Az utóbbi években egyre több zenekar dönt úgy a „nagy öregek” közül, hogy egy-egy mérföldkőnek számító album megjelenésének jubileumi évfordulója kapcsán turnéra indul a teljes lemez anyagával (és persze a kötelező slágerekkel), ezzel is egy különleges ajándékot adva az adott korongért lelkesedő rajongóknak. A Dream Theater idén szánta rá magát erre a lépésre, méghozzá annak kapcsán, hogy az Images and Word „betöltötte” a 25-öt.

A zenekar a tervek szerint a BOK Csarnokba (leánykori nevén Syma Csarnok) érkezett volna, de végül a szervező Concerto és a csapat menedzsmentje úgy döntött, hogy a nagy érdeklődés miatt áthelyezik a bulit a Tüskecsarnokba. A szerdai tapasztalatok alapján egyértelműen megállapíthatjuk, hogy egy kívül-belül egyaránt kiváló helyszínről van szó, és én a magam részéről bízom benne, hogy még sok jó koncerten vehetünk majd itt részt.

De ne szaladjunk ennyire előre, és kezdjük inkább ott, hogy még a délután folyamán volt lehetőségünk a zenekar hazai kiadójának köszönhetően interjút készíteni James LaBrie-vel (amit hamarosan olvashattok majd az oldalon), és bár előzetesen kicsit tartottunk attól, hogy nagyjából harapófogóval kell majd kihúzni belőle az infókat, végül pont ennek az ellenkezője történt, és James kifejezetten bőbeszédűen és lelkesen mesélt nekünk mindenféléről. Este pedig ugyanezt a lelkesedést lehetett látni a gyülekező rajongók arcán, akik alig várták, hogy végre átélhessék ennek a különleges turnénak a varázsát.

Egy biztos: a Dream Theater nem aprózta el ezt a koncertet - igaz, ez egyébként sem szokásuk - és a nagyjából egyórás első felvonás során lényegében egy bonszáj best of programot mutattak be, vagyis talán inkább egyet a sok közül, megspékelve egy Jaco Pastorius feldolgozással, melynek során John Myung villantott egy lenyűgöző basszusszólót, az As I Am vége felé pedig mindenki mosolyogva vehette tudomásul, hogy bizony a Metallica 'Enter Sandman'-jének dallamát és néhány sorát hallhatja.

A második felvonás egy ötletes bejátszással kezdődött 1992 - az Images and Words megjelenési évének - legnagyobb slágereinek egy-egy részletével, majd James LaBrie is felidézte, hogy annak idején ebbe a közegbe csöppentek bele, és álmukban sem gondolták, hogy sikerül nekik az a nagy áttörés, ami végül is összejött az MTV-nek és persze a rajongóknak köszönhetően. James egyébként tőle szokatlanul meglepően beszédes és vicces kedvében volt - ahogy ő maga is megjegyezte, ez most egy ilyen nap, amin ez esik jól neki, és azt hiszem, ezt senki sem bánta.

A közönség természetesen imádta az album valamennyi dalát és mindegyiket hatalmas ováció és persze közös éneklés kísérte. Az Another Daybe Jordan Rudess csempészett egy fantasztikus extra billentyűszólót, a Take the Time-ot John Petrucci tolta meg egy (újabb) elképesztő szólóval, ezzel nagyjából három perccel megnyújtva az eredeti nótát, a Metropolis Part 1 során pedig Mike Mangini kapott lehetőséget a kibontakozásra.

A Dream Theater esetében megkerülhetetlen a dobos-kérdés, hiszen 2010-ig Mike Portnoy ütötte a bőröket a maga utánozhatatlan stílusában, és annak ellenére, hogy már több mint hat éve nem tagja a zenekarnak, sokan a mai napig hiányolják. Én viszont vele nem láttam élőben a Dream Theatert, így csak annyit tudok mondani, hogy részemről semmi panasz nem érheti Mangini játékát, minden hangot tökéletesen hozott és élmény volt nézni, amit csinál, de persze a DT-ben ez mindenkiről elmondható, és azt hiszem, épp ezért nem is lehet elég csak egy koncertjükre elmenni, hiszen annyi minden történik a színpadon és olyan elképesztő teljesítményt mutat be az összes zenész, hogy az embernek nem is a fejrázástól fárad el a nyaka, hanem a sok forgolódástól, mert egyszerűen képtelenség eldönteni, hogy éppen kire is figyeljünk a legjobban. Ahogy még a szünetben meg is állapítottuk: ez már vastagon az a fajta tudás, amit képtelenség elsajátítani - vagy erre születik az ember, vagy nem.

A zenekar természetesen még a ráadásban is húzott egy nagyot, ugyanis csupán egy dalt játszottak, csak az éppen a 23 perces és egyébként hét részből álló A Change of Seasons volt, ami szintén nem egy mindennapi teljesítmény. Nehéz bármit is mondani egy olyan koncertről, amire minimálisan is csak a lenyűgöző és a varázslatos jelzők használhatók. Igazi, nagybetűs felejthetetlen ÉLMÉNY, amire még évek múlva is öröm lesz majd visszagondolni.

A koncert setlistje:

I. felvonás:

01. The Dark Eternal Night
02. The Bigger Picture
03. Hell’s Kitchen
04. The Gift of Music
05. Our New World
06. John Myung Solo
07. As I Am
08. Breaking All Illusions

II. felvonás (Images and Words):

09. Pull Me Under
10. Another Day
11. Take the Time
12. Surrounded
13. Metropolis Pt. 1: The Miracle and the Sleeper
14. Under a Glass Moon
15. Wait for Sleep
16. Learning to Live

Ráadás:

A Change of Seasons: I The Crimson Sunrise
A Change of Seasons: II Innocence
A Change of Seasons: III Carpe Diem
A Change of Seasons: IV The Darkest of Winters
A Change of Seasons: V Another World
A Change of Seasons: VI The Inevitable Summer
A Change of Seasons: VII The Crimson Sunset

További fotókhoz klikk ide!

Íme pár jó minőségű felvétel a koncertről:

Tóth Mátyás

Fotó: Máté Évi