Bejelentkezés

x
Search & Filters

Chris Fehn (Slipknot)

Születés / Halálozási dátum: 
1972. február 24. csütörtök
Születési hely: 
Ankeny - USA
Zenekar: 
Zenekar(nem tárolt): 
Will Haven, Thunderbolt, Gasoline, Shed

Egyéb képek: 

Biográfia: 

Korábban a Wayne State University-be járt, ahol a football csapatában játszott, késöbb pedig lediplomázott is. A zenélés előtt villanyszerelőként kereste kenyerét. 1997-ben csatlakozott a Slipknot-ba, azóta Clown mellet perkásként és háttérénekesként foglalatoskodik.

2010-ben csatlakozott a Will Haven elnevezésű zenekarhoz, melynek a mai napig tagja, ugyanabban az évben feleségül vette Melissát, akivel még ma is házastársak, illetve 2012. március 21-én született közös gyermekük, Jaxon Atari Fehn, jelenleg Des Moinesben él a kis család. Gyakran golfozik, melyben tudását évek alatt fejlesztette, videojátékokkal is gyakran szórakozik, kedvencei közt szerepel a Call of Duty is. Pletykák szerint norvég származású. Saját bevallása szerint a Slipknot hatalmas rajongója, s a világnak szüksége van rájuk. Maszkját - a hosszú orral - nem ő, hanem elődje Brandon Darner találta ki. A 2009-es Download Fesztiválon szétesett a dobfelszerelése, majd dühében azt a tömegbe hajította, egy biztonsági őr könyörögte vissza a felszerelést.