Bejelentkezés

x
Search & Filters

John Deacon (Queen)

John Deacon (Queen)

Születés / Halálozási dátum: 
1951. augusztus 19. vasárnap
Születési hely: 
Leicester - Anglia
progresszív rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

John Richard Deacon (Leicester, 1951. augusztus 19.) brit zenész, a Queen rockegyüttes basszusgitárosa. Az együttes négy tagja közül Deacon volt a legfiatalabb, ő csatlakozott a legkésőbb a zenekarhoz és ő is írta a legkevesebb dalt. Ennek ellenére társaihoz hasonlóan több nagy sikerű dalt írt: You’re My Best Friend, Another One Bites the Dust és I Want to Break Free. Alkalmanként ritmus és akusztikus gitáron, és billentyűsökön is játszott.

Az 1990-es évek végén visszavonult a zenei üzletből, a Queen + Paul Rodgers koprodukcióban sem vesz részt.

Életrajz

1965-ben, a középiskolában alapította meg az első zenekarát, a The Oppositiont. Először ritmusgitáron játszott, majd miután az eredetit kirúgták, átvette a basszusgitáros helyét. Négyévnyi közös zenélés után 1969-ben elhagyta a zenekart, hogy a Chelsea College-ben tanulhasson.

Bár az erősítőjét és a basszusgitárját otthon hagyta, hogy az elektronikai tanulmányaira összpontosíthasson, kevesebb, mint egy év után újra a zenélés gondolata foglalkoztatta. Pont ez időben történt, hogy Brian May, Freddie Mercury és Roger Taylor megalapította a Queen együttest, és meghallgatásokat szerveztek basszusgitárosok után. 1971-ben bemutatták őt Rogernek és Briannek egy diszkóban. Néhány nappal később meghallgatták, és felvették az együttesbe. Állítólag ő volt a hetedik meghallgatott.

Az első albumukon, a Queen-en Deacon Johnként szerepelt a neve. Nem sokkal a kibocsátás után kérte, hogy változtassák ezt meg a saját nevére.

A Sheer Heart Attack albumra írta meg a legelső dalát, a Misfire-t, a mely egy könnyed, karibi stílusú mű. Ugyanezen albumon a Stone Cold Crazy dalban a másik három taggal egyetemben megemlítik szerzőként. Az első nagyobb sikerét az ezt követő A Night at the Opera albumon írta meg, ez volt a You’re My Best Friend. Kislemezen is megjelent, és a hetedik helyet érte el az angol slágerlistán. Az együttes egyik legnépszerűbb szerelmes dala lett.

Ő volt az együttes legcsendesebb tagja, és jól értett a pénzforgalomhoz, ezért ő kezelte az együttes pénzügyeit. Mivel elektronikai tanulmányokat végzett, saját maga készített Maynek egy erősítőt, amit Deacy Ampnek neveztek el, és sok felvételen használták, például a Bohemian Rhapsody egyes gitárszólóiban. Az utolsó nyilvános megjelenése az együttessel egy 1997-es AIDS jótékonysági rendezvényen volt. Az utolsó közös daluk a No-One but You (Only the Good Die Young) volt.

Bár a We Will Rock You musical előkészületeiben még részt vett, végül teljesen visszavonult, még a Queen + Paul Rodgers koncertkörúton sem akart részt venni. A sajtó szerint nem nézte jó szemmel az újkori feldolgozásokat, mint a Robbie Williamsszel közös We Are the Champions-t, a Brintey Spears, Beyoncé és Pink közreműködésével készült 2004-es We Will Rock You reklámot.

Feleségével, Veronica Tetzlaffal Londonban él, 1975. január 18. óta házaséletben. Hat gyermekük van: Robert (született, 1975), Michael (született, 1978), Laura (született, 1979), Joshua (született, 1983), Luke (született, 1992) és Cameron (született, 1993).

Néha meglátogatja a Queen rajongói klubot, hogy tartsa a kapcsolatot a rajongókkal, de általában visszavonultan él.

A Sunday Times szerint 2004-ben vagyona 50 millió angol font volt.

Stílusa

Alapvetően Deacon basszusjátéka a kompozíció egészét szolgálta, hasonlóan általában a rock stílusú basszusgitárosokhoz. Számos Queen-dal a szokásosnál bonyolultabb basszusjátékot tartalmazott, amelyek jól mutatták a stílusát: The Millionaire Waltz, Another One Bites the Dust, I’m Going Slightly Mad. Említésre méltóak azok a dalok, amelyekben a basszusgitár a fő hangszer, és ostinato szerűen ismétlődnek benne a basszusgitár akkordok: Under Pressure, Another One Bites the Dust, A Kind of Magic. Az 1980-as Another One Bites the Dust (Deacon szerzeménye) a basszuskíséretet vezető motívummá emelő funk rock dal volt, ennek sikere után zenéjükben előtérbe kerültek a funk stílusú dalok: Dragon Attack, Body Language, Action This Day (érdekes módon több ilyen dalukban azonban szintetizátorral játszották el a basszus szólamot).

Saját elmondása szerint Deaconnak nincs jó énekhangja, ezért ritkán hallani énekelni a felvételeken. Az albumborítókon sosem jelölték az énekes közreműködéseit, de különféle nyilatkozatokból (például Roy Thomas Baker producer közléseiből) kiderült, hogy elvétve hallható a hangja a felvételeken, bár jobbára akkor is eltűnt a kórusban. A koncertek felvételein később kivágták a háttérvokálját.

Tovább a Queen oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Queen - Bohemian Rhapsody
https://www.youtube.com/watch?v=k-ARuoSFflc
Queen - Somebody To Love
https://www.youtube.com/watch?v=2pMM4iwC-ag
Queen - It's A Hard Life
https://www.youtube.com/watch?v=5XxvtQFpB98
Queen - A Kind Of Magic
https://www.youtube.com/watch?v=YWf5BLUOhNM
Queen - Radio Ga Ga
https://www.youtube.com/watch?v=t63_HRwdAgk
Queen - I Want To Break Free
https://www.youtube.com/watch?v=bRdo7WXTVoM
Queen - Don't Stop Me Now
https://www.youtube.com/watch?v=pDMjgckNlz0
Queen - The Miracle
https://www.youtube.com/watch?v=aHPZkAM4dSM
Queen - We Will Rock You
https://www.youtube.com/watch?v=XMLiqEqMQyQ
Queen - Killer Queen
https://www.youtube.com/watch?v=BAf2S6ij2gk
Queen - Under Pressure
https://www.youtube.com/watch?v=CnTFNsmToHg
Queen - I Want It All
https://www.youtube.com/watch?v=1pm4fQRl72k
Queen - Breakthru
https://www.youtube.com/watch?v=pjU-XVcbX_A
Queen - You're My Best Friend
https://www.youtube.com/watch?v=c2JSUXaY-tw
Queen - Flash
https://www.youtube.com/watch?v=Pv7HNAtCH74
Queen - Another One Bites The Dust
https://www.youtube.com/watch?v=eqyUAtzS_6M
Queen - Who Wants To Live Forever
https://www.youtube.com/watch?v=QohvQH4b7ns
Queen - We Are The Champions
https://www.youtube.com/watch?v=qRlGFXl_e1E
Queen - Scandal
https://www.youtube.com/watch?v=-fhnWpGUOr0
Queen - One Vision
https://www.youtube.com/watch?v=r4UNoECibYk
Queen - Crazy Little Thing Called Love
https://www.youtube.com/watch?v=EE34cSvZCd8
Queen - I'm Going Slightly Mad
https://www.youtube.com/watch?v=Fb-3seZSQ_Q
Queen - Friends Will Be Friends
https://www.youtube.com/watch?v=Klq6CNUcsZw
Queen - Princes Of The Universe
https://www.youtube.com/watch?v=G4RTtcmh5tU
Queen - Too Much Love Will Kill You
https://www.youtube.com/watch?v=JwUR6c8lTE0
Queen - The Show Must Go On
https://www.youtube.com/watch?v=KnVEbHLtp6U
Queen - Play The Game
https://www.youtube.com/watch?v=3TMwz6hIypU
Queen - Tie Your Mother Down
https://www.youtube.com/watch?v=cLHChLq5peQ
Queen - Hammer To Fall
https://www.youtube.com/watch?v=RVdaT3trcrY
Queen - The Invisible Man
https://www.youtube.com/watch?v=7fIrajum1DA