Bejelentkezés

x
Search & Filters

Újratervezés

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2018

További képek

Biográfia: 

A zenekar 2013 környékén alakult Főnix Madár néven. A kezdetekben blues-rock slágerfeldolgozásokat adtak elő, majd többszöri tagcserét követően 2018 évben összeállt a jelenlegi felállás. Ebben az időszakban indult el a zenekar stílusának kialakulása, nagyszámú saját szerzemény megírása után egyértelművé vált, hogy van mondanivalója a zenekarnak, amit a  hallgatóság visszajelzései is erősítettek, részint ezért is döntött a csapat a névváltoztatás mellett. 
 
A zenei stílus rock-blues-funky háromszögben mozog, helyenként súlyos, máshol könnyed dallamokkal. A szövegvilág a mindennapi életünk, múltunk, jövőnk titkait igyekszik megfejteni, a folyamatos útkeresésben közénk és a barátaink, szeretteink közé beékelt falakat igyekszik lebontani.
 
A zenekar folyamatosan rögzíti a dalait, készít videoklippeket, lehetőségei szerint igyekszik eljuttatni a nagyérdemű közönség felé minden manapság szóba jöhető formában, de a zenekar igazi lényét az élő fellépések adják, ekkor tud igazán kibontakozni a csapat.
 
 

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Balogh Krisztián
ének
Kulcsár Géza
gitár
Varga Attila
basszusgitár
Szepesi Tamás
dob
Címkék: 
rock
funky
blues