A Rush gitárosa az új albumról és a közelgő turnéról
A Rush rajongói oldala szerint (RushIsABand.com), a gitáros Alex Lifeson tegnap (július 11.) interjút adott a „Humble And Fred Radio” egyik műsorában, amelyben szó esett az együttes új albumáról, a ’Clockwork Angels’-ről, illetve a hamarosan induló turnéjukról is. Lifeson nagyjából 10 percig beszélgetett a műsorvezetőkkel, melyből kiderült, hogy az együttes jelenleg az előpróbákat csinálja, mivel a teljes, összefogott próbák majd csak július 23-ától kezdődnek. (Alex interjúja körülbelül a rádiós műsor háromnegyedénél, a 64. percben kezdődik.)
A Rush 20. stúdióalbuma, a ’Clockwork Angels’ megkaparintotta a Billboard chart második helyét, miután megjelenésének első hetében több mint 103.000 eladott példánnyal büszkélkedhet. Ez a CD már jó sok ideje a legmagasabban rangsorolt debütálás a Rush részéről, mivel a Billboardon második helyezett utoljára az 1993-ban kiadott ’Counterparts’ volt. Annak ellenére, hogy a kanadai trió az elmúlt négy évtized alatt 28 olyan lemezt adott ki, amely felkerült a Billboardra, az első helyezés továbbra is várat magára. A ’Clockwork Angels’ az együttes legutóbbi próbálkozását is felülmúlta, hiszen a 2007-es ’Snakes & Arrows’ 93.000 példányban kelt el az első héten, illetve a harmadik helyen debütált.
A ’Clockwork Angels’ felvétele 2010 áprilisában vette kezdetét a Grammy-díjas pruducerrel, Nick Raskulineczcel (Foo Fighters, Deftones), aki már korábban is dolgozott a Rush-sal, a ’Snakes & Arrows’-on.
Ami a dalszöveget illeti, a ’Clockwork Angels’ egy fiatal férfi kalandját meséli el, amint egy dúsgazdag, színes, steampunk és alkémia uralta világban keresi az útját és kergeti a vágyait. A történetben feltűnnek elveszett városok, kalózok, anarchisták, egy egzotikus karnevál és egy szigorú Órásmester, aki még a hétköznapi élet dimenzióiba is beleilleszti a precízió iránti megszállottságot. A ’Clockwork Angels’ regénnyé adaptálása jelenleg is tart: Kevin J. Anderson írja a Rush dobosának és dalszövegírójának, Neil Peartnek a segítségével.
A Rush zenekar profilja: http://www.rockbook.hu/node/626


