Bejelentkezés

x
Search & Filters

Toto

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1977

További képek

Biográfia: 

1976
Két tapasztalt Los Angeles-i session zenész, Jeff Porcaro dobos és David Paich billentyűs úgy döntött, saját zenekart alakítanak. Bevették Steve Lukather gitárost és Steve Porcaro billentyűst, és egy másik elismert stúdiómuzsikust, David Hungate basszusgitárost. A fellépéseikhez elengedhetetlen mély énekharmóniák és parttalan zenei teljesítmény eléréséhez fő énekesként bevették a louisianai származású vokalistát, Bobby Kimballt. Amint befejeződött a dalszerzés, a banda stúdióba vonult, hogy rögzítse első demóit. Jeff Porcaro, aki éppen akkor látta az Óz, a nagy varázslót, elkezdte a "toto" szót ráirogatni a demo szalagokra, hogy azok könnyen felismerhetőek legyenek. Amikor eljött az idő, hogy a csapat nevet válasszon, a zenészek alaposabban is tanulmányozták a "toto" szó eredetét. David Hungate magyarázta el a többieknek, hogy latinul a "toto" szó azt jelenti, "összes" vagy "mindent felölelő", és a stúdióban felhalmozódott hatalmas mennyiségű zene miatt, na meg a zenészek azon képessége okán, hogy bármit képesek együtt eljátszani, a TOTO név lett a korong hivatalos címe, és a zenekar neve is.

1977
A Toto c. anyag szeptemberben jelent meg, rajta a sikerdallá lett "Hold the Line", az "I'll Supply the Love" és a "Georgy Porgy" A dalok gyorsan kapaszkodtak fel a listákon.
A lemez az akkori pop és rock zene új mércéje lett, és 1978-ban Grammy jelölést is hozott a bandának a „Legjobb új előadó” kategóriában.
Lukather és Kimball visszaemlékezése szerint a TOTO első évei fergetegesek voltak, de arra ma is emlékeznek, amikor először hallották magukat a rádióban. "Éppen aludtam," meséli Kimball. "Kora reggelre állítottam be az ébresztést, mert promózni készültünk a stúdióba, és amikor bekapcsolt, a 'Hold the Line' szólt. Telefonáltam Paich-nek, és ordítottam a telefonba. Ő is ordított, aztán csetlett-botlott a sötétben, amikor a rádióját akarta bekapcsolni."
Lukather így emlékszik vissza: "Emlékszem, valaki a srácok közül hívott fel. Éppen egyedül ültem az első saját házamban, és könny szökött a szemembe. Arra gondoltam, hű, benne vagyunk a Los Angeles-i rádióban!.. Óriási érzés volt!"

1979
Megjelenik a TOTO második lemeze, a Hydra. Ezen a korongon található a Toto egyik legnagyobb slágere, a "99", amelyet George Lucas THX-1138 című filmje ihletett.

1981
Megjelent harmadik lemezük, a Turn Back
Eközben a zenészek másfelé is kamatoztatták tehetségüket.

1982
Az év elején kezdődött a TOTO pályájának legsikeresebb korszaka. Hosszas stúdiómunka után rukkolt elő a TOTO a TOTO IV mesterművel. A lemez azonnal a listák élére tört két hatalmas slágerdalával, az "Africa"-val és a "Rosanna"-val, a gyors nemzetközi hírnévig repítve a bandát. A TOTO IV platinalemez lett, és 5 sikerdalt termelt ki.

1983
Mialatt a TOTO IV-ből világszerte milliók találnak gazdára, a TOTO betakarítja kemény munkájának gyümölcsét, és kereskedelmi sikereket is arat a Grammy Díjazáson, amikor is hét különböző kategóriában nyer, többek között övék a hőn áhított Év Albuma, az Év Dala (Rosanna), Év Producere és az Év Legjobb Hangzású Lemeze, illetve a "Rosanna" pedig a Legjobb Énekkísérő Hangszerelés, illetve a Legjobb Énektéma kategóriában is arat.

Mi több, Steve Lukather megnyerte a Legjobb Rhythm & Blues Dal kategóriát a "Turn Your Love Around" nótával, amelyet Jay Graydonnal és Bill Champlinnel írt együtt.
Röviddel a TOTO IV világturnéja előtt David Hungate-et Mike Porcaro váltotta. Hungate éppen akkor lett apa, és úgy érezte, a családért való felelőssége nem engedi, hogy olyan intenzív turnéra induljon, amilyen a IV megjelenését követte.

A TOTO IV világméretű kereskedelmi sikere ellenére a zenekar tagjai folytatták session munkáikat: dolgoztak Quincy Jones-szal és Michael Jacksonnal a világsikerré vált Thriller-en, és olyan előadókkal is, mint Don Henley, a Van Halen, Steely Dan, Boz Scaggs, Paul McCartney, Chicago és Eric Clapton. Közvetlenül a TOTO IV turnéja után David Paich bevonta a teljes zenekart a David Lynch-féle Dune zenéjének megírásába.

1984
A TOTO rögzítette az 1984. évi olimpiai játékok ökölvívó-himnuszát "Moodido – The Match" címmel.
Megjelent az Isolation album, amely két sikerdalt tartalmazott, a "Stranger In Town"-t és a "Holyanna"-t.

1985
A zenekar a jótékony céllal elkészített USA for Africa lemezen szerepelt, Steve Porcaro és David Paich pedig a "We Are the World" dalban játszott.

1986
Megjelent a hatodik anyag Fahrenheit címmel, rajta az "I'll Be Over You" slágerrel. A világturné előtt Steve Lukather Japánba utazott, ahol két legendás gitárossal, Jeff Beckkel és Carlos Santanával játszott együtt.

1988
A TOTO találóan The Seventh One-ra keresztelt következő stúdióanyaga kivívta a nemzetközi elismerést, és két európai slágert termelt ki: a "Pamela"-t és a "Stop Loving You"-t. A lemez megjelenése után a TOTO újabb világturnéra indult.

1990
Válogatás lemezt állítottak össze Past to Present címmel. Az album pedig a legtöbb országban platinalemez lett.

1991
Rögzítették a Kingdom of Desire-t, a banda kilencedik stúdiólemezét. Természetesen itt sem maradt el a világ körüli turné.

1992
Augusztus 5-én, röviddel a Kingdom of Desire megjelenése és a turné kezdete előtt tragédia érte a zenekart. Jeff Porcaro-nál, miután otthon a kertjében baktériumirtót permetezett szét, súlyos allergiás tünetek léptek fel a vegyi anyagok hatására, majd szívroham végzett vele. Az együttes, Jeff családja, a barátok, a rajongók és a világ zenészei együtt gyászolták azt az embert, aki nem csupán nemzedéke egyik legkiválóbb dobosa hanem, Lukather gyakran ismételt szavaival élve, "igazi lelki testvér", és hihetetlenül odaadó, önzetlen egyéniség is volt. A zenekar mind a mai napig kegyelettel emlékezik Jeffre, és az ő emlékének ajánlja előadásait.

A turné végeztével, a TOTO visszatért Los Angelesbe egy Jeff Porcaro emlékkoncerttel. Olyan zenészlegendák csatlakoztak, mint Donald Fagan, Michael McDonald, James Newton Howard, Don Henley, Eddie Van Halen, David Crosby, Denny Dias és George Harrison, stb. Az emlékkoncert ma is mérföldkőnek számít a TOTO különleges fellépéseinek hosszú sorában.

1993
A TOTO megkezdte a munkálatokat első élő albumán, az Absolutely Live-on, amely a Kingdom of Desire turné legemlékezetesebb pillanatait örökítette meg. A megjelenés után a zenekar pihenőre vonult, a tagok más projektekbe fogtak.

1994
Night of the Proms turné. A csapat Belgiumban, Hollandiában és Németországban is több mint százezres közönség előtt lépett fel. A Proms befejeztével a zenészek ismét külső projekteken kezdtek dolgozni.

1995
Stúdiólemezük összeállítása mellett, a TOTO fellépett néhány nyári fesztiválon Európában. Ősszel a, TOTO megjelentette tizenegyedik albumát, a Tambu-t. Jó néhány európai országban, és japánban is bearanyozódott. A tavaszt és a nyarat a TOTO a Tambu világturnéján töltötte. Bejárták Európát, Japánt és Dál- Amerikát. Ezen kívül Angliában a TOTO Tina Turner előtt is játszott a saját fellépések mellett.

1997
A társulat fennállásának 20. évét ünnepelte. Az évforduló szellemében David Paich és Steve Lukather nekiállt a régi felvételek között keresgélni és speciális új anyag, a TOTO XX összeállításához. Év végén a banda első ízben turnézott Dél- Afrikában. A turné végén, a johannesburgi koncerten összeálltak egy dél-afrikai kórussal és ütős- együttessel, hogy közösen adják elő az "Africa"-t.

1998
Megjelent a TOTO XX anyag, beleértve az "Africa" legendássá vált johannesburgi felvételét is. A lemez májusban jelent meg, és gyorsan az európai és japán listák élén találta magát.

1999
Márciusban a TOTO kihozta a Mindfields albumot, és Grammy jelölést kapott a Legjobb Nem Klasszikus Zenei Hangmérnöki Munka kategóriában.
Februárban igen alapos világturnéra indultak. Az Európában töltött, roppant sikeres hónapok után áprilisban a banda teltházas koncerteket adott Japánban, amelyekre minden jegy elkelt. Májusban a TOTO az Egyesült Államokban koncertezett, hat év után először.

Nekiálltak az új élő album, a Livefields keverésének. A koncertlemez röviddel a Mindfields turné második szakasza előtt látott napvilágot.

2000
Az ezredforduló beköszöntekor fejezte be a TOTO a turnét, és néhány tag szólóprojektekbe fogott. Steve Lukather a gitárlegenda Larry Carltonnal Grammy díjat nyert, 2001 októberében pedig Eric Claptonnal koncertezett a csapat Mexikóban.

2002
25. évfordulójához érkezett az együttes fényes pályája. Megjelent a Through the Looking Glass anyag. Elindult a 25. évfordulós turné, amely során a TOTO bejárta egész Európát, zárásként pedig decemberben a Távol-Keletet.

2003
A TOTO folytatta az ünnepi turnét, és élő DVD-t rögzített Amszterdamban. A keverést Simon Phillips végezte áprilisban. A Live in Amsterdam DVD azonnal kedvelt anyag lett a rajongók köreiben. A fellépés hanganyagát tartalmazó CD-vel kiegészített kiadvány nagyszerű eladási eredményeket produkált, az Amazon.com 100-as listájára is feltört. A DVD megjelenése után a TOTO visszatért az európai Night of the Proms turnéra, és egészen decemberig több mint 600,000 rajongó előtt játszott.

2004
Bejárták Délkelet-Ázsiát, Dél-Amerikát és Mexikót, mielőtt májusban visszatértek az Államokba. Két teljes koncertet adtak a Honolulu Szimfonikusokkal Hawaiiban, majd az Atlantai Szimfonikusokkal Georgia államban. A turné szeptemberben is folytatódott. Ekkor kapott meghívást a TOTO a rangos Tokyo Jazz Fesztiválra, amelyen Herbie Hancock-kal játszottak.

2005
Újabb jelentős változás ment végbe a TOTO soraiban. David Paichet, aki félig már visszavonult a turnézástól, hogy otthon maradjon egy beteg családtaggal, Greg Phillinganes váltota a turnén. Ugyanebben az évben Greg a banda állandó tagjává vált. Így a két billentyűssel a banda tagsága ismét hatra bővült. A banda mind a színpadon, mind a stúdióban új erőre kapott a világklasszis Greg révén, aki játszott már Stevie Wonderrel, Michael Jacksonnal, Quincy Jones-szal és Eric Claptonnal is.

2006
A csapat éppen a tizenhetedik anyagát, a Falling In Between fejezte be, amely 2006. februárjában került a boltokba.

Közel 30 évnyi együtt töltött idő után, sok száz referencia-értékű munkával és elismeréssel a tarsolyában, a TOTO ma is az egyik legjobb eladásokat és előadásokat produkáló társulat a világon.

Együtt vagy egyénileg, a banda az elmúlt 25 év szinte minden jelentős sikerlemezén játszott, és helyezte el a kiváló minőséget szimbolizáló jelzést szerte a világon.

2008 ban feloszlottak, majd 2010-ben újjáalakultak.

Videók

  • Toto - Africa
  • Toto - Rosanna
  • Toto - Pamela
  • Toto - Hold the Line
  • Toto - I'll Be Over You
  • Toto - I Won´t Hold You Back
  • Toto - Don't Chain My Heart
  • Toto - Gypsy Train
  • Toto - I Will Remember
  • Toto - Till The End

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Steve Lukather
billentyűsök
ének
gitár
David Paich
billentyűsök
ének
Joseph Williams
ének
Steve Porcaro
billentyűsök
vokál
Mike Porcaro
basszusgitár
Simon Phillips
billentyűsök
dob
ütőhangszerek