Először lépett színpadra stroke-ja után a Dead Kennedys frontembere
A Dead Kennedys frontembere, Jello Biafra március elején stroke-ot kapott, az énekes állapota azonban azóta szépen javult és június 27-én már színpadra is léphetett egy dal erejéig.
A nagy visszatérésre a Tentacle Fest keretében került sor, ahol Biafra a Wheelchair Sports Camp nevű zenekarhoz csatlakozott a Make It Make Sense című dal erejéig, amelynek a stúdióverziójában is közreműködött.
A szervezők a következőket írták az eseményről: "a Tentacle Fest fantasztikus volt, ráadásul Jello Biafra színpadi visszatérésére is itt került sor a Wheelchair Sports Camp koncertje közben. Köszönjük, hogy velünk ünnepeltetek, valamint örök hála a Great American Music Hall-nak a helyszínért, a Wheelchair Sports Camp-nek, a Death Hymn Number Nine-nak, a Voodoo 5-nak, a Vic Bondi And His Issues-nak és a Crisis Actor-nek pedig a zseniális koncertekért! Hova vigyük még el a fesztivált?"


