A lengyelországi Vader 1983-ban alakult, az első extrém metal formációk egyikeként a néhai vasfüggönyön innen. A klasszikus gitárok-bőgő-dob-ének (hörgés) felállásban működő négyes ma Európa egyik legszínvonalasabb death metal csapatának számít, ami a tagok hihetetlen teherbírásának, kitartásának és eltökéltségének köszönhető. A Vader zenéje ugyan egyértelműen rokonítható a stílus amerikai nagyágyúinak munkásságával (Morbid Angel, Cannibal Corpse, Deicide), de ugyanakkor jól megkülönböztethető attól, köszönhetően például Piotr Wiczwarek sajátos, brutális hangjának.
A Vader nevéhez számtalan kiemelkedő teljesítmény kapcsolódik: a zenekar két évtizeden át képes volt a legjobbak között maradni, még annak ellenére is, hogy a death metal műfaj ez idő alatt bizony átélt hullámvölgyeket. Az együttes minden idők egyik legsikeresebb demójával rendelkezik, hiszen a 'Morbid Reich' című első anyagukból több mint 10.000 darabot adtak el. A debütalbum csak 1993-ban érkezett, azóta azonban a Vader a szcéna egyik legaktívabb tagja: szinte minden évben friss zenével - köztük számos élő felvétellel - jelentkeznek, s összesen kilenc stúdióalbumot adtak ki eddig.
A tagok büszkék arra, hogy együttesük neve úgy vált világszerte ismertté, hogy eközben nem távolodtak el kezdeti, nyers és puritán zenei világuktól, s ma is ugyanolyan kíméletlen death metal zenét játszanak, mint a kezdetekkor. Nem is akárhogyan, hiszen a zenekar elsősorban hihetetlen lendületének, és kifogyhatatlan energiáinak köszönheti a sikereket: a világ egyik legaktívabb koncertbandájaként évente akár 200 fellépésük is lehet.
Fáradtság jeleit pedig nem lehet felfedezni rajtuk: minden este maximális erőbedobással és lelkesedéssel darálják a jóféle agyeldobós death metalt, s elszántságuk, lehengerlő erejük mindenkit féktelen tombolásra késztet. Az Egyesült Államokban és Európában egyaránt stabil rajongói bázist épített ki ez a magából koncerteket és albumokat ontó death metal gépezet, mely hazájában, az egyébként meglehetősen prűdnek ismert Lengyelországban is komoly népszerűségnek örvend: legutóbbi albumuk, az 'Impressions In Blood' a nyolcadik helyen nyitott az összesített lengyelországi slágerlistán.