Walter Trout 1951. március 6-án született Ocean City-ben, New Jersey-ben. Először trombitálni tanult, és az iskolai zenekarban játszott. 10 éves korában egy Duke Ellington-koncertre vitték el, és a kis Walter ekkor határozta el, hogy hivatásos zenész lesz - ahogy ő fogalmazott: ez egy fordulópontja volt életemnek.
A 60-as évek közepén elektromos gitárra váltott, szintén egy zenei élmény következtében. Ez az élmény a Paul Butterfield Band volt, amely az igen befolyásolható kisfiút a blues irányába terelte. Úgy érezte, a gitár az a hangszer, amely a lelkéhez szól, ezzel ki tudja mondani azt is, amit szavak híján nem tudna megtenni.
A következő pár évben Trout számos New Jersey-i csapatban játszott, többek közt a kezdő Bruce Springsteen-nel is, majd 1973-ban felpakolt, és Los Angeles-be költözött. Itt a sok kevéssé ismert zenész mellett olyanokkal is színpadra lépett, mint Joe Tex és John Lee Hooker.
1981-84-ig a Canned Heat tagja volt, ezután hívta maga mellé a legendás Bluesbrakers-be John Mayall. A másik gitáros ekkor Coco Montoya volt. Kettőjük parádés összjátéka a Bluesbrakers-t még sikeresebbé és népszerűbbé tette. Walter Trout olyan szinten kinőtte magát, hogy a világ 14 országában rajongói klubok alakultak a tiszteletére, többek közt Ausztráliában és Japánban is. Trout úgy érezte, John Mayall mellett teljesült gyermekkori álma, ezért - jó zenészszokás szerint - kemény alkoholista lett. Évekig azt hitte, hogy kétnyakú gitáron játszik. Egy kelet-berlini koncerten a világhírű gitáros, Carlos Santana beszélt a lelkére, sikeresen. Innentől teljesen abbahagyta az ivást.
1989-től szólópályára lépett. Gyors egymásutánban 8 albumot adott ki, átlagosan félmilliós eladást produkálva. Számos turnét lezavart az Egyesült Államokban és Európában, mindenhol komoly sikereket aratva. 2006-ban Full Circle címmel adott ki egy lemezt, melyen mindegyik számban egy-egy illusztris zenésztársával játszik együtt, többek közt Montoyával, Mayall-lal és Joe Bonamassával is. Idáig utolsó lemeze 2008 júniusában jelent meg, Outsider címmel. Azóta a Provogue Records gondozza alkotásait, hozzájuk tartozik többek közt Joe Bonamassa, Rick Derringer és Leslie West is.
Walter Trout jelenleg is rengeteget turnézik, mind a szakma, mind a rajongók szerint a világ egyik legjobb és legtermékenyebb gitáros-énekese. A WT band elenlegi felállása: Kenny Aronoff dob, Hutch Hutchinson basszusgitár, Jon Clearly billentyűsök, Jason Ricci szájharmonika.
Facebook kommentek