Bejelentkezés

x
Search & Filters

Yardbirds

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1963

További képek

Biográfia: 

Rövid ideig létezett csupán a Yardbirds együttes, de a Rolling Stones-szal, a Kinks-szel, az Animals-szel, a Themmel és a Pretty Thingsszel az Amerikát meghódító Brit invázió fontos tényezője volt.

Keith Relf énekes és szájharmonikás, Chris Dreja és Tony Top Topham gitáros, Paul Samwell-Smith basszusgitáros és Jim McCarty dobos 1963 tavaszán alapították az együttest. Az amerikai blues, a rhythm and blues alapszámaival aratták első sikereiket. Szerepelt repertoárjukon például az I’m a Man, a Louise, a Good Morning Little Schoolgirl, a Boom, Boom és a Smokestack Lightnin. Az Animals mellett az övéké volt a nagy dicsőség, hogy kísérhették Nagy-Britanniában az egyik legjelentősebb fekete szájharmonikást, Sonny Boy Williamsont. Topham helyére a kezdeteknél az akkor mindössze 18 esztendős gitáros zseni, Eric Clapton került a Roosters zenekarból

Az 1964-ben megjelent első albumuk, a mára gyűjtőcsemegének számító Five Live Yardbirds kizárólag feldolgozásokkal jelent meg, s többségében „vendégszámokat” tartalmazott az 1965-ös For Your Love című második korong is. A címadó dal viszont az együttes meghatározó sikere lett, Angliában 3., Amerikában a 6. Eric Clapton azonban túl poposnak találta, s John Mayall Bluesbreakerséhez távozott.

Helyére a „lóarcú” Jeff Beck érkezett, aki előzőleg a Nightshift, és a Trident tagja volt. Közreműködésével jelent meg 1965 végén a csaknem teljesen sajátnak mondható Having a Rave Up című korong. Alapjában véve poposabb-rockosabb lett az irányvonal, de óriási sikerek születtek: mindenekelőtt a Heart Full of Soul, a Still I’m Sad. Maradtak emlékek a korábbi, bluesos korszakból is: a Shapes of Thing, az A Train Kept a Rollin’ (Ezt játszották gitárzúzás közepette a Nagyítás című Antonioni-filmben), a New York city Blues,. azután a Beck által jegyzett Jeff’s Blues, a Steeled Blues, a Stroll On és mások. Beck volt a főszereplője az 1966-os Roger the Engineer című albumnak, amelyre olyan örökzöldek kerültek, mint a The Nazz Are Blue, a Jeff’s Boogie, az Over, Under Sideaways and Down és több más kitűnő dal.,

Egy évvel Beck után érkezett a Yardbirdshöz a harmadik gitárzseni, Jimmy Page, akit a banda sírásójának is neveztek, hiszen a hanyatló zenekar romjain 1968- ban ő alakította a Led Zeppelin-t. Page eleinte a távozó Samwell-Smith helyett basszusgitározott. Amikor Beck 1967-ben saját zenekart alakított, Page lett a szólógitáros és hegedült is. Vele már nem készült említésre méltó album, a Live Yardbirds Featuring Jimmy Page azonban a Yardbirds katalógus értékes darabja, igaz, ez a zenekar feloszlása után jelent meg. Page játékstílusa gyökeresen eltért elődeiétől, a kemény rock meghatározó lett az együttes zenéjében. A kései Yardbirds-nóták közül az az I’m Confused bekerült a Led Zeppelin repertoárjába (Dazed and Confused címmel).

Az együttes 1968. nyarán szűnt meg. Page a Zeppel futott nagy karriert, Keith Relf és McCarty a Rennaissance tagja lett, előbbi a Medicin Headdel és az Armageddonal is játszott, majd 1976-ban halálos áramütést szenvedett, Chris Dreja fotóni kezdett, Samwell-Smith producerként tevékenykedett

Miután a csapat 1992-ben a rock and roll halhatatlanja lett, Chris Dreja és Jim McCarty új tagokkal életre hívta Yardbirdst. Koncerteztek, lemezük jelent meg, többször eljutottak Magyarországra is.

A zenekar azóta is aktív.
 

Videók

  • The Yardbirds - Dazed And Confused
  • The Yardbirds - Heart Full Of Soul
  • The Yardbirds - For Your Love
  • The Yardbirds - Shapes of things
  • The Yardbirds - Train Kept A Rollin'
  • The Yardbirds - Louise

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Andy Mitchell-
ének
harmónika
Ben King
gitár
Chris Dreja
ritmusgitár
vokál
David Smale
basszusgitár
Jim McCarty
dob
vokál