"Elfog a gondolat, hogy semmi sem mindegy...” - Interjú az Idegen zenekarral
Hosszas keresgélés után egy apró kávézó galériáján ültünk le az Idegen zenekar tagjaival, hogy a közelgő születésnapi koncertjük előtt összefoglaljuk kicsit az eddigi 5 évet, illetve meséltek a jővőbeli terveikről is. Személy szerint nagyon szeretem ezt a zenekart, színpadon és azon kívül is, mert minden megnyilvánulásukban érződik az alázatosság és az őszinteség, nem mellesleg pedig mindig remekül szórakozom a társaságukban! Szeressétek őket ti is!
Rockbook: Múltkori interjúnkra visszautalva (akkor az Ördögkatlan Fesztiválon, egy Bookline-os busz árnyékában hűsölve, boldog gondtalanságban beszélgettünk az általuk választott könyvekről "Az Idegen az nem egy frontember..." - interjú az Idegen zenekarral), arra gondoltam, hogy az lenne az első kérdésem, hogy mit olvastok most?
Domi: Én most az Orwell-nek olvasom az 1984 című könyvét meg az Auscwitchi tetoválót.
Rockbook: Könnyed kis irodalom!
Domi: Igen. Könnyed és boldog!
Olcsi: Én több mindent olvasok egyszerre, de közel sem annyit, mint a kollégáim. Van egy kötet, amit időről-időre előveszek, hogy megnyugodjak: ez egy ’70-es évek beli vasúti riportkötet. Az a címe, hogy Akit a mozdony füstje megcsapott én ezt olvasom el időnként. De van egy eredeti Hungaroton kiadványom is, egy bakelit lemezem, ami magyar gőzmozdonyok hangjait tartalmazzák.
Rockbook: Milyen rokonságban vagy Sheldon Cooper-rel?
Olcsi: Csak névrokonok vagyunk! 
Olivér: Én a SPQR azaz Senatus Populus Que Romanus című összefoglaló kötetet olvasom a Római Birodalom alakulásától a bukásáig, engem most ez foglalkoztat.
Ádi: Minket a te alakulásod és bukásod!
Olivér: Egyébként én csináltam egy feldolgozást Ciceró beszéféből, azt majd megmutatjuk Neked nagyon szívesen, Dominik gondolatai…
Domi: Egy film, az életemről.
Olivér: Szóval én most a jelenünket a múltunkon keresztül próbálom megérteni.
Rockbook: Ez a szalagcím! Ti is éreztétek? Ez volt A mondat!
Olicsi: Hallottad, kimondta?
Rockbook: Megvagyunk, nem?
Ádi: Fog még mondani pár ilyet! Én most a Peter Brook-nak az Üres tér című könyvét olvasom.
Én most a Peter Brook-nak az Üres tér című könyvét olvasom.Rockbook: Áh, jó kis színházelmélet! Én már levizsgáztam belőle!
Olivér: Üres könyv?
Ádi: Igen! Az üres könyv című teret olvasom! 
Olivér: Nem egyszerű az sem!
Rockbook: Mit gondoltok, össze tudnátok foglalni 1-1 szóban vagy mondatban az 5 éveteket? Vagy nem választható el ennyire az eddigi Idegen történelem?
Olcsi: Én a második évre tudok mondani kapásból egy szót: vállalás. Felismerés és vállalás – részemről, hiszen nekem az volt az első évem.
Ádi: És az elsőre mit mondanál?
Olcsi: Hát azt, hogy nem tudtam, melyikőtök milyen hangszeren játszik.
Olivér: Nagyon nehéz így évekre bontani, hiszen összefolynak. De az biztos, hogy egy nagyon ösztönös Idegen zenekar indult el az első években. Mára már szerintem sokkal tudatosabbak vagyunk, de még mindig játszhatunk azzal, hogy ezt mennyire akarjuk így tartani vagy mennyire akarunk visszamenni az ösztönösség felé.
Domi: Azért az elején is volt tudatosság.
Olivér: Igen, de én arra nem emlékszem, mármint az első két lemez elkészítésére teljesen úgy emlékszem, mintha lázas lettem volna, hogy csak mentünk és csináltuk, mintha kergetnének minket, tök nagy fordulatszámon. De egyáltalán nem tartom rossz dolognak, hogy ez most nem így van.
Ádi: Talán az lehetett, hogy akkor a dalírás volt csak. Koncertezni még nem koncerteztünk annyit, nem oszlott szét a figyelem, ezért nem is kellett összpontosítani annyira a dolgokra. Most már azért kell annyira figyelni, hogy amit csinálunk az tudatos legyen, mert elvesznénk sokszor abban, hogy hogy csináljuk vagy hogy nem.
Rockbook: Legutóbb azt mondtátok, hogy annyira magától értetődő ez a zenekar, hogy szinte már egy család vagytok. Ebből kiindulva, igazából felesleges is feltenni azt a kérdést, hogy a mostani 5. évforduló után lesz-e még 20. vagy 25. is?
Olivér: Hát én már nagyon szeretném jövőre az 50.-et és igazából ez szerintem csak megbeszélés kérdése.
és igazából ez szerintem csak megbeszélés kérdése.Ádi: Kunics ötven.
Rockbook: Az első 50 év dalai!
Olcsi: Így van, igen! Szünet után a második ötven.
Olivér: 50 éves az Idegen zenekar, köszönjük nekik azt a produktív 3 évet! Hát nézd, azért akármennyire is azt érzem, hogy sokszor nehézségbe ütközik, én úgy vagyok vele, hogy nem tudom továbbra sem elképzelni az életemet enélkül a zenekar nélkül.
Hát nézd, azért akármennyire is azt érzem, hogy sokszor nehézségbe ütközik, én úgy vagyok vele, hogy nem tudom továbbra sem elképzelni az életemet enélkül a zenekar nélkül.Olcsi: Én azt gondolom, hogy most van a legnehezebb rész, akkorát változik körülöttünk a világ meg talán mi is, hogy valahol lojalitás próba a zenekar, de közben meg mégiscsak ez az egyetlen dolog az életemben, amit nem kérdőjelezek meg, emiatt pedig nem tudom én sem elképzelni, hogy például ne lenne 20 éves a zenekar.
Rockbook: Sajnos nem megkerülhető a covid téma sem, hiszen nektek is félbe szakította ezt az 5 éves pályafutásotokat és rányomta a bélyegét a bezárkózás meg a távolságtartás. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen helyzet alkotói válságot okoz a művészeknél, nálatok viszont megszületett közben egy lemez. Hogy éltétek meg ezt az egészet?
Olcsi: Szerintem maga a koncertezés volt a legnagyobb súlytás nekünk. Bár lehet, hogy csak szépítem az emlékeket, de ezen kívül igazán nagy problémánk hála Istennek nem volt, hiszen senki nem tiltotta meg, hogy lemenjünk próbálni. Persze, az elején volt pár hét, amikor nem találkoztunk meg maszkban próbáltunk, de ezen kívül talán csak az impulzustalanság volt ránk hatással. Én azt vettem inkább észre, hogy ahogy teltek a hónapok, megjelent az a gondolat, hogy rendben, hogy csináljuk ezt a zenekart, de kinek meg hova…?
Domi: Azt azért fontos elmondani, hogy nem a covid miatt írtunk lemezt, hogy most van rá időnk, hanem a lemez gondolata már korábban is megfogalmazódott.
Olivér: Nagyon izgalmas volt a covid alatt ugyanarra a szintre lépni, ahol a Rolling Stones meg a Red Hot Chili Peppers van, ugyanannyit értünk abban az időben: lószart se. Amit én mindig is tudtam, az most keményen az arcunkba volt csapva, hogy egyszerűen ez a dolog, amit csinálunk, azok nélkül az emberek nélkül, akik hallgatják, semmit sem ér. Négy ember játszik a falnak és nem születik meg az az energia, ami miatt csináljuk.
Rockbook: Milyen volt ezek után újra koncertezni? Maradt a távolságtartás részetekről vagy örültetek, hogy végre kiszabadultatok és megöleltetek mindenkit?
Domi: Az első, ha jól emlékszem, a Mini Fishingen volt. Én nagyon izgultam, olyan volt, mintha újra az első koncertet adnánk. De onnantól, hogy elkezdődött, szerintem mindenki felszabadult. Az nem volt egyedül szerencsés, hogy olyan helyen játszottunk, ahol mindenki leült, mégis volt egy ilyen kiszabadulás érzése az egész koncertnek.
Olcsi: Én arra emlékszem, hogy visszajött minden rutin, felültünk a biciklire és lement a koncert. Én utána éreztem azt, hogy nem tudtam, mire is vágynék: leülni vagy elvonulni, csak pakolni csendben, közben meg dübörgött körülöttünk a fesztivál.
Olivér: Én sem éreztem ott magam egyáltalán, de miután megvolt a koncert, már sokkal jobban voltam. Most már, így utólag bevallhatom magamnak, hogy bennem is volt egy nagy adag bizonytalansági faktor, mert a koncert előtt még meg akartam halni, de utána meg élni akartam, még hetekig!
Rockbook: Beszéltünk a lemez születéséről, de milyen volt a lemezbemutató koncert? Hogyan sikerült a bemutatkozás? Láttam, volt koncert az Elefánt zenekarral is.
Domi: A Turbinás koncert volt az első, amire nagyon sokat készültünk és vártuk azt a napot, de nem úgy sült el, ahogy szerettük volna…
Ádi: Nem sült el egyszerűen.
Domi: Igen, és az így el is baszta a kedvünket, nehezen rázódtunk vissza, de amikor az Elefánttal játszottunk, ott már elkezdett megjönni hangulat, hogy itt van a lemez, meg, hogy játsszuk ezeket a dalokat, de az első 3-4 koncert nem volt jó.
Rockbook: Nagyon letör titeket, ha valami nem úgy sül el, ahogy szeretnétek?
Olcsi: Alapvetően ez függ attól, hogy mennyit készülünk rá. A nagy kihagyást követően a lehető legjobb koncertet akartuk adni és talán emiatt törtünk le annyira. Azért, amikor egy-egy tényező nem stimmel és amiatt „megy el egy koncert”, azt gyorsan át tudjuk fordítani a tényekbe, túl esünk ezen, de akkor, azon az estén rengeteg elvárásunk volt, mert nagyon sokat készültünk és ennek tükrében volt nehéz tovább lépni a kudarcon.
Ádi: Mert mikor egy koncerten valakinek akad valami problémája, akkor tudja a másik három támogatni, de azon a koncerten mindenkinél volt valami és próbáltad küldeni az energiát, amikor neked is rengetegre lenne szükséged és emiatt volt nehéz, de tényleg, az Elefántos koncerten volt valami feloldozás.
Rockbook: Onnantól szárnyakat kaptatok?
Ádi: Úgy gondolom, hogy igen! Persze, utána is voltak gyengébb meg erősebb koncertek, de attól kezdve egyel erősebben tudtuk már ezeket kezelni.
Rockbook: Ha jól tudom, mostanában kísérleteztek az akusztikus felállással is. Eddig még nem nagyon voltak ilyen koncertjeitek.
Domi: Egy-kettő volt már, de valahogy nem a mi formánk. Most is előbb volt meg a koncert, mint az akusztikus műsor. Nehezen álltunk bele, de minden próbán, ahogy átdolgoztuk a dalokat akusztikusra, új értelmet nyertek. Szóval szerintem nagyon izgalmas időszak volt ez és nagyon jól sült el, annak ellenére, hogy félve álltunk bele.
Olivér: Egyszerűen azzal, hogy akusztikusan vannak játszva ezek a dalok, a jelentésük is sokkal közelebb kerül és ez egy nagyon érdekes kihívás, hogy bele tudunk-e állni a saját dalainkba. Pont ezt beszéltük hazafelé, hogy olyan ez kicsit olyan, mint amikor kétszázzal mész az autópályán és egy icipici mozdulat is katasztrófákat okozhat. Nagyon remélem, hogy tovább fejlődik majd!
Rockbook: Mivel készültök az 5 éves koncertre? Lesz esetleg abban is akusztikus rész?
Olcsi: Én gondolkoztam rajta, csak olyan nehéz elhelyezni a setben, hogy: „és akkor most leülünk”. Azt hiszem, hogy ezt egyel lendületesebbre képzeljük.
Olivér: Annyit talán elmondhatok, hogy az 5 év kronológiáját szeretnénk megtartani. Lényegében egy időutazásra invitáljuk majd a közönségünket, így előfordulhat, hogy felcsendülnek majd olyan dalok, amik mostanában nem nagyon pörögtek a setlistákon. Én amúgy nagyon szeretem a születésnapokat, mert az ember azt a napot a szeretteivel tölti és ezt várom ettől a koncerttől is, hogy lássuk azokat az embereket, akik mellettünk voltak ebben az öt évben. Hiszen nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a közönség érdeme, hogy a zenekar működni tud. A koncert Facebook eseménye itt elérhető.
Rockbook: Mit kell tudni az előzenekarotokról?
Domi: Ők az egy5egy nevű zenekar lesznek, akik egy nagyon tehetséges, összetartó, fiatal zenekar, akikben nagyon jó látni a lendületet.
Olcsi: Meg hát egy ÖT egy.
Rockbook: Csak, mert a nevükben benne van, hogy 5? Az 5. szülinapra?
Ádi: Igen, direkt ilyet kerestünk!
Rockbook: És a Maroon5 kiesett.
Olivér: Azt hiszem, valami betegségre hivatkoztak!
Olcsi: És a Jackson 5 is sajnos.
Olivér: De a Take five-ot eljátsszuk egyébként!
Rockbook: Hogyan tovább a szülinapozás után? Ha jól láttam, az Esti Kornél és a 30Y zenekarral is lesznek koncertjeitek.
Olcsi: Ez is húzódik már 1 éve.
Domi: Az Y közönsége már viszonylag sok helyen ismer minket, a Kornélé pedig tök új platform számunkra.
Olcsi: Ez az előzenekarozás legnagyobb kincse szerintem, hogy vegyül a közönség. Mi azt gondoljuk, hogy az a 150-200 ember, aki eljön a koncertünkre, ők azok, akik ebben az országban tudhatnak rólunk, közben meg kiderül, hogy még így 5 év távlatából is odajöhet valaki mondjuk egy Elefántos koncert után, hogy „ti meg hol voltatok eddig?” mi meg nem értjük, ez, hogy lehetséges, hiszen mi azt érezzük, hogy toljuk, mint az állat, de ezek szerint az elérés még nem találkozik tökéletesen a lefedettséggel.
Olivér: Ugyanakkor nagyon nehéz műfaj is, hiszen nagyon rövid időintervallumokba kell összesűríteni egy-egy történetet és szembe kell nézni azzal, hogy ilyenkor az emberek többsége azt várja, hogy menj el onnan és jöjjön a főzenekar. De hála ezeknek zenekarok közönségének és az ő nyitottságuknak, soha nem éreztük azt, hogy el kéne húzni a csíkot. Hanem, aki időt szentelt arra, hogy meghallgasson minket, azoknak úgy érzem, hogy mindig sikerült plusz élményt adni és közösen létrehozni valamit. Jól mondtam?
Olcsi: Igen, ezt akartam én is, így magamban kerekítettem is a mondatot, hogy ha kellene segíteni! Nincs mivel kiegészíteni, így mondtam volna én is, vagy kevésbé szépen.
Mióta az interjút elkészítettük, a zenekar a következővel egészítette ki a születésnapi koncert leírását:
„Elfog a gondolat, hogy minden mindegy. A fegyverek hangja elnyomja a koncertekét, és kapkodva keressük a válaszokat.
Segíteni szeretnénk. Adni abból amink van. Adni igaz és őszinte estéket dalokon keresztül, adni a közösség élményét, a közösség erejének az élményét, mert ha van amiben hiszünk akkor ez az.
Elfog a gondolat, hogy ez nem lehet mindegy, hisz ez a feladatunk, ezt csinálnunk kell, de mégis többet szeretnénk tenni.
A születésnapi koncert bevételét felajánljuk azoknak, akik nagy bajban vannak, és az otthonukat hátrahagyva érkeztek hozzánk a háború elől, valamint egy a nekik rendezett programsorozatban veszünk részt, hogy ha csak rövid időre is, de hangosabb legyen a koncert a fegyvereknél.
Elfog a gondolat, hogy semmi sem mindegy.”
Hetesi Julcsi
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
