Bejelentkezés

x
Search & Filters

Virgin Steele

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1981

További képek

Biográfia: 

A Virgin Steele egy amerikai metalzenekar, amely 1981-ben alakult Long Island-en (New York).

Már az 1982-ben megjelent bemutatkozó albumuk is rögtön klasszikussá vált, melyen még Jack Starr szólógitáros játszott, aki a nagy sikeren felbuzdulva a lemez kiadása után szólópályára lépett, és szép gyorsan el is tűnt a süllyesztőben. Helyét Edward Pursino vette át minden gond nélkül. A zene a Manowar-ral és Savatege-el rokon power volt, a komolyzenei betétek még nem voltak annyira jellemzőek, mint később. Az Guardians of the Flame szintén szép sikereket ért el, ám ezek után főleg a gyenge kiadói management teljesítménynek köszönhetően hiába raktak le az asztalra négy remek lemezt, azok nem tudtak igazi áttörést hozni.

A szerencse a következő, első nagyszabású, kétrészes metál-operánál sem állt melléjük, úgy gondolom elég a megjelenés dátumát említenem a sikertelenség okaként: 1995,1996.A The Mariage Of Heaven And Hell 1-2, illetve az ezek folytatásaként is felfogható Invictus (1998) a metáltörténelem nagy pillanataihoz tartoznak, ezeken a lemezeken teljesedik ki az a stílus, melyet DeFeis romantikus-barbár-epikus metálnak nevez. Az énekes ezer hangon üvölti-suttogja, sikítja, énkeli végig az albumokat, a nagyzenekari részek pedig ritka sokszínűséggel és plasztikusan teszik érthetővé az angolul esetleg nem tudó hallgató részére a történetet. Akik most kezdenek ismerkedni a Virgin Steel zenéjével, azoknak először az Invictus lemezt ajánlom, lévén ez a legmetálosabb és közérthetőbb az újabb lemezeik közül. DeFeis mester itt kicsit háttérbe szorította a progresszívebb részeket, és direktebb, pörgősebb dalokat írt, a gitárok is elég harapósan szólnak, bár sajnos egyetlen hátrányaként a zenekarnak a viszonylag vékony megszólalást tartom-, de vannak itt nagy ívű, kórusokkal bőven ellátott dalok is.

A legutóbbi soralbum, ha lehet, rádobott még egy lapáttal a Mariage sokszínűségére. A dupla-dupla The House Of Atreus Act a Trójai háborún keresztül a görög mitológiába vezeti a hallgatót. Van itt minden: háború, szerelem, kannibalizmus, vérfertőzés. Hát ilyen ez a görög mitológia. És persze rengeteg klasszikus, epikus dal, zongorás komolyzenei átvezető, többtételes miniszimfónia, többszólamú kórusmű. A Through The Ring Of Fire című dal egy olyan metálinduló, melyet hallván Eric Adams bizonyára sírva fakadna, márha illene a sírás a legfémesebb szívű metál harcoshoz.

Ezzel a dupla koncept- albummal a Virgin Steele-nek olyasmi sikerült, ami csak nagyon kevés metálegyüttesnek: elmosta a határokat a metálzene és az opera között, szövegvilágával pedig a fiatalabbak érdeklődését is felkeltette a klasszikus görög irodalom iránt. Remélem, hogy a jövőben a Virgin Steelnek sikerül majd elfoglalni a valósan megérdemelt helyét a heavy-epikus metál mainstream bandái között, bebizonyítva, hogy a heavy metál nemcsak a pallósokról, sárkányokról, harcosokról , boszorkányokról szólhat, és hogy igazi, a szó valós értelmében vett művészi értékeket is tud közvetíteni.

A Virgin Steele egy méltatlanul háttérbe szorult - ám underground szinten kultikus - heavy metál csapat, amely sosem tudott olyan igazi mainstream bandává válni, mint a Rhapsody, a Manowar, vagy Hammerfall, amire talán zenéjük többdimenziós volta adhat magyarázatot, illetve az, hogy albumaik szöveg-és zenei világa gyakran kötődik a klasszikus zenei, illetve irodalmi gyökerekhez, s zenéjük a rock operák közönségének túl kemény, a Manowar fanoknak túl szimfónikus, a Rhapsodyt szeretőknek pedig túl elmélkedős. Az azonban nem véletlen, hogy a mostani metál-rock operai dömpingben a legutóbbi dupla metál operájuk ténylegesen színpadra került és Németországban nagy sikerrel 60 előadást ért meg.

Videók

  • Virgin Steele - Victory Is Mine
  • Virgin Steele - Perfect Mansions

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
David DeFeis
ének
billentyűsök
basszus szintetizátor
effektek
Edward Pursino
gitár
Josh Block
basszusgitár
ritmusgitár
Frank Gilchriest
dob
ütőhangszerek