A The Beatles egy angol rockzenekar volt, a rockzene legnagyobb hatású és legsikeresebb zenekara, akik 2004 végéig világszerte több mint 1,3 milliárd lemezt adtak el – többet, mint bárki más. A művészetek bármely ágát is nézzük, kevesen voltak, akik népszerűségükhöz, kritikai elismertségükhöz és széles körű kulturális hatásukhoz mérhetőek.

A Beatles tagjai John Lennon (ének, vokál, ritmusgitár, billentyűs hangszerek), Paul McCartney (ének, vokál, basszusgitár, zongora),George Harrison (ének, vokál, szólógitár) és Ringo Starr /eredeti nevén Richard Starkey/ (dob, vokál) voltak; mindannyian az angliaiLiverpoolban születtek. A zenekar elsődleges dalszerzői Lennon és McCartney voltak. Karrierjük során kiadott lemezeik többségének a producere George Martin volt. Menedzserük 1967-ben bekövetkezett haláláig Brian Epstein volt.

A Beatles több eladási rekordot is felállított és több mint ötven Top 40-es kislemezük jelent meg. Az első brit zenekar volt, mely folyamatos népszerűségre tett szert az USA-ban, nem kevesebb, mint 27 no.1. helyezett dalt jegyezve csak Nagy-Britanniában és az USA-ban; ennek köszönhetően a Beatles a 20. század legsikeresebb zenekara lett. Az EMI 1985-ös becslései szerint addigra már több mint egymilliárd lemezt adtak el világszerte. „Yesterday” című daluk a modern kori zenetörténet legtöbbször feldolgozott dala (több mint 3000 változata létezik).

Legkorábbi szerzeményeik rock and roll és R&B-gyökerű dalok, néha balladák voltak. Az évek során zeneszerzőkként és előadókként is egyre összetettebbé váltak. Rengeteg stílust kipróbáltak, többször egybeolvasztottak néhányat. A számtalan stílus ellenére dalaik védjegye az ének és a vokál minősége volt. A pop és rock mellett folk, country, rockabilly, blues, soul, doo-wop és sok más is vegyült zenéjükbe. Ők használtak először dalaikban komolyzenei megoldásokat, nagyzenekari hangszereket, vagy éppen egy egész nagyzenekart. Többek között nekik köszönhető a mai szintetizátor elődei és különféle elektronikus effektek meghonosítása a zenében. Kevesen tudják, de a The Rolling Stones első slágere, az I' Wanna Be Your Man, is Lennon-McCartney szerzemény, később a Beatles is kiadja saját előadásában.

1963-as feltűnésük igazi szenzációt jelentett az Egyesült Királyságban, fiatal, sikoltozó és ájuldozó lányok tömegei követték őket; a brit sajtó a jelenségre a „Beatlemánia” nevet akasztotta. Ez 1964 elejére átterjedt Észak-Amerikára és az együttes hamarosan világszerte népszerű lett. Öt év alatt korai sikereik kétségtelenül egyszerű zenéjét (mint a „She Loves You” és az „I Want to Hold Your Hand”) művészi, igényes dalokká fejlesztették. Ők írták a dalaikat, feszegették a stúdiók felvételi lehetőségeinek határait, minden lemezük új, addig példa nélküli hangzásvilágot ért el (az amerikai stúdióknál gyakran gyengébb hangminőség ellenére) – mindezekkel hosszútávú befolyást gyakoroltak a rockzenére. Filmeket készítettek, a sajtó minden lépésüket követte és mintegy szimbolikus vezetői lettek az1960-as évek ellenkultúrájának, nyilvánosan kutatva a keleti miszticizmust, a tudatmódosító szereket és a forradalmi politikát.

A Beatles története

John Lennon 1956 nyarán alakította a Quarrymen nevű skiffle zenekart. 1957. július 6-án egy rendezvényen léptek fel és ekkor találkozott Paul McCartneyval, aki hamarosan csatlakozott hozzájuk. 1958-ban egy ifjú gitáros, George Harrison került az együttesbe, amely különböző neveken játszott. 1960-ban Hamburgba utaztak, ahol megállapodtak a The Beatles név mellett. Stuart Sutcliffe ekkoriban, 1960–61-ben szintén velük játszott, és hatással volt megjelenésükre, stílusukra. Menedzserként időnként Allan Williams vagy Sam Leach dolgozott velük, amíg 1962-ben Brian Epstein véglegesen át nem vette ezt a szerepet.

Segítségével szerződtek az EMI lemezkiadó Parlophone csoportjához. Az ekkor már két éve velük játszó, Pete Best nevű dobosukat kénytelenek voltak elküldeni, mert a Parlophone zenei producere, George Martin nem volt elégedett a teljesítményével, helyette Ringo Starr került a zenekarba.

A „Beatlemánia” Nagy-Britanniában kezdődött 1963. október 13-án: ekkor adtak televízió közvetítette koncertet a londoni Palladiumban. Hamarosan átterjedt az Egyesült Államokra, az Ed Sullivan Showban való fellépések hatására. A popzenekar világméretű szenzáció lett, órási rajongótáborral és dühödt támadásokkal a kulturális kritika és elismert előadók, mint Frank Sinatra részéről a zenéjüket (amelyet faragatlannak és zeneietlennek minősítettek) vagy megjelenésüket (botrányosan hosszú hajukat) illetően.

1964-ben a Billboard 100-as slágerlistáján az öt vezető helyet foglalták el; ezt a teljesítményt azóta sem sikerült senkinek sem megismételni.

1965-ben az MBE (Member of the Order of the British Empire; a Brit Birodalom Rendjének tagja) érdemrend ötödik osztályával tüntették ki őket, amely ugyan még nem jár lovagi címmel, de így is elég nagy vihart kavart. Szerintük ez nem is nekik járna, hanem menedzserüknek, miszerint MBE=Mr.Brian Epstein. Lennon és Harrison ebben az évben kezdtek kísérletezni az LSD-vel, McCartney 1966-ban követte őket. S később a Lucy in the Sky with Diamonds c. számukat be is tiltatták, mert úgy találták, hogy a dal kábítószerre buzdítja a fiatalokat.

Lennon egy óriási botrányt kiváltó interjúban kijelentette, hogy a kereszténység haldoklik, és hogy a „Beatles népszerűbb, mint Jézus”. Később, a heves bírálatokat követően egy sajtótájékoztatón bocsánatot kért, mert a Beatles dalait tiltólistára tették az amerikai rádiók, a déli államokban nyilvánosan égették el lemezeiket és olyan radikális csoportoktól kaptak fenyegetéseket, mint a Ku Klux Klan.

Utolsó hivatalos koncertjüket San Franciscóban adták 1966. augusztus 29-én; ezek után a lemezekre koncentráltak. Kompozícióik és zenei kísérleteik megnövelték művészi elismertségüket, miközben megőrizték óriási népszerűségüket. Pénzügyi helyzetük azonban rosszabbodni kezdett menedzserük, Brian Epstein 1967-es halála után, és a zenekar kezdett szétesni. Utolsónak minősíthető koncertjük egy, az Apple stúdió tetején történő élő fellépés 1969 januárjában, amelynek a felvételei végül a Let It Be albumon jelentek meg. 1969-ben vették fel utolsó valóban közös albumukat, az Abbey Roadot (bár 1970-ben több, korábban felvett számot dolgoztak át és jelentettek meg a Let It Be lemezen). 1970-ben hivatalosan is feloszlottak és Lennon 1980-as halálával az újraegyesülés minden reménye elveszett. Ettől függetlenül történt egy „virtuális” egyesülés, mert 1995-ben két, eredetileg Lennon-felvételt, a „Free as a Bird”-öt és a „Real Love”-ot a Beatles egykori tagjai átdolgoztak, és megjelentették az egyéb, kiadatlan anyagokat tartalmazó albumukon és a kapcsolódó dokumentumfilmen, a „The Beatles Anthology” projekt keretében.

1970-napjainkig - A The Beatles után

Egy 1974-es kiadatlan jammelési szakaszon kívül (később a A Toot and a Snore néven vált ismertté) Lennon és McCartney nem rögzítettek együtt semmit.

Az 1975-ben a The Beatles szerződésének lejárata idején Az EMI-Capitollal, az American Capitol kiadó sietett pénzre váltani a rengeteg Beatles vagyonrészt, az csapat kreatív vezetőjétől, így kiadtak öt LP-t: a Rock 'n' Roll Musicot (összeállítás a gyorsabb számaikból), a The Beatles At The Hollywood Bowlt (részleteket tartalmaz két kiadatlan koncertről a Hollywood Bowlban), a Love Songst (összeállítás a lassabb számaikból), a Raritiest(összeállítás olyan számokból amiket nem adtak ki az USA-ban) és a Reel Musicot (összeállítás olyan dalokból amik a filmjeikben hangzottak el).

1980. december 8-án New York City-ben Mark David Chapman lelőtte John Lennont, az őrült rajongó még napjainkban is börtönben van. A liverpooli "Imagine" emlékműhöz rengetegen járnak zarándokolni. 1981 májusában George Harrison kiadta „All Those Years Ago” című kislemezét ami Harrison Beatlesszel töltött idejéről szólt. Egy héttel Lennon halála előtt vették fel, Starr dobolt rajta, később újraszinkronizálták új szöveggel Lennon tiszteletére. Paul és Linda McCartney később közreműködtek mint háttérvokálosok a számhoz.

1988-ban a Beatlest beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. Beiktatásuknak estéjén, Harrison és Starr jelentek meg átvenni a díjat, Lennon özvegyével Yoko Onóval és két fiával. McCartney távol maradt, és kiadott egy sajtónyilatkozatot amiben „fel nem oldott nehézségekre” hivatkozott Harrisonnal, Starr-ral és Lennon állapotával kapcsolatban. Szólóban Lennont 1994-ben, McCartney-t 1999-ben Harrisont pedig 2004-ben iktatták be.

Eredmények

Bár tagjai viszonylag rövid időt töltöttek együtt, a Beatles jó néhány világrekordot állított fel, melyeknek egy részét máig sem döntötték meg.

A világ legsikeresebb előadói, miután az EMI becslése szerint több mint egymilliárd lemezt/CD-t/kazettát adtak el világszerte.

Ők kapták a legtöbb platinalemezt (egyedül az Egyesült Államokban tizenhármat).

Több listavezető számuk volt, mint bármely más együtesnek (Ausztráliában 23, Hollandiában 23, Kanadában 22, Norvégiában 21, az Egyesült Államokban 20, Svédországban 18).

Érdekes módon még több daluk bekerülhetett volna ebbe a pozícióba, nem egy esetben ugyanis egymással versenyeztek. Például a "Penny Lane"-t és a "Strawberry Fields Forever"-t egyszerre, „dupla A-oldalas” kislemezként adták ki, ami az értékesítési adataik és a rádióidő megosztását okozta a két dal között. Még így is elérték a lista második helyét.

Több listavezető nagylemezük volt, mint bármely más zenekarnak (az Egyesült Államokban 19, az Egyesült Királyságban 15).

Ők töltötték a legtöbb időt a slágerlisták élén (174 hetet az Egyesült Királyságban, 132 hetet az Egyesült Államokban).

Övék – a megjelenést követő első heti eladások alapján számítva – a legsikeresebb dupla album (az Anthology 1-ből 855 473 darabot adtak el 1995. november 21. és 28. között).

Slágerlista-helyezések tekintetében Lennon és McCartney a legsikeresebb dalszerzők. Az Egyesült Államokban McCartneynak 32, Lennonnak 26 listavezető száma volt, ebből 23-at közösen jegyeztek; az Egyesült Királyságban McCartney 28, Lennon 29 száma került ilyen pozícióba, ezekből 25 volt közös szerzemény.

1964. április 4-én a Billboard slágerlistáján a Beatles foglalta el az első öt helyet. Ez más előadónak azóta sem sikerült. A dalok a "Can't Buy Me Love", "Twist and Shout", "She Loves You", "I Want to Hold Your Hand", és a "Please Please Me" voltak.

A következő héten, április 11-én a 100-as listán 14 a Beatles dala volt. Ezzel megtörték a korábbi csúcstartó, Elvis Presley 1956. december 19-én felállított rekordját, aki 9 dallal szerepelt a 100-as listán.

A "Yesterday" a legtöbbször feldolgozott dal a könnyűzene történetében, erre több mint 3000 alkalommal került sor. Ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Ezen kívül ez a nemzetközi rádiózás történetének legtöbbet játszott száma is.

Az "I Want To Hold Your Hand" volt a leggyorsabban fogyó kislemez: az Egyesült Államokban 3 nap alatt 250 ezer, az Egyesült Királyságban két hét alatt egymillió darabot adtak el belőle (az első 2 nap során csak New York városában óránként tízezret vásároltak belőle a rajongók).

A "Can’t Buy Me Love" kislemezére adták le eddig a legtöbb előrendelést: az Egyesült Államokban 2,1 millió darabot (a megjelenés napján 940 225 darabot vásároltak belőle)
Az Egyesült Királyságban a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band minden idők legjobban vásárolt albuma (több mint 4,5 millió eladott darabbal).

1965-ös, Shea Stadion-beli koncertjükkel új rekordot állítottak fel a koncertlátogatók számával (több mint 55 600 ember) és bevételével. Ez volt a könnyűzene történetében az első koncert, amelyre stadionban került sor, nem színházban vagy koncertteremben.

Minden nézettségi rekordot megdöntöttek az Ed Sullivan Show-ban történt fellépésükkel: az adás több mint 70 millió nézőt vonzott. A legenda szerint még a bűnesetek száma is visszaesett ebben az időszakban, bár ez a híresztelés később hamisnak bizonyult.

1965. június 12-én a Beatles tagjai megkapták az MBE (A Brit Birodalom Tagja) érdemrendet.

A Beatles az egyetlen, aki ötször szerepel az Egyesült Királyság 100 legsikeresebb kislemezének listáján. Rajtuk kívül egyetlen előadó sem szerepel kettőnél több számmal rajta.

Zenéjük

A Beatlesre igen kevéssé hatott a blues (nem úgy, mint kortársára, a Rolling Stonesra). Bár zenéjük nagyon különböző forrásokból táplálkozott, valódi gyökere a popzene volt. Néhányan állítják, hogy a Beatlest leginkább befolyásoló művész Elvis Presley volt. Ez kétséges. Paul McCartney egy interjúban azt mondta, hogy Elvis ébresztette fel az érdeklődését a gitár iránt és John Lennon is szerette a zenéjét. Mások szerint viszont Elvis annyira kis mértékben fedezhető fel az együttes hangzásában, számaik stílusában, és mivel olyan széles körből találhatunk rájuk ható zenei stílusokat, mint pop, R&B, soul és korai rock, hogy John és Paul ezt nyilvánvalóan más előadóktól is átvehették és Paul biztosan számtalan más okból is gitárt ragadott volna.

Mindannyian nagyon szerették Little Richard számait és néhány dalukban – különösen karrierjük elején – ők is használták a rá jellemző fejhangokat. Elismerten fontos szerepe volt McCartney zenei fejlődésében Brian Wilsonnak a Beach Boys-ból. Wilson elmesélte, hogy a Rubber Soul amerikai verziója inspirálta a Pet Sound album elkészítésére, aminek hatására McCartney kitalálta a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band koncepcióját. Másik példa a "Back in the USSR", amely a Beach Boys "California Girls" című számára való utalásokat tartalmaz.

Az Everly Brothers szintén nagy hatással voltak a Beatlesre. John és Paul folyamatosan utánozni próbálták Don és Phil Everly jól felismerhető kettős harmóniáit.

Gerry Coffin és Carol King zenéjét is meg kell említeni, akik héthúros ítárt használtak. A Beatles megkísérelte az ő számaik kifinomultságát Buddy Holly, Berry és egyéb korai rock and roll előadók egyszerűségével vegyíteni. Lennon és McCartney dalszerzői együttműködését Goffin és King kapcsolata inspirálta és indulásukkor arról álmodtak, hogy olyanok lesznek, mint ők.

John Lennon kezdeti stílusa sokat köszönhet Buddy Hollynak és Roy Orbisonnak ("Misery" (1963) és "Please Please Me" (1963)). "That'll Be the Day" volt az első dal, amelyiket Lennon megtanult játszani és énekelni, és első dalaik eléggé hasonlítottak hozzá. McCartney beismerte, hogy "Legalább az első negyven, általunk írt dal Buddy Holly hatására született".Lennon nyilatkozata szerint "Buddy Holly elfogadhatóvá tette, hogy valaki szemüveget viselt. ÉN voltam Buddy Holly". Még a Beatles elnevezése is a zenész együtesének, The Crickets (Tücsök) nevű zenekarára utalt. A Beatles 65 albumon szerepelt egy Holly-feldolgozás, a "Words of Love".

Paul McCartney legjobban talán a zenekar romantikus balladáinak írójaként ismert, kezdve az 1965-ös "Yesterday"-jel. Olyan művészi és új formátumú dalok kötődnek a nevéhez, mint az "Eleanor Rigby" és a "She's Leaving Home". Egyre inkább az R&B hatása alá került, a fejlődés nyomon követhető az "I Saw Her Standing There"-től (1963) a "Lady Madonna"-ig (1968). A "Helter Skelter" (1968) – mely egy korai heavy metal műnek is tekinthető – szintén Paul szerzeménye.

George Harrison korai gitárstílusa az 1950-es évekbeli rockabilly nagyjaihoz hasonlított, mint Carl Perkins, Scotty Moore (ő Elvissel dolgozott) és Duane Eddy. Az "All My Loving" (1963) és a "She's A Woman" (1964) ennek az időszaknak a tipikus képviselői.

1965-ben Harrison valami újat hozott a nyugati kultúrába, amikor a "Norwegian Wood"-ban együtt dolgozott az indiai szitárművésszel, Ravi Shankarral. A vele való hosszú együttműködés eredményeképp George szerzeményei közül sok alapult a hindu zenén, például a "Love You To" (1966), "Within You, Without You" (1967), és a "The Inner Light" (1968). Az indiai zene és kultúra a zenekar egészét befolyásolta, ennek példái a "Tomorrow Never Knows" vagy a "Dear Prudence" is.

Ringo Starr szerepe a Beatles hangzásában kevésbé ismert, mivel Ringo maga ritkán írt dalokat. Bár általában lágy baritonjáról ("Yellow Submarine" vagy az "Octopus's Garden"), megbízható dobjátékáról és egyszerű, közvetlen modoráról közismert, ő volt a felelős a zenekar időnkénti és megdöbbentően autentikus country-hangzásáért is ("What Goes On", "Don't Pass Me By").

A Beatles későbbi zenéjében a dalok üteme lelassul, rendszerint nagyobb szerep jut a dallamnak és a hangszerelésnek, mint a ritmusnak. Erre a stílusra jó példa a "Penny Lane" (1967).

A zenekar 1966-os döntése a koncertezés befejezéséről hirtelen irányváltást hozott. A "Paperback Writer"-t ért kritikák után kreatív energiájukat a stúdiómunkákba öntötték, olyan eredmény érdekében, amire büszkék lehetnek. A fejlődés trendje eddig is az egyre növekvő komplexitás irányába tartott technikailag és stílusukban is, de a folyamat látványosan felgyorsult, mint az a Revolveren is látható volt.

A zene bonyolultsága, mely a Sgt. Pepper albumon olyan látványos, a Yellow Submarine-en érte el csúcsát. Részben – az "It's All Too Much" és az "Only A Northern Song" – az 1967-es lemezről kimaradt dalok kerültek rá, és csak ekkor (1969 januárjában, a Sárga tengeralattjáró filmzenéjéhez) kerültek felhasználásra.

Zenéjük igazi erejét valószínűleg John és Paul kontrasztos stílusa adta. Lennon számai az akkori ízlésnek túl szarkasztikusak és skizofrének voltak, nehéz lett volna egy teljes, 45 perces albumot eladni velük; McCartney albuma pedig túl nyálasnak ígérkezett. Mikor a két stílust kombinálták, a dalok kiegyensúlyozták egymást. Egy kis keleties Harrisonnal megfűszerezve a lemezek sokkal erőteljesebbek lettek, mint az az egyedi számok összességéből következett volna.