Tracy Chapman (Cleveland, Ohio, 1964. március 30.-) amerikai zeneszerző, énekesnő. Legismertebb számai a Fast Car, Talkin' Bout a Revolution, és a Give Me One Reason.
Már gyermekként elkezdett gitározni és dalokat írni. Középiskolai és egyetemi tanulmányait a A Better Chance alapítvány támogatja. Egyetemi tanulmányait a massachusettsi Tufts University-n folytatja, ahol 1986-ban diplomázik néprajz és afrikanisztika szakon.
Alsóéves egyetemista korában utcazenéléssel próbálkozott, kávéházakban lépett fel. Később az egyetemi rádióban vesz fel számokat és a bostoni folkzenészek körében szerez ismertséget. 1986-ban leszerződik az Elektra Records kiadóhoz, és megjelenik első albuma (Tracy Chapman). A lemez sikeres lesz, Tracy turnézni kezd, ismertsége és népszerűsége növekszik. Az igazi áttörést a Nelson Mandela 70-ik születésnapjára szervezett televíziós koncerten való részvétele hozza meg. A koncert után két nap alatt 12.000 lemeze fogy el, a Fast Car c. szám megjelenik az amerikai slágerlistákon, a Tracy Chapman album platinalemez lesz és négy Grammy-díjat nyer. 1988-ban az Amnesty International emberi jogokért szervezett Human Rights Now! koncertkörútján már kiemelt előadó.
A következő album (Crossroads 1989) kevésbé sikeres, Tracy népszerűsége alábbhagy. Az 1992-ben megjelenő Matters of the Heart már egy kisebb, de odaadó rajongótábornak szól. 1996-ban jelenik meg a következő album (New Beginning), amelyről a Give Me One Reason átütő siker lesz és elnyeri a legjobb rockdal Grammy-díját. A soron következő album (Telling Stories, 2000) főleg Európában népszerű. Hatodik albuma 2002-ben jelenik meg, Let It Rain címmel, amelyet 2003-ban amerikai és európai koncertkörút követett. 2005-ben jelent meg hetedik stúdióalbuma, a Where You Live, amellyel Európában és Amerika jelentősebb nagyvárosaiban turnézott.
Az 1990-es évek közepén Alice Walker írónő volt a partnere.