Bejelentkezés

x
Search & Filters

UB 40

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1978

További képek

Biográfia: 

1978-ban alakult angol reggae zenekar.

Minden idők legsikeresebb reggae együttese 1978-ban alakult Birminghamben, ahol a leendő nyolc tag a munkanélküliek hivatalában találkozott össze. Nem mindegyikük tudott zenélni, de elhatározták, hogy raggae-t játszanak. A zenekar neve egyikük munkanélküli segélylapjának sorszámát takarja.

Első koncertjüket 1979-ben adták és rövidesen egész Angliában híresek lettek. Ez a multikulturális formáció 1980 elején bekerült John Peel showműsorába ami által országos hírnévre tettek szert és megjelenhetett első kislemezük a Graduate cég gondozásában. Ezt követően kapták a Pretenders együttes felkérését, hogy kísérjék őket angliai turnéjukon. Ez szerencsés húzásnak bizonyult, hiszen minden hírverés nélkül bekerültek a Top 10-be. Következő két kislemezüket és első albumukat még a Graduate gondozásában jelentették meg, de ezt követően saját lemezvállalatot alapítottak DEP International néven.

Az 1981-ben kiadott Present Arms című korong hihetetlen siker, Angliában a második helyre tornássza fel magát. A 82-es UB 44, a maga eredeti holografikus borítójával a 4 helyen tanyázott hosszasan, és a lemezeladások is szép reményekre adtak jogot.

Az igazi nemzetközi áttörést az 1983-ban kiadott Neil Diamond feldolgozás, a Red Red Wine hozta meg. A dalnak köszönhetően a Labour of Love című album 1 helyes befutó lett Angliában. A szám Amerikában is felkerült a Top 10 listájára, így a következő év egy hosszú és sikeres amerikai turnéval vette kezdetét.

1985-ben a Got You Babe című számmal robbantott a zenekar és ismét listavezetők lettek Angliában. Sorra következtek a slágerlistás számok: Don't Break My Heart, Watchdogs.

1988-ban az UB 40 elsőként lépett fel a Szovjetúnióban, ahol egy hosszabb videofilm is készült a bandáról. Érdekes, hogy amikor az esemény hatására a rádióadók ismét műsorra tűzték a Red Red Wine című számot, annak másodszorra is sikerült vezető pozícióba kerülni a toplistákon. Sztárpozíciójuk megerősítése érdekében a zenekar egy egyéves világkörüli turnéra indult.

1989-ban visszatérésük után jelent meg a Labour Of Love 2 című korong ami után egy hosszabb szünet következett. Visszatérésük 93-ban következett be, amikor megjelent a Promises And Lies című albumuk, rajta a listavezetővé váló Elvis feldolgozással: I Can't Help Falling In Love With You. Bár népszerűségük csökkent az utóbbi években az UB 40 továbbra is aktív résztvevője a popzenei életnek.

A kilencvenes években megjelent utolsó lemezük az 1998-as Labour Of Love 3, rajta ismét egy Neil Diamond feldolgozással: Holly Holy.

Ezt követően néhány évig nem adtak ki újabb korongot, de 2003-ban illetve 2005-ben újabb stúdióalbum látott napvilágot. A Homegrow című nagylemezen található újabb sikerszámuk a Swing Low, melyet a United Colours of Sound nevű kórussal adnak elő és az angol rögbi válogatott hivatalos himnusza lett.
 

Videók

  • UB 40 - Red Red Wine
  • UB 40 - Can't Help Falling In Love
  • UB 40 - Kingston Town
  • UB 40 - I Got You Babe

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Duncan Campbell
ének
Robin Campbell
gitár
vokál
Brian Travers
szaxofon
Astro
trombita
vokál
Norman Hassan
ütőhangszerek
harsona
vokál
Earl Falconer
basszusgitár
James (Jimmy) Brown
dob
ütőhangszerek