"A brit proggerek újabb mesterműve" - Threshold: 'Dividing Lines' lemezkritika
A Threshold a szívem csücske – igazság szerint sosem értettem, hogy miért nem lettek legalább feleannyira sikeresek, mint a Dream Theater. Pedig a brit zenekar mindig is kiváló anyagokkal állt elő. Jómagam a harmadik lemezükkel, az 1997-es Extinct Instinct albummal ismertem meg őket, annak is a Forever cimű balladája volt az, ami azonnal levett a lábamról (ha nem ismered ezt a dalt, akkor sose késő pótolni). A zenekar esetében a minőségi munka sosem volt kérdéses, én legalábbis biztosan nem tudnék egyetlen gyengébb albumot sem felsorolni terjedelmes diszkográfiájukban. Egyéni hangzás, remek dalok, kiváló hangszerkezelés, elgondolkodtató szövegek. Az új stúdiólemezükkel kapcsolatosan sem nagyon fogok tudni rosszat írni, mert a Glynn Morgan énekessel (aki az 1994-es Psychedelicatessen lemezen szerepelt először, majd a 2017-es Legends of the Shires albumnál csatlakozott újra a csapathoz) készült és tavaly novemberben megjelent tizenkettedik Threshold lemez, a 'Dividing Lines' egészen egyszerűen zseniális, nem is nagyon tudok betelni vele.
A 65 perces új lemez ugyanis rendkívüli módon hallgattatja magát – nagyon hiányzott már bő 5 év után egy új Threshold anyag. A nyitó Haunted zorall riffjére Glynn Morgan csodás dolgokat énekel és a refrén második felének leállós betétrésze is félelmetesen jó, de a középrész akusztikus, merengős percei is szerves részét képezik a dal egészének. A Hall of Echoes billentyűs kezdését követően ismét egy remek Threshold-riff érkezik Karl Groom hangszeréből, melyet egy balladisztikus verze követ, viszont a refrén ismét igazi, hamisíthatatlan Threshold hatalmas dallamokkal.
A lemez ékköve a harmadikként érkező Let It Burn. Ez a dal a legelső másodpercétől kezdve az utolsóig azt mutatja be és azt képviseli, amiről a Threshold szól. Monumentális riffre érkező szóló, remek váltások, majd egy hihetetlen vokáltéma, amit de jó is lenne majd koncerten a zenekarral együtt énekelni. Egy ilyen dal hallatán mindig elgondolkodok azon, hogy mennyi munka lehet egy ilyen hétperces csoda megalkotásában, mely egy pillanatra sem válik unalmassá vagy öncélúvá. A Silenced képében pedig érkezik is az újabb gyöngyszem, mely a formabontóan effektezett a capella indítása után ismét egy Threshold klasszikussá terebélyesedik: szaggatott riffek, csodás énektémák és hihetetlen zenei betétek.
Az ezt követő The Domino Effect és a záró Defence Condition dalok a lemez leghosszabb tételei, ugyanis mindkét dal 11 perc körüli játékidővel rendelkezik. Ha valaki nem tudná miről is szól ma és mit jelent az a kifejezés, hogy progresszív rock/metal, akkor biztos ezt a két dalmonstrumot tolnám az orra alá. Félelmetes mélységei és magasságai vannak mindkét dalnak, ezeket tényleg mindenkinek hallania kellene, elmagyarázni ugyanis nem nagyon lehet. Így kell jó prog dalokat írni és kész.
A Complex nevében hordozza mivoltát – Richard West billentyűs is mestere hangszerének. Sokszor kaptam magam azon, hogy gitáros létemre a billentyűs témákra kapom fel a fejem és csak azokat figyelem. Tanítani való módon épülnek bele ugyanis a zene egészébe. A King of Nothing modern metalos gitártémái is nagyon jól állnak a csapatnak, ahogy a Lost Along the Way és a Run zenei megoldásai is újfent az bizonyítják, hogy mekkora zenészek is alkotják a zenekart. Mindegyik dal egy-egy önálló karakterrel rendelkező prog mestermű a maga nemében – én legalábbis nem nagyon tudok ezekről a dalokról ennél objektívebben nyilatkozni (és ne haragudjatok meg érte).
Mit is mondhatnék még? A pazar hangszeres teljesítmények mellett hagy emeljem még ki a bivaly hangzást, mely tényleg rendkívüli – de Threshold-szinten ez sem újdonság már. Ahogy az igényes köntösbe csomagolt digi cd-t is öröm kézbe venni és a füzetet átlapozgatni. Még egy személyes adalék a végére: Karl Groom gitárossal sikerült már pár alkalommal e-mail-t is váltanom és a levelezésünk alapján egy végtelenül szerény és a rajongói szeretetért rendkívül hálás embernek ismertem őt meg – és ez valószínűleg a csapat többi tagjára is igaz. De jó is lenne őket élőben elcsípni egy hazai színpadon a közeljövőben!
A ’Dividing Lines’ album dallistája:
01. Haunted
02. Hall of Echoes
03. Let It Burn
04. Silenced
05. The Domino Effect
06. Complex
07. King of Nothing
08. Lost Along the Way
09. Run
10. Defence Condition
A teljes album itt meghallgatható:
Gál Endre
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
