Bejelentkezés

x
Search & Filters

Mick Mars (Mötley Crüe)

Születés / Halálozási dátum: 
1951. május 04. péntek
Születési hely: 
Terre Haute (Indiana) - USA
Zenekar: 

Egyéb képek: 

Biográfia: 

Mick Mars (született Robert Alan Deal) (Terre Haute, Indiana, 1951. május 4.) amerikai zenész, az amerikai glam metál zenekar, a Mötley Crüe gitárosaként ismert.

Newfounland szülötte. Miután családjával Kaliforniába - Garden Grove költözött, egy sor blues-alapú rockzenekarban játszott, melyek közül egyik sem futott be.

Édesapja a Menasha Container-nél dolgozott (itt készültek a kartondobozok a Fender számára). Ifjú korában próbálkozott énekléssel is, így egy nap, egy családi rendezvényen előadta a Beatles - Money-ját. Erre a produkcióra az unokatestvére (akitől az első gitárját kapta), annyit mondott, hogy akkor se lenne képes normálisan végigvezetni egy dallamot, ha kormány lenne rajta. Annyira elszégyellte magát szegény Mick, hogy soha többé nem próbálkozott énekléssel.

Tinédzser kora végén a család tagjai egyre morcosabban néztek rá, így ideje volt találni magának egy önálló lakást. Nem volt pénze, így átment Orange Country-ba, ahol összeköltözött pár motorossal. Egyszer, amikor kiöntötték a sört a padlóra (mármint a motorosok), belemarkoltak a hajába és azzal törölték fel a mocskot. Mondván, csak azért az ő hajával, hogy ne legyen piszkos a farmerjuk. Ezután egyik barátja (Mike Collins) egyik bulijukra elhozta régi barátnőjét, Sharont (aki akkor úgy 16 éves lehetett). Nem sokkal később Sharon Mick-től teherbe esett. Mick nem akarta a gyermeket, de Sharon kijelentette, hogy megtartja és már talált is munkát Mick számára abban a mosodában, ahol akkoriban ő dolgozott.

Abban az időben Mick egy "Wahtoshi" nevezetű zenekarban játszott általában reggel 6-ig, majd 8-kor már kezdett a mosodában. Mikor ott befejezte, mehetett megint fellépni. Pár hónappal később megszületett fia, LES PAUL (nem véletlen névválasztás). Egy olyan életbe csöppent, amitől egész életében megpróbált távol maradni, lévén, hogy egy nap "rock and roll" - sztár válik belőle, viszont ezen dolgok egyre több esélyt adtak ennek be nem következtére. Ez időben kezdett el betegesgedni. Iszonyatos lázrohamai voltak, időnként eszméletét is elvesztette. Néha, mikor magához tért, azt sem tudta, hogyan került az adott helyre. Ekkor a megőrüléstől való félelmében egy időre Istenhez fordult. Eközben a mosodában egy véletlen baleset következtében összezúzta bal kezét. Felépülése alatt a "Whatoshi" zenekarba új gitárost találtak. Mick, kijelentvén Sharon-nak, hogy több ilyen melót nem vállal, veszekedések sorozata után Sharon fiával, Les Paul-lal (akinek köszönhetően 40 éves kora előtt háromszoros nagyapa lett) együtt lelépett. A mosodai betegesgedései alatt rettenetes csípőfájásai jelentkeztek, majd olyan nehéz légzései, melyek leginkább egy hátba való késdöfésre hasonlíthatnak. A koncertek után sokszor úgy fájt a háta, hogy a Marshall fejet se tudta leemelni a hangszóró tetejéről, sőt mi több, a karját sem bírta felemelni. Egy szakorvosi diagnózis "Ankilotizáló Spondilitisz" nevű betegséget állapított meg nála. Ez egy degenaratív jellegű csontbetegség, ami örökletes. Begyulladnak az ízületek és az inak, aztán megmerevednek. Olyan, mintha forró, gyorsan kötő beton képződne az ember gerincébe. Az anyag az évek során felgyülemlik, nehézzé válik. A beteg sokszor úgy érzi, valami lehúzza a földre. Sokan azt hiszik, azért jár görnyedt háttal, mert félénk. Hát nem. Azért jár így mert a gerince lassan a földre kényszeríti. A gerincferdüléstől jó 3 hüvelykkel (3 x 25,41mm = 76,23mm) alacsonyabb lett, mint középiskolás korában. Az állapota rosszabbodott, beindult nála az IRITIS-nek nevezett folyamat is, amelynek az lett az eredménye, hogy iszonyúan megfájdult a feje, valahányszor erős fényforrásba nézett. Márpedig ez a színpadon nem ritka.

Egy évtizednyi sikertelenség után úgy döntött, hogy változtat: ekkor vette fel a Mick Mars nevet és festette feketére a haját. Újsághirdetésben keresett zenekart, és ez alapján talált rá Nikki Sixx és Tommy Lee, akikkel megalapította a Mötley Crüet. "A betegségemben nem a fájdalom, nem is a görnyedtség a legrosszabb, hanem az, hogy korlátok közé szorítva kell élnem. Amikor felmegyek a színpadra, és látom azt az izgatott embertömeget, sokszor szeretnék lemenni a nézőtérre, de nem tehetem, mert egészen biztos, hogy nem tudnék visszamászni - legfeljebb úgy jutnék fel a színpadra, ha Vince vagy Nikki felrántana. Ha Isten ne adja, valamelyik rajongó berántana az első sorba, egészen biztos, hogy utána kórházi kezelésre szorulnék. Amikor látom, hogy Nikki meg Vince a színpadon rohangál, feszült leszek, idegesség árad szét bennem. Szeretnék én is valami ilyesmit csinálni, de nem lehet - maximum annyi telik tőlem, hogy elmegyek a színpad egyik végéből a másikba. Ha az első sorban nagyon beindul valaki, megpróbálok rámosolyogni, és odadobni neki egy pengetőt. Nagyjából ez minden, amit tehetek." Hát ebből a borzasztó, fájdalmas, kiszolgáltatott állapotból ered "Mick Mars", avagy a "a nagypapa" figura.

A "Girls, Girls, Girls" turné alatt (1987) betegsége miatt olyan frusztrált volt és annyira megviselte a fájdalom, hogy bekattant nála a krónikus depresszió. Az orvosoktól antidepresszánsokat és fájdalom csillapítókat kapott, de hiába, egyik sem segített. Rátalált a saját orvosságára: az a alkoholra. Ez a "csodaszer" úgy felpüffesztette az arcát, hogy az ezen turné utáni rövidebb szünet után saját zenésztársai is alig ismertek rá.

Tovább a Mötley Crüe oldalára.

 

Forrás: wikipédia