Bejelentkezés

x
Search & Filters

Axl Rose ígéri, az új GN’R album hamarabb érkezik, mint a ’Chinese Democracy’

Axl Rose egy a USA Today-nek adott interjúban azt mondta, az új Guns N’ Roses album nem fog annyi időt igénybe venni, mint a bosszantóan sokat késett ’Chinese Democracy’. Mikor arról kérdezték, miért váratott annyit magára a 2008-as album, Rose személyes dolgokra mutatott rá. „Rengeteg más dologgal kellett megbirkóznom, ami nem a zenéhez, hanem az iparhoz kötődik. Rengeteg időt vesztegettem el,” mondta. „Az egész inkább a túlélésről szólt. Nem volt senki, aki megbízható és lehet vele dolgozni. Aztán amikor jön valaki, hogy szívesen lenne ő a producer, aztán kiderül, hogy ők csak meg akarják keverni és kidobni az ajtón. Nem tudtunk napirendre térni. A következő album gyorsabban kijön majd.”

Rose-nak továbbá volt néhány keresetlen szava az ex-barátnőjére, Stephanie Seymour-ra, valamint a korábbi bandatagokra, Slash-re és Duff McKagan-re, mondván a trió tönkre tette írói képességét. „Annak a háromnak semmi se volt jó. Ez nagyon letört engem. A Use Your Illusion turnék közben Slash és Duff azt mondta, egy idióta vagyok, egy lúzer. Évekig nem írtam semmit. Nagyon sokáig akadályozva éreztem magam. Emellett próbáltam kitalálni, mit akarok mondani, mint amikor a szellőzőnek kicsivel nagyobb lyukat ásol. A ’Chinese’ dalszövegei nagyon sokáig tartottak.”

Az énekes továbbá felfedett egy lehetséges fegyverszünetet a GN’R régi tagjaival. „Úgy érzem, most nem én következem,” mondta Rose. „Én ezt a háborút próbálom túlélni, nem azt, aki kirobbantotta.”

Címkék: 
Axl Rose
guns n' roses