Bejelentkezés

x
Search & Filters

Beatrice - Nagy Feró búcsúbeszéde Lugosi László temetésén



Október 6-án reggel hosszan tartó betegség után elhunyt Lugosi László, a Beatrice legendás gitárosa. Tegnap, 2015.október 21-én kísérték utolsó útjára a Fiumei úti sírkertben.

Egykori Beatricés zenésztársa, Nagy Feró búcsúbeszédét itt olvashatjátok:

Egy mai fiatal már nem tudja - honnan is tudná - 1979-ben és 1980-ban az év gitáros voltál, persze ezt, a velünk ellenséges állami médiából nem lehetett megtudni, és amikor a Kommunista Ifjúsági Szövetség által meghirdetett dalpályázatot megnyertük, ami persze titokban maradt, azt mondtad, le vannak szarva, próbálni, gyakorolni kell, mutassuk ennek az álságos világnak, hogy mi vagyunk a legjobbak. és akkor ott, Lugó, abban a rendszerben tényleg mi voltunk a legjobbak. És ez mondásod átlendített engem is, ez adta az erőt a bandának.

Akkor is, azért is Beatrice!

Gitározni mindenki tud. A gitárosok egymástól tanulják a fortélyokat, a technikát. A hivatalos iskolák csak csak a hangszer adta lehetőséget tanítják, hogy csereszabatos legyél bármilyen stílusú bandában. Te nem ezt az utat választottad, autodidakta módon haladtál a zsenialitás felé. Magadnak kellett kifejleszteni egy olyan virtuóz technikát, amit azóta sem sikerült senkinek.

Mi lett volna jobb? Beállni a sorba? Az Állambácsi elvárásainak megfelelni?

Okafogyottá vált a kérdés! A lehetőségét sem kaptad, kaptuk meg. de ugye látod onnan fentről, milyen sokan vagyunk itt.

Szeretünk téged!

Szinte hallom, erre is lenne egy pikírt beszólásod: "szerettetek volna jobban, amíg éltem."

Imádkozzunk!

Csóró gyerek voltam
nem volt pénzem
gitárt vettem, hogy zenéljek
de nem volt kapu, aki megnyílt…

Lugó! A rock történelembe beírtad magad, nem csak a világhálón, a szívünkben is örökké megmaradsz!