A Ten Years After egy angol blues-rock formáció, mely fénykorát a 60-as évek végén illetve a 70-es évek elején élte.
A zenekar meghatározó egyénisége Alvin Lee Notthinghamban született. Első zenekara 1960-ban alakult meg Atomites néven, melynek tagja volt későbbi társa Leo Lyons is. Lee és Leo korábban egy Jardbirds nevű formációban zenéltek, amellyel lemezük is megjelent. Megnyerték a csapatnak Chic Curchill billentyűst és felvették a Ten Years After nevet. Egy ideig Hamburgban játszottak, majd hazatérve egy West End-i produkción dolgoztak. Ekkor ismerték meg a zeneakadémista Rick Leet, aki csak névrokona Alvinnek.
A windsori fesztiválon mutatkoztak be a nagyközönség előtt, majd állandó fellépői lettek a londoni Marquee klubnak. A Decca Deram szerződtette a zenekart, mely (akkoriban szokatlan módon) rögtön megjelentette a debüt LP-t, nem várta meg míg egy kislemez sikeres lesz. A korong hallatán Bill Graham, a neves USA propagandista lekötötte az együttest a Filmore Auditoriumbeli fellépésekre. Alvin Lee hamarosan megkapta a kritikától a "leggyorsabb kezű zenész" címet. Ezután már hamar egy ligába sorolták a korszak olyan gitárosaival mint Rory Gallagher, Peter Green, Eric Clapton vagy akár Jimi Hendrix. Az 1968-as Undead meghozta számukra a világsikert és az Im Going Home felkerült a slágerlistákra. Két erős lemezzel (Stonehenge-1969, Ssssssh-1969) és egy kirobbanó Woodstocki fellépéssel tovább erősítették pozíciójukat. Az ünneplésből kijutott az egy évvel későbbi Wight szigeti fellépésen is.
Az 1970-es Cricklewood Green lemezről a Love Like A Man felkerült az angol listára. Az elektronikus hatásokat felvonultató A Space In Time a töprengőbb zene felé fordult, és USA siker lett. 1973-ra Alvin Lee megfáradt a sok turnézástól és a zenekart "vándorvurlicernek" nevezte. ( felbomlásukig 28 USA turnét tettek!). A tagok szólómunkákba kezdtek, Alvin visszavonult XV. sz-i házába és stúdiót épített, ahol Mylon Lefevre gospelénekes lemezét felügyelte. Churchill 1973-ban szólólemezt adott ki You and Me címmel. Szintén 1973-ban jelent meg a Ten Years After élő Lp, mely frankfurti, amszterdami,rotterdami, párizsi felvételek anyagát tartalmazta.
1974 tavaszán Alvin Lee a londoni Rainbow színházban saját kilenctagú együttesével lépett fel. Az esemény az Alvin Lee And Co In Flight c. lemezen lett megörökítve. A Ten Years After egy hónappal később teltháznak játszott a Rainbow-ban. Ez lett utolsó brit fellépésük mivel Alvin Lee világturnéra indult Alvin Lee And Co. néven.
1975 májusában bejelentették a Ten Years After megszűnését, Rick Lee saját együttest toborzott. Alig egy hónappal később azonban a Ten Yers After USA turnét tett, hogy eleget tegyen szerződéses kötelezettségeinek.
1977-ben Alvin létrehozta a Ten Years Latert Tom Compton dobosssal és Mick Hawksworth basszusgitárossal, kiadtak két lemezt (Rocket Fuel- 1978, Ride On-1979), de ezek nem értek fel Alvin Lee korábbi munkáinak színvonalával. Churchill menedzser lett a Chrysalis Musicnál, Leo Lyons pedig olyan együttesekkel dolgozott producerként, mint a Motörhead vagy az UFO. 1983-ban összeállt az eredeti tagság néhány koncertre, de ez nem keltett nagy feltűnést.
A 80-as évek végén megint összeálltak, de most már lemez is született. Az About Time kisebb USA siker lett.
Ezután néhány németországi fesztiválon szerepeltek. Alvin Lee ezek után főleg szólóban járta Európát, lemezei közül a Pure Blues és a Live in Vienna sikerült igencsak nívosra. Legutóbb In Tennessee címen készített lemezt.
A Ten Years After őstagjai a huszonéves Joe Gooch személyében találták meg utódját, akivel 2004-ben vették fel a Now albumot. Ezt követte a 2008-as Evolution lemez.
