Bejelentkezés

x
Search & Filters

Tiamat

További képek

Biográfia: 

A Tiamat egy metalzenekar, melyet 1988-ban Stockholmban alapítottak.

Az együttes kezdetben megkérdőjelezhetetlen black metalt játszott, akkor még Treblinka néven. Miután 1989-ben elkészítették a ’Sumerian Cry’ című albumukat, Johan Edlund énekes/gitáros, illetve Jörgen Thullberg basszusgitáros különvált a másik két alapító tagtól, ami után a formáció nevét is Tiamatra változtatták. Bár a ’Sumerian Cry’ mögötti stúdiómunka még a Treblinka nevéhez kötődött, ’90 júniusában mégis a Tiamat debütáló lemezeként jelent meg.

A bemutatkozást követően Edlund vezetőszerepe miatt a zenekar már sokkal szélesebb körből merített ihletet; a Mercyful Fate, a Candlemass, a Pink Floyd és a King Crimson együttesek stílusa, valamint a sumér témák egyaránt hatottak rájuk. A lengyel gitáros Waldemar Sorychta a Tiamat több lemezének hangszereléséhez járult hozzá, sőt, még a Tiamat kiadó- és turnétársainak is besegített (pl.: Moonspell, Rotting Christ, Lacuna Coil és Samael).

A ’94-ben kiadott, kritikusok által is elismert ’Wildhoney’ vegyítette a nyers vokált a lassú gitár-riffekkel és szintetizátorra írt részekkel, úgy, ahogy az semelyik másik kortárs extrém metal együtteshez sem volt fogható. Majdnem negyven percig tartó szakadatlan zenéjével a ’Wildhoney’ egészen a Dynamo és a Wacken Open Air heavy metal fesztiválokra repítette a Tiamatot 1995-ben. A Dynamón még két évvel később is újra feltűntek.

Az 1977-es ’A Deeper Kind of Slumber’ kiadásával egyidőben Edlund Svédországból Németországba költözött, majd kijelentette, hogy ő a Tiamat egyetlen állandó tagja. Minden olyan album, melyet ez után adtak ki, már erős gothic rock hatást mutat, ami meglehetősen különbözik az elmúlt évek extrém metal stílusától. Az újabb albumok leginkább a Sisters of Mercy és a Pink Floyd hatásáról árulkodnak.

A zenekar 2007 júniusában a Nuclear Blast Recordshöz szerződött, majd 2008 áprilisában ezen a kiadón keresztül jelent meg ’Amanethes’ című korongjuk.
2008. augusztus 10-én Thomas Wyreson bejelentette, hogy kilép az együttesből, arra hivatkozva „hogy elég gázos megoldani a zenélést és a családot is, meg ilyenek.”
 

Videók

  • Tiamat - Whatever That Hurts
  • Tiamat - Brighter Than The Sun
  • Tiamat - Cain
  • Tiamat - Cold Seed
  • Tiamat - The Sleeping Beauty
  • Tiamat - Gaia
  • Tiamat - Vote For Love
  • Tiamat - Do You Dream Of Me?
  • Tiamat - The Scarred People

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Johan Edlund
ének
gitár
Anders Iwers
basszusgitár
Lars Sköld
dob