-ben felvette az énekes részt a Nightwish Century Child című albumához, de dolgozott a Beto Vázquez Infinity-vel is.

Még 2002-ben Turunen Dél-Amerikában turnézott egy klasszikus dalokból álló koncerttel, ami a Noche Escandinava ("Skandináv Éjszaka") címet kapta. A koncertsorozat ismét telt ház előtt zajlott. A Century Child album kimerítő világ körüli turnéja után a Nightwish szünetet tartott, Turunen pedig visszatért Karlsruhéba.

2003-ban Tarja Turunen férjhez ment Marcelo Cabuli argentin üzletemberhez. Ez év decemberében a házaspárt vendégül látta a helsinki Elnöki Palotában Tarja Halonen, a finn köztársasági elnök a Finn Függetlenség Napja alkalmából rendezett partin, ami a legnagyobb ünnepség egész Finnországban. A sajtó képviselői "Az est legjobban öltözött hölgyének" választották Turunent.

A kihagyás után Turunen újra csatlakozott a Nightwish csapatához, hogy felvegyék a Once című albumot, amivel később két éven át turnéztak világszerte. 2004 tavaszán került sorra a második Noche Escandinava-turné. 2004 karácsonyára Tarja kiadta Yhden Enkelin Unelma ("Egy angyal álma") c. kislemezét, ami szülőhazájában, Finnországban aranylemez lett. 2005 tavaszára elkészült egy duettje is a német Martin Kesicivel Leaving You for Me címmel, amihez videoklipet is forgattak.

2005. október 21-én a Nightwish tagjai nyílt levélben szólították fel Turunent, hogy lépjen ki a zenekarból. Indoklásként az együttes tagjai Turunen "megváltozott viselkedését" hozták fel, mely szerint férje hatására Tarja túlzottan anyagias lett.

Turunen szintén nyílt levélben válaszolt, amit website-ján tett közzé angolul és finnül is (a levél már nincs fenn a lapon, de a rajongói oldalon megtalálható).
2006 februárjában Marcelo, Tarja férje egy, az énekesnő hivatalos weblapjára feltett üzenetben vázolta a rajongóknak a jelenlegi helyzetet, egyúttal válaszolt, a Tarja és az együttes többi tagja közötti ellentét apropóján feltett kérdésekre. Marcelo 2006 júniusában kapott hosszú választ a kérdéseire.

2005 decemberében Turunen önálló karácsonyi koncertturnéra indult Finnországban, Németországban, Spanyolországban és Romániában. A 2006-os év sem hozott törést az énekesnő számára, aki felvett egy karácsonyi albumot, és testvére, Timo Turunen bemutatkozó albumán is vokálozott. Szeretne részt venni újra a Savonlinnai Operafesztiválon is.

Tarja első szólóalbuma, ami a My Winter Storm címet viseli, 2007. november 19-én jelent meg. Tarja énekli az "In the Picture" című dalt a Nuclear Blast-kiadó All Stars-lemezén, az Into The Light-on is.