A szimfónikus metalt játszó Leecher zenekar 2008-ban alakult, azóta pedig szépen halad előre. Aki egy kicsit is ismeri már a zenekart, tudja, hogy a gitárok helyett csellók szólalnak meg, és női énekesük van. Nemrég megjelent Sightless című nagylemezük, amely egy szép, kiforrott anyag lett. Egy kicsit kifaggattuk a zenekart, többek között a lemez is szóba került.

Rockbook: - Hogyan találtatok egymásra? Meséltek kicsit a zenekar megalakulásáról, és az elmúlt évekről?

Kutor: - A legelső Leecher próba még 2008 februárjában volt. Az akkori felállásban - ahogy az lenni szokott - mindenki osztály- vagy csoporttársa volt mindenkinek valahol, én és Ábel gimnáziumban, ő és Dávid általánosban és így tovább… Aztán azóta sok dolog történt. Kezdetben például főleg feldolgozásokat játszottunk, majd ezeket lassan kiszorították a saját dalaink, ma már inkább színesítésként van egy-egy cover a programban. Tagcsere is sok volt, ezek természetszerűleg hozták magukkal a rövidebb-hosszabb szüneteket. A jelenlegi, szilárdnak bizonyult felállás 2012-re tehető a lányok érkezésével, lényegében azóta indult be igazán a zenekar; amikor láttuk, hogy ez így tényleg működni fog, mindenki elkezdte jóval komolyabban venni a dolgot.

Rockbook: - Miért pont a Leecher névre esett a választásotok? Mit jelent számotokra?

Ábel: - A ,,Leecher” kifejezést másokat kihasználó, vagy a társadalmon élősködő személyre szokták használni. Ilyen ismerőse mindenkinek van, ezért az emberben rögtön előhoz valamilyen érzelmet/emléket. Nem kimondottan pozitív, de a metal színtéren ez talán nem is hátrány. Az igazság másik fele technikai jellegű: A két rövid szótagot a közönség kényelmesen tudja skandálni koncertek előtt.

Rockbook: - Mi inspirált titeket arra, hogy elkezdjetek a zenével foglalkozni? Vannak példaképeitek?

Ági: - Ez mindenkinél valahogy máshogy kezdődött. Én például már egészen kicsi, hat éves korom óta foglalkozom zenével, mert a szüleim észrevették, hogy muzikális típus vagyok, és nem tudok sehova máshova figyelni, ha meghallok valamilyen zenét. Így hát beírattak zeneiskolába, amiért a mai napig hálás vagyok. Példaképnek azt hiszem elsőként mindenképpen az Apocalyptica említhető meg (elég nyilvánvalóan…), ők ebben a stílusban ezekkel a hangszerekkel az első áttörést érték el, és a fiúk például az ő hatásukra kezdtek el zenélni és csellózni.

Dávid: - Én valószínűleg nagyapai vonalon fertőzödtem meg a dobolással, hiszen nagyapám a katonaságnál volt menetdobos. Példaképnek sok dobost tudnék mondani, akiket folyamatosan próbáltam figyelni, mit és hogyan csinálnak, praktikákat tanultam el tőlük.

Ábel: - Érdekes módon engem gyerekkoromban nem igazán vonzott a zenélés, hálistennek a szüleim nyomására zongorázni tanultam, amit sose szerettem, de anélkül valószínűleg egy árva ütemnyi zenét nem tudnék megírni. A csellózás később jött a semmiből, magam se tudom miért, a zenetanárok mindenesetre a korom miatt próbáltak lebeszélni.

Anett: - Nálam pedig egész természetes módon jelen van a zene kiskorom óta. Kisebb-nagyobb szünetekkel, de valamit valamilyen formában mindig muszáj zenélnem. Ez azóta sem változott és gondolom, már nem is fog.

Rockbook: - Hogyan egyeztettek össze egy-egy próbát, mire fektettek nagy hangsúlyt, ha próbára kerül sor?

Ági: - A kérdés jogos, mivel a próbák összeegyeztetése számunkra egy valóságos kihívást jelent. Mindenki más munkarendben dolgozik, így sokszor nehéz megoldani mindenki együttes ráérését. Szerencsére azért legtöbbször sikerül, mert elég lelkiismeretesek vagyunk és fontosnak tartjuk a próbákat. Gyakran tartunk szólampróbákat is 2-2 hangszerenként, mert az egyes szólamok ritmusbeli és hangzásbeli harmonizációját például egy bund nélküli hangszeren (egy hangos dob mellett) nem is olyan egyszerű dolog megoldani, és ezért ezeket érdemes mindig külön is gyakorolni.  

Rockbook: - A gitárokat csellókkal helyettesítitek. Honnan jött az ötlet?

Ábel: - Csellózni tanultunk, viszont mindig is nagy metal-rajongók voltunk. Egyszerűbb megoldásnak tűnt csellóval kiváltani a gitárt, mint elkezdeni keresgélni gitárosokat -- utólag persze kiderült, hogy ez egy sokkal bonyolultabb megoldás volt. Nyilván nem bántuk meg, ettől egy kicsit különlegesebben szólal meg a zenénk, még ha többet is kell vele dolgozni/kísérletezni.

Rockbook: - A dalokat ki írja? Mi adja az ihletet?

Anett: -  A dalok teljesen meghangszerelt alapjait vagy Ábel, vagy Kutor hozza, ezekre írom az éneket, illetve Dávid kipofozza a dobtémákat. A szövegeket ketten írjuk Kutorral. Témának valami személyes élményt, vagy a világgal kapcsolatos ellentmondást választunk, amely többnyire szomorú. A zene nekünk segít feldolgozni a csalódásainkat, ezért a problémáinkat kiírjuk magunkból. Lehet, hogy ez kicsit öncélúnak tűnik, de nagyon átlagos problémáink vannak :). Így ezekkel a hallgatóság is könnyen azonosulhat.

Rockbook: - A dalok angol nyelven szólalnak meg. Jobban szeretitek angolul a dalokat, mint magyarul? Elképzelhető, hogy valamikor magyar számokat írjatok?

Anett: - Ennek két oka van. Egyrészt azért szeretjük jobban az angol szöveget, mert sokkal rugalmasabb, mint a magyar, könnyebben húzható a dallamra. Másrészt hasznos, ha egy zenekar külföld felé is akar kacsingatni, márpedig mi akarunk. Szívesen írnék magyar szövegeket is, gondoltam is rá, hogy néha koncerteken a változatosság kedvéért elsütök egy-egy dalt magyarul, csak úgy, a meglepetés kedvéért. :) De eddig nem jött az ihlet. A reményt azért nem adtam még fel. :)

Rockbook: - Nemrég megjelent a Sightless című nagylemezetek, ami többnyire egy témára épül. Ezt tudatosan tettétek, vagy a véletlen hozta így?

Kutor: - Nem terveztük, de végül valahogy így alakult. Amikor a lemez címén és a borítón gondolkodtunk, akkor vettük észre, hogy a legtöbb dal valamilyen módon arról szól, hogy az emberek nem vesznek tudomást a valóságról és vagy gondolkodás nélkül, vagy rossz gondolkodás alapján cselekszenek, akár egy párkapcsolatban, akár a környezettel kapcsolatban, vagy esetleg a világpolitika szintjén. Így végül egy olyan cím mellett döntöttünk, ami kifejezi ezt - mondhatni nem tervezett konceptlemezről beszélhetünk.

Rockbook: - Milyen volt a lemez fogadtatása? Kaptatok visszajelzést a hallgatóktól?

Anett: - Kaptunk ilyet is-olyat is. Sokan írtak személyesen a lemezmegjelenés után, hogy nagyon tetszik nekik az anyag. Negatív hozzászólásokat, “diszlájkokat” inkább névtelenül kaptunk itt-ott, videók alatt, de szerintem a fentiekre mind szükség van. Ha egy zenekar kizárólag pozitív visszajelzést kap, az azért baj, mert döglött kutyába nem rúg bele senki. Ha csak negatívat, akkor meg tényleg rosszak. Amíg a kettő úgy aránylik egymáshoz, hogy a jóból kicsit több van, addig szerintem minden rendben.

Ábel: - Furcsának tűnhet, de a negatív visszajelzés is jelenthet jót egy zenekar számára. Engem például mindig lenyűgöz az, ha valaki külföldről veszi a fáradtságot, és bekommenteli, hogy milyen rossz, amit hall. Ez azt jelenti, hogy amit még pár éve mondhatni hülyülésből elkezdtünk (mármint hogy két matekóra között csellón Cradle of Filth-et játszottunk az iskolapadon ülve), az most valakinek Franciaországban vagy Dél-Amerikában nem tetszik. Szerintem ez klassz! Egyébként egyelőre túlnyomó részt pozitív a lemez fogadtatása.

Rockbook: - A lemez grafikailag is igényes munka. A csapatban ki végzi a kreatív, grafikai munkálatokat?

Kutor: - Ezt köszönöm, mert én követtem el! Illetve a borító koncepciója és a cselló rajta Ábel műve, azt én csak összeraktam, de a bookletet, a honlapot, meg amiket általában posztolunk, azokat én szoktam csinálni. Anett is néha segít, például a szöveges videóban sok “újságcikket” ő csinált. Ezek nem utolsósorban gyakorlásnak is kiváló alkalmak, például egy honlap létrehozása közben sokat lehet tanulni.

Rockbook: - Mi volt eddig a legnagyobb elismerés, siker, amit a zenekar megélt?

Anett: - Szerintem az, hogy 2014-ben megnyertük a Rockmaraton és HammerWorld közös tehetségkutatóját. Innen indult az egész lemezprojekt is, szóval ki tudja, hol tartanánk, ha ez nem történt volna...

Rockbook: - Korábban már játszottatok nagyobb zenekar előtt. Kikkel tudtok közös koncertet elképzelni?

Dávid: - Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy az Apocalypticával vagy a Nightwish-sel bármikor el tudnánk képzelni koncertet. Ehhez persze azért még nekünk is nagyobb zenekarrá kell válni, de miért ne lenne lehetséges?

Ábel: - Úgy gondolom, minden zenekar rengeteget kapott azoktól a zenészektől, akiket példaképként követtek, ezzel mi is így vagyunk. Dávid példái tökéletesek, azt hiszem a zenénk például az Apocalyptica és a Nightwish nélkül nagyon máshogy szólna, ha egyáltalán létezne. Egy közös koncerten érezhető lenne ez a közös atmoszféra, ami mind a közönségnek, mind a főzenekarnak érdekes lehet.

Rockbook: - Elképzelhetőnek tartjátok, hogy a közeljövőben már önálló koncertet adjatok?

Ági: - Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a nem olyan távoli jövőben. :) Mindenképpen célunk, hogy eljussunk arra a szintre, hogy önállóan is meg tudjunk mozgatni ennyi embert és sokan szívesen jöjjenek el a koncertjeinkre.

Rockbook: - Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Anett: - Szeretnénk készíteni egy videoklipet a Fading című dalhoz - az előkészületek jelenleg is folyamatban vannak. Utána pedig minél többet szeretnénk koncertezni. Az a szakasz lesz csak igazán érdekes, mert akkor fogjuk kapni a legtöbb visszajelzést a lemezzel kapcsolatban!

Ábel: - Már dolgozunk a következő lemezünkön, keressük azokat a témákat, érzéseket, amikből egy jó anyagot össze fogunk tudni rakni. Ez remek időszak, mert (még) nem ragadunk le konkrét zenei problémákon, inkább csak felszabadultan keresgélünk, kisérletezünk, zenélünk.

Rockbook: - Mikor és hol hallhatunk titeket élőben?

Dávid: - A következő koncertünk a Rock On Festen lesz szeptemberben.

Az albumról lemezismertetőt itt olvashattok és a Spotify-on is elérhető.

Támogatónk a Nemzeti Kultúrális Alap és a Cseh Tamás Program.