Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Féléves fesztivál az undergroundból" - interjú Binder Gáspárral



Ha választanom kellene, ki a hazai zenei élet egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb figurája, én tutira Binder Gáspár mellett tenném le a garast. Bár a legtöbben talán még mindig a Prosectura dobosaként ismerik, elég sok dologgal foglalkozik még mellette, és mindegyikre érdemes odafigyelni. Jóféle underground zenekaroknak szervez koncerteket, és még egy Desszert Feszt nevű koncertsorozatot is tető alá hozott, ami már harmadik éve fut. Jó ideje dobol már a HAW-ban és Torn From Earthben, de ha valami régi vágású rock and roll témára vágynátok, olyan bandában is játszik. The Electric Black néven találjátok meg, és hamarosan új felvételekkel is jelentkeznek. Erről, na meg a Cudi Purciról, közelgő koncertekről, és a magyarországi klubéletről beszélgettem vele a Dürerben.
 
Rockbook: Ha gyorsan végigvesszük, ott van neked a Cudi Purci, aztán dobolsz a Prosecturában, a HAW-ban, a Torn From Earthben és most már a The Electric Blackben is. Azért elég sok dolog ez, amit egyszerre csinálsz. Időben egyáltalán hogy fér ennyi minden bele?
 
Binder Gáspár: A Prosecturán kívül azért elég lazán vesszük a zenekarosdit. Mindenkinek megvan a másik bandája, egyéb dolga, családozgatás... A gyerekezés helyett én például Purcizom (nevet). (A Cudi Purci Booking Facebook oldala itt elérhető)
 
Rockbook: Ráadásul most már 18 éve csinálod, ami azért elég hosszú idő.
 
BG: Igen, még 2000-ben kezdtem el, nem is szándékosan, csak nem csinált nekünk bulikat senki. Belegondolva ez a 18 év azért sok, ráadásul 14 éves voltam, mikor úgymond elkezdtem, de egy jó darabig azért nem volt olyan komoly. Az első pesti buli is csak 2006-ban volt, persze csak cimboráknak, az akkori Vostok Room nevű zenekaromnak csináltunk kocsmabulikat. Főleg Szekszárdon és vidéken szervezgettem, meg alkalmanként külföldre a saját bandáknak. Igazán 2010 után indult be, akkor kezdtem komolyabban venni ezt az egészet.
 
Rockbook: Azóta viszont ahogy néztem, eléggé áttevődött a hangsúly ide Budapestre, amiben gondolom az is szerepet játszott, hogy te is itt élsz már.
 
BG: Igen, érettségi után felköltöztem, mert a Kőbányai Zenei Stúdióba jártam. Ráadásul eleve pestorientált az egész ország igazából. Játszom, játszunk azért folyamatosan vidéken, de ott nehezebb ezeket a dolgokat megvalósítani. Meg persze én is itt élek, máshonnan ez nehezebb lenne. Vidéki gyerek vagyok, tudom milyen, mikor el kell jönni ide egy koncertre, el kell menni egy Bécsire, el kell menni Prágába… Nyár elején voltam Rómában, mert a Pearl Jamet még nem láttam, tehát én is megyek. Szóval tudom, hogy milyen utazni egy koncertért, de Pesten a központ, itt több a lehetőség. 
 
Rockbook: Igen, és az ellen sem nagyon tudsz mit tenni, hogy innen mondjuk össze lehet szedni egy-kétszáz embert, aki szívesen megnéz egy számára kevésbé ismert bandát, míg az ország többi részéről pedig esetleg összesen lenne annyi.
 
BG: Igen, viszont a bulik menetrendjeit, ha van rá lehetőség, úgy tervezem, hogy ha valaki eljönne máshonnan is, akkor olyan 11-re azért vége legyen hétköznap. Nem kell éjszakaizni az itteni srácoknak sem, és aki messzebbről jön, az is időben hazaér.
 
 
 
Rockbook: Hány fős stábbal dolgoztok mostanában?
 
BG: Nagy a crew (nevet). Én vagyok egyedül stabil ember, a cimborák, barátok segítenek, és a faterom is állandó bandatag, mutter meg fan, feljöttek a Life Of Agonyra is. A spanok pedig ugyanúgy imádják ezeket a zenekarokat, mint én, és besegítenek, amiben tudnak. Ha mégsem tud jönni senki, akkor pedig megpróbálom egyedül megoldani. Ha olyan kollégákról van szó, akkor mondjuk a Tixa is tud ajánlani valakit, például jegyszedőt, ha én nem tudom azt bevállalni, hogy három óra hosszát ott álljak. Nem olyan hosszú idő, csak nekem ötven másik dolgom lenne közben.
 
Rockbook: Persze, ha szervező vagy, azért befigyelhet akármi.
 
BG: Igen, de segítőkész mindenki, szóval puszik a tesókáimnak!
 
Rockbook: Ráadásul ha elhoznál egy olyan zenekart, amit valaki szeret, az szerintem szívügye is lehet onnantól annak az embernek, és annál szívesebben segít, ha tud.
 
BG: Igen, meg eleve még, ha nem is nagy sztárokról beszélünk, de tök jó találkozni azokkal a csókákkal, akiknek a lemezét otthon hallgatjuk. Ez jó élmény mindenkinek.
 
Rockbook: Viszont ettől függetlenül meglepett, hogy ezt egyedül nyomod. Azt gondoltam, hogy van legalább két fix ember aki…
 
BG: Ó, hát nincs (nevet). Néha én is elúszom, és gondolkodok, hogy honnan szerezzek olyan embert mondjuk, aki segít pakolni például. Pakolok én is, de azért ez nem mindig elég. Szóval nincs egy fix crew. Aki a Bloody Juicet csinálja, a Bende, ő mondjuk fix ember, de ő például rengeteget turnézik külföldön. De szól mindig előre, és akkor megoldom. Ha nagyon nincs, akkor pedig megcsinálom egyedül. Kicsit nehezebb, de hát így megy ez.
 
Rockbook: Ha már szóba került vidék és a klubok. Nézegettem, hogy a leggyakoribb helyszínetek a Dürer Kert, aztán a Robotban is elég sok buli van, és volt már az A38-on is. Emellett viszont csak Veszprémben a Szigonyt láttam többször előfordulni, a többi ugye mind fővárosi helyszín. Hogy látod, mi a helyzet máshol? Egy-egy nagyobb városban kezd már kialakulni egy szubkultúra, ami vevő lehet arra, amit csináltok, vagy ez még azért messze van?
 
BG: Ha megpróbálok a saját bandákból kiindulni, teljesen változó a helyzet. A Prosecturának azért szerencsére van egy nagyon masszív kis közönsége mindenfelé. A többiekkel meg nem nagyon izgat minket, hogy mi a helyzet (nevet). Ha a Torn From Earthtel vagy a HAW-val elmegyünk játszani, akkor egy egész napot végre együtt bandázunk, dumálunk, és még zenélünk is. Nem is nagyon figyelem - maximum egy kicsit -, hogy mennyien voltak. De nem rinyálunk ilyeneken, hogy most csak öt ember volt, mert ez nekünk nem erről szól. Az utóbbi időben ami változott, hogy régebben még azt is nehéz volt elérni, hogy legalább pár száz forint fogyasztást adjon mondjuk a hely. Mostanában viszont már tök alap, hogy egy rekesz sört azért odaraknak, ami egy jó gesztus igazából. Azt veszem észre, hogy ez most már szinte mindenhol működik. Jó bulik vannak vidéken!
 
Rockbook: Szerintem ők is úgy látják, hogy hosszabb távon úgy tudnak talpon maradni, ha néhány ilyen apróságra odafigyelnek, még ha nehéz helyzetben is vannak.
 
BG: Igen, mert ha még nem is csaptunk egy hatalmas nagy partit, de azért mindketten jó szájízzel távozzunk. Az a jó, ha mind a két fél meg van elégedve, és próbáljuk meg segíteni egymást. Kis kocsma, kis zenekar.
 
 
Rockbook: Illetve azért is jó erre odafigyelni, mert rengeteg olyan zenész van itthon, aki ugye nem csak egy zenekarban játszik, hanem van másik is, meg akár harmadik. Ha elmész az egyikkel egy helyre, és jók a tapasztalatok, akkor gondolhatod azt, mi lenne, ha egy másikkal is bevállalnánk, amire akár majd többen is jönnek.
 
BG: Igen, és voltak is már ilyenek például a Prosecturával. Mondtam a szervezőnknek, hogy ezt vagy azt ki lehetne próbálni, vagy kikérik a véleményemet, ha én már jártam egy helyen, hogy mégis milyen volt, mik a tapasztalatok. Igazából inkább az a szörnyű, hogy nagyon nehezen, leginkább sehogy nem tudnak támogatáshoz jutni a frankó helyek. Szegeden volt egy placc, ahol többször is megfordultunk, nagyon sok tulaja volt. Az előzővel kifejezetten jóban is voltam, rengeteget játszottunk ott, rendszeresen mentünk oda minden zenekarommal. Beleállt a földbe. Nagyon nehéz. Pesten annyi ember van, hogy hétfőtől hétfőig folyamatosan lehet veretni, vannak a kocsmákban. A vasárnap talán a leggyengébb koncertszempontból. Máshol viszont ez nem jellemző. Ha hazamegyek Szekszárdra egy-két napra, sokszor nincs is kedvem bemenni a belvárosba, mert nincsen senki az utcákon. Ami egy szempontból tök jó, mert csendes meg nyugodt az egész, de nehéz így egy klubot fenntartani.
 
Rockbook: Ha már itt tartunk, például Nyíregyházán is sajnos ugyan ez a helyzet. Az utóbbi 10 évben mondjuk volt egy-két nagyon jó klub, de mindegyik becsődölt. Nem tudom, jártatok-e valamelyik bandával a Rock66-ban például, az iszonyú jó volt, de nagyon eldugott részen, a külvárosban találtak neki helyet. Meg is szűnt elég hamar.
 
BG: Igen, ezzel is az a baj, hogy a közönség is sokszor úgy áll hozzá, hogy “na hát én oda ki nem megyek, kurva messze van”. Jó, de nincs máshol lehetőség megcsinálni. Nyíregyházán a Mesés Kelet volt nagyon jó. Az ilyeneket szeretem, van egy kis brigád, és csinálják a bulikat. Nyilván az ottani embereknek ezek sokszor noname zenekarok, de a Dog Attackkel életem egyik legjobb koncertje például ott volt.
 
Rockbook: A fővárosba viszont elég sok koncertet szerveztek. Kb. 50-60 bulit számoltam egy évre, talán picit többet is. Ez azért elég derék.
 
BG: Sok, de igazából ez nem tudatos. Úgy gondolom, az elegendő referencián, meg minden hasonló dolgon túl vagyok már, kicsit féket is kell nyomnom. Viszont nem a mennyiség a lényeg, egyszerűen ezek így jöttek össze. Meg aztán sok olyan koncert is van, hogy segítek a szervezésben a cimboráknak.
 
Rockbook: Ha az aktuális eseményeket nézzük, épp pörög a Desszert Feszt. Még augusztusban kezdtétek egy warm uppal, aztán szeptemberben a Robotban volt a nyitó, és szintén a Robotban lesz a záró decemberben, ahol a HAW-val játszani is fogsz. Ráadásul a Shapat Terror társaságában, ami azért manapság már szinte kuriózumnak mondható. Ha ez nem lenne elég, ez ingyenes is lesz ugye?
 
BG: Igen, ez egy ajándékbuli gyakorlatilag. Ráadásul a Shapaték is, a Gyilkosék is, a Grizzlyék is haverok, és csapunk egy hatalmas partit. Tavaly vagy tavalyelőtt volt talán egy Shapatos koncert még a régi Instantban, és arra rendes nagy busszal jöttek a haverok Egerből. Óriási bálok, mindig botrány van (nevet).
 
Rockbook: Ráadásul, ha jó a hangulat, az átragad a közönségre is.
 
BG: Persze, és ezt már tudják is, hogy minden évben van záróbuli, ami ilyen ereszd el a hajam. Utána úgyis karácsony, mindenki tud egy kicsit pihenni, szóval ez szerintem tök jó.
 
 
Rockbook: Milyenek a tendenciák? Például előfordult már olyan, hogy valaki betévedt egy ilyen ingyenes bulira, nem sokat tudott erről az egészről, de annyira megtetszett neki, hogy később elment akár fizetősre is, mert már kíváncsi volt?
 
BG: Sajnos én ilyenről nem tudok. Ez egy elég kis közeg, általában 30-tól 250 főig vannak ezek a koncertek, és aki eljön egy fizetősre, az jó eséllyel eljön egy ingyenesre is, de fordítva már nem valószínű. Lehet, hogy jól érzi magát, de nem veszi mondjuk a fáradságot, hogy utána nézzen. Sokkal könnyebb helyzetben lenne nagyon sok zenekar, ha ez ilyen egyszerű lenne, hogy megnézik őket és utána rá is keresnek.
 
Rockbook: Az idei bulik közül volt olyan, ami meglepett téged? Más lett, mint amire számítottál, esetleg többen voltak, bármi hasonló?
 
BG: A bemelegítő party a Yawning Mannel, ami már a harmadik koncert volt, amit csináltam nekik itt Pesten. Nekem igazából nem nagyon fért volna bele, de a menedzsment nagyon szerette volna, mert ezek a srácok ha átjönnek Európába, 2-3 hónapot úton vannak, masszív a menetrend. Megbeszéltük, hogy akkor jöjjenek el kapupénzre. Ehhez képest pedig tök meglepő volt, hogy ezen a bulin voltak kb. a legtöbben. A Desszertet is azért gondoltam egyébként anno, hogy ilyen formában jó lesz, mert rengeteg ilyen stoneres, doomos, sludgeos bandát nyomatok, és van ugye a külföldi Desert Fest, ami egy két napos fesztivál, de itthon nagyon nehéz lenne egy olyat megvalósítani. Így viszont össze van fogva. Egy ősszel mondjuk 8-9 koncert lemegy, lehet rá bérletet venni, egy fórumon tudjuk hirdetni az egészet, bár gondoltam rá az elején, hogy nem hülyeség-e ezt fesztiválnak nevezni, de végül is jól működik. A lényeg pedig ez lett volna, hogy kicsit összerántsam ezt az egészet.
 
Rockbook: Így legalább be lehet már valahogy skatulyázni, és sokszor már az is segít. Van valami fogalmuk, hogy kb. mire számítsanak.
 
BG: Persze. Vannak pólók is, aki vesz bérletet az például kap egyet, az is egy kis emlék. Kapsz egy passzt, azzal jöhetsz-mehetsz, ami az elején még fényképes is volt. Az volt a legjobb. Néhányan elég erős képet küldtek (nevet), na majd jövőre visszatérnek a fotós passok.
 
Rockbook: A Cudi Purci mellett azért viszont ott vannak a bandáid is. Mi a helyzet például a Prosecutával? Játszottatok nem rég az Instantban, aztán hamarosan ismét a Dürerben léptek fel a Punk Ünnepen. Ott lesz a Hatóságilag Tilos is és a PICSA. Várjátok már?
 
BG: Persze, ez a karácsonyi punk ünnep mindig egy nagy balhé, és már évek óta teltházas. Az nagyon jó, mert mi is találkozunk régi haverokkal, megállás nélkül pofázás, piálás, szórakozás van, jó buli.
 
Rockbook: Ráadásul ezeket leszámítva is elég sok koncertetek van, engem kicsit meg is lepett ez a mennyiség. Fesztiválokon is meg-meg lehet titeket találni, általában nem a nagyon mainstream helyeken nyomtátok, de voltatok például a Fishingen, a Rockmaratonon...
 
BG: A Fishing az pont elég vicces, mert az elsőn a tóparton játszottunk még néhány számot, azóta viszont mégis tavaly voltunk először. Jóban vagyunk a szervezőkkel, de nem tudták, hogy működne-e a buli. Tavaly voltunk aztán újra, és tömve volt a sátor. “Jól van, mehet jövőre is”. A klubozás viszont folyamatosan megy. Nem annyira, mint régebben, akkor előfordult, hogy egy hónapban volt 12 koncert, most meg egy félévben van annyi. Aztán 30 éves lesz a zenekar, annak is lesz egy turnéja és lemezt is csinálunk, szóval durván egy évre előre lehet látni a dolgokat.
 
 
Rockbook: Ezzel kicsit meg is előztél, mert épp rá akartam kérdezni. Nekem ez nem volt egyértelmű, mert korábban egy interjúban Tamás (Polgár - a zenekar gitárosa) elmondta, hogy lesz majd új lemez, csak időpontot nem akar még mondani, mert aztán majd számonkérik. Viszont ott van a Földi nyalandókon az Új lemez című nóta, ami nem feltétlen erre utalt. Persze az egy jó poén volt, én szétröhögtem magam.
 
BG: Igen, mostanában kicsit elnyúltak a dolgok. Volt a Szegény ember kézzel nőz, aztán a Sándor, József, Melegek. Azok még úgy nagyjából együtt voltak, de utána nagyon hosszú szünet volt. Játszottunk folyamatosan, de annyira nem figyeltünk az új albumra. Hiába mondtuk évekig, hogy jövőre isten bizony lesz új lemez, mindenki röhögött már (nevet). De tényleg, várják, és jó az, ha van egy kis frissítés, szóval most nem akarunk megint nyolc évet, vagy nem is tudom mennyit várni. Persze nem szándékosan húzzuk az időt, csak kicsit szórakozottak vagyunk néha.
 
Rockbook: Egy dolog biztos, téma az lesz. Szerintem a ti szövegeitek pont olyanok, hogy nem lehet kifogyni a témából.
 
BG: Persze, lesz lemez.
 
Rockbook: Azt direkt nem kérdezem meg, hogy mikor.
 
BG: Az jó, mert nem is tudnék válaszolni (nevet).
 
Rockbook: Viszont bár témát váltottunk, én kicsit mégis visszakanyarodnék még a fesztiválokra. Idén a LESZ Feszten láttalak titeket, ahol ráadásul baromi későn is kezdtetek. Imre Norbi azzal indította a bulit: “Hogy a f***omba’ bírtátok eddig?” Viszont egy iszonyú jó hangulatú este lett. Emellett pedig azt vettem még észre, hogy nagyon sok fiatal volt, akár a tizenéves korosztályból is. Ezt általában is látjátok a koncerteken?
 
BG: Igen. A legjobb példa most nem rég egy kilenc éves kis srác volt az anyukájával. Imre Norbi fel is hívta a színpadra, hogy “azért van utánpótlás. Nem kell elkeseredni”, és tényleg. A fiatalok is jönnek, mert ezt mindenki meg tudja hallgatni. Kicsit nevetgélnek, a zene is lendületes, de ezen kívül semmi extra nincs, szóval ez bárki számára befogadható, és ez tök jó így, hogy járnak fiatalabbak is.
 
Rockbook: A Prosectura, a HAW (interjú hamarosan) és a Torn From Earth mellett van viszont egy egészen új formációd is, a The Electric Black. Ez egy baromi jó kis rock and rollosabb téma, viszont nem szokványos, ahogy működtök. Kétlaki a zenekar, hiszen nem egy helyen éltek, a bandából ketten jó ideje már Norvégiában laknak.
 
BG: Igen, ez úgy alakult, hogy a Felföldi Peti - aki a Chief Rebel Angelben volt, meg a Stereochristban én is zenéltem vele -  alakította a Csigával (Human Error, ex-Böiler). Ők kint élnek már régóta, nem is egy városban, de néha mikor összefutottak, azért a gitárt előkapták. Petinek ráadásul szerintem tök sok ötlete van, nagyon jó dalszerző, nagyon jó énekes. Szóval nekiálltak, aztán valamiért azt gondolták, hogy engem keresnek meg, mert tényleg jó a barátság, jó a viszony. Kérdezték, hogy jönnék-e dobolni, én meg mondtam, hogy “hát hülye vagy, persze”. Egyértelmű, hogy velük bárhogy, bármit. Szóval így alakult ki ez az egész. Furcsa, mert nem is tudunk jóformán próbálni. Küldözgetik néha az ötleteiket, én pedig ilyen szempontból lusta vagyok, minimális alkalommal hallgatom meg ezeket (nevet). Inkább azt szeretem, amikor lemegyünk és együtt zenélünk. Szerencsére annyira már tapasztaltak vagyunk, hogy ezeket megoldjuk, pár kört lenyomunk, és meg is van a dal igazából. Aztán itthon felvettünk három számot, volt egy kis bulink is…
 

 
Rockbook: Viszont nem rég ismét stúdióztatok, ráadásul most már Norvégiában ugye?
 
BG: Igen, egy hete jöttem haza Norvégiából. Most én voltam kint, lefoglaltak egy stúdiót, megint megvolt három szám, és felvettük. Úgy volt a metódus, hogy kimentem, Csigáéknál bandáztunk kicsit, megbeszéltük a menetrendet, aztán elmentünk Osloba másnap reggel a stúdióba, ami igazából az egyik legjobb ilyen élményem volt életemben. A helyszín olyan volt, mint itthon a Dürer Pince akár, ahol mi gyakorlatilag otthon vagyunk.
 
Rockbook: Az első lemezt ráadásul ott is vettétek fel.
 
BG: Igen, Marcival, aki a HAW gitárosa. Ő vette fel nekünk. Szóval a közeg az abszolút rendben volt, ráadásul a hangmérnök úr is ugyanolyan, mint mi. Maga a felszerelés viszont brutális. Mindent szalagra vettünk 24 sávon, és egyszerre játszottuk fel. A csávónak is nagyon tetszett, hogy nem bénázás van, nem egy nap megy el egy egész számra, hanem zenéltük folyamatosan, és mikor úgy éreztük, akkor felvettük. Nagyon jó volt a hangulat. A fiúk is kiengedtek kicsit, volt egy kis kikapcsolódás, elmentünk Gluecifer koncertre, szóval hatalmas élmény volt. Ráadásul ebben a stúdióban, pontosabban még az előző helyén, még egy régi Turbonegro lemez is készült.
 
Rockbook: Mikorra fog elkészülni?
 
BG: Már kevergeti az ember, szóval nem fog sokáig tartani. Olyan dinamikája van a szalagos technika miatt… Tényleg semmi számítógép nem volt ott, szóval nagyon rendben van szerintem. Pláne ehhez a zenéhez. Ez tényleg ilyen rock and roll, 60-as, 70-es évek feeling, nincsenek is duplázva a gitárok a felvételen, hanem minden olyan, ahogy élőben szólna.
 
Rockbook: Igen, ehhez a zenéhez kifejezetten illik ez a jó kis nyers hangzás.
 
BG: Így van. Szerintem nagyon jól sikerült. Főleg a helyzethez képest, hogy a nagyobb távolság ellenére is így összehoztuk. Nagyon szeretem csinálni és várom is, hogy megjelenjen.
 
Rockbook: Az első három szám után ugye volt egy zárt körű bulitok. Így, hogy megvan már a második anyag is, terveztek koncertet/koncerteket?
 
BG: Igen, gondoltunk rá, hogy lehetne egy buli. Persze sok mindentől függ, hogy mikor, meg nem is rohanunk sehova. De a Robotban valószínűleg csapunk egy partit. Akár még úgy is, hogy pénteken elmegyünk mondjuk Szegedre, én például nagyon szeretem, vagy Veszprémben a Szigonyba, aztán szombaton meg Budapesten. Aztán idővel esetleg én megyek majd ki megint Norvégiába, felveszünk pár dolgot, és akkor ott is lehetne egy pár partit csinálni. Annál is inkább, mert ott ezt nagyon élik. De hát ezek ilyen félévek, évek, ekkora távlatokról beszélünk.
 
Rockbook: Ráadásul ez amúgy is ilyen bulizenekar nem? Összejöttök, amikor tudtok, aztán akkor rendesen kiélitek magatokat.
 
BG: Igen, meg ez nekem új is. Ilyen rock and rollt korábban én nem játszottam, és az ilyenekben én mindig benne vagyok, mert azért ez egy kicsit mégis kihívás. Nagyon bírom ezt a bandát is.
 
Rockbook: Most, hogy végigtárgyaltuk csomó mindent, amivel foglalkozol, már csak egy kérdésem maradt. Ott van ugye a Cudi Purcit a szervezéssel, aztán a különböző zenekarok, ahol ráadásul nem is egyféle stílusban játszol. Van köztük sludgeos, stoneres téma, van punk, van rock and roll… Hogy érzed, van esetleg még valami, ami ezek mellett egy újabb, ismét egy másabb dolog lenne, és bele szeretnél vágni? Vagy erre már tényleg azt mondod, hogy ez azért elég?
 
BG: Ilyen nagyon durva tervek nincsenek igazából. De mondjuk annak tökre örülök, hogy a Szigeti Marciékkal csinálunk most egy death metalos zenekart. Ami azért is érdekes, mert ők ilyen rocklexikonok. Tehát nagyon vágják, hogy mi micsoda, mit hogy kellene játszani, én pedig death metalt életemben nem doboltam például. Itt most persze nem erre a deathcore féle vonalra kell gondolni, inkább a klasszikusabb. Ez is megint egy tök jó új cucc nekem. De már ez sem terv ugye, mert ez is már egy létező dolog. A Torn From Earth körül is történtek most érdekességek. Egy splitet adunk ki éppen egy mexikói zenekarral és vinylen fog megjelenni. Ez is tök jó, mert összehozza a közeget. Kisebb hazai kiadók is beszállnak. Nem kell persze nagy összegekre gondolni, de segítenek. Mexikói kiadók is bekapcsolódnak majd valószínűleg sőt, kijevi ismerősökkel is beszélek. Tavaszra tervezzük ezt az anyagot, akkor jönnek át a mexikói spanok, és egy pár bulira azért elmegyünk velük. Ez a következő olyan zenés projekt, amit várok nagyon.
 
Rockbook: Köszi az interjút!
 
 
Andicsku Krisztián
 
Támogatónk az NKA Hangfoglaló Program.