Bejelentkezés

x
Search & Filters

Aron Erlichman (Deuce)

Születés / Halálozási dátum: 
1983. március 02. szerda
Születési hely: 
Los Angeles - USA
Zenekar(nem tárolt): 
Nine Lives

Egyéb képek: 

Biográfia: 

Aron Erlichman énekes, rapper, dalszövegíró, és zenei producer (ismertebb nevén Deuce) 1983. március 2-án született Californiában, Los Angeles városában. 2001-ben születési nevén kezdett rock alapú zenét készíteni. Négy évvel később „The Aron EP” nevű kislemezéről közzétett négy dalt a Broadjam internetes megosztó oldalon: a „Franny”-t, a „Surface Air”-t, a „Breaking Through”-t, és a „Sometimes”-t, melyek némi elismerést hoztak számára.

2005-ben két barátjával Jorel Decker-rel (J-Dog) és Shady Jeff-fel (Shady Jeff McSpace) megalapította a The Kids (későbbiekben Hollywood Undead-re átnevezett) rap-rock stílusú bandát, amelynek énekese és producere lett. Kezdetben az álneve „Tha Producer” volt, majd nem sokkal később megrövidítette „Deuce”-ra. 2010 elején elhagyta a csapatot, ennek okát azonban nem lehet pontosan tudni. Egyesek szerint kirúgták, mert magának akarta a banda bevételének 70%-át, de vannak, akik azt állítják, hogy a HU többi tagja nem nézte jó szemmel, hogy a csapat énekesének nagyobb rajongótábora van, mint nekik, ezért Johnny 3 Tears-sel az élen összefogtak ellene és kitették a bandából, mások szerint az összetűzések, zenei eltérések vezettek Deuce távozásához.

A Hollywood Undead elhagyásával azonban nem ért véget zenei pályafutása. Szólókarrierbe kezdett, debütáló albumával, mely a „Nine Lives” nevet kapta, 2011 végén készült el. Szerette volna ezt 2012 március 27-éig kiadatni a Five Seven Music-kal, de az időpont végül eltolódott és az album majdnem egy hónappal később, április 24-én került csak nyilvánosságra. A „Nine Lives” már a megjelenést követő első héten kiharcolta a 37. helyet a Bilboard 200-as listáján, az Egyesült Államokban 11 425 darabot adtak el belőle.

Források: Wikipédia