Háborús metal a háború földjéről - Prognan interjú
A hétköznapra eső szabadnapjaim szerves részét szokta kepezni, hogy a reggeli rutin után egy nagy csésze kávéval leülök a youtube elé és végig pörgetem az elmúlt napok eseményeit. Ekkor állandó „vendégem” a Black Metal Promotion csatorna, ahol egyik nap ráakadtam a horvát Prognan zenekarra. Mivel valamelyest beszélem a nyelvet, többször jártam már Vukováron és Eszéken valamint a történelem iránt is érdeklődök, így adta magát, hogy bele is hallgatok a friss produkcióba. Innentől elindult a lavina, ami végül egy remek beszélgetésben csúcsosodott ki a zenekar mindenesével, Kob-bal, aki legalább akkora Duna, zene és történelem fanatikus, mint én.
Rockbook: Vukovárról a ’90-es években sokat hallottunk itt, Magyarországon is. Milyen az élet jelenleg a városban?
Kob: Köszönöm szépen a lehetőséget, nagyon tetszik ez az első kérdés! Ha a Google-ben a szülővárosomat keresed, csak egy lerobbant, lerombolt város képét találod. Nagyon sok külföldi, és a különböző városokból érkezett horvátok is megdöbbennek, amikor meglátják, hogyan néz ki ez a város most. Mindent újjáépítenek, az emberek visszatértek, itt dolgoznak, itt találják meg a szerelmet, házasodnak össze, szülnek gyerekeket és az élet megy tovább. Rengeteg kérdést kapok, hogy miért nem költözöl el a városból, miért nem mész máshova? Miért tenném? Amitől valami nagyszerű, és amitől a városok csodálatosak, az az abban élő emberek. Nagyon kicsi város vagyunk, de minden megvan, amit egy ilyen kis városban kívánhat.
Rockbook: Többször is jártam már Vukováron. Számotokra jelent e valamit vukovárinak lenni?
K.: Ezt elképesztő hallani! Nem akarok itt seggfejnek tűnni, de hiszem, hogy bárhol is születtél volna, szeretnéd azt a helyet. Ez velem is így van. Itt születtem. Ez az én városom! Itt van az összes barátom, itt van a kedvenc kávézóm, minden négyzetméterét ismerem. Figyelembe kell venni, hogy körülbelül 20.000 ember él itt. Nagyvárosi nézet szerint ez egy vagy két kerület lenne csupán. A kultúra és a művészet óriási felemelkedése történik itt is, ami csemege a lelkemnek. És a Duna... ne is kezdjünk el a Dunáról beszélni! Megvan az oka annak, hogy az összes híres költő és zenész a Dunáról beszélt. Ha egyszer ott vagy, ha egyszer meglátod... A részeddé válik.
Rockbook: 2008-ban milyen koncepcióval alakult meg a csapat?
K.: 2008-ban a zenekart Vortran (gitár, 2008-2010), Basher (dob) és én alapítottuk. Középiskolások voltunk (kivéve Bashert, mert kurvára öreg, haha), és valami nehéz, extrém dolgot akartunk játszani, hullafestéket viselni és gonosznak látszani (haha). Ha belegondolok, hogy akkoriban 17-18 éves voltam, akkor csoda, hogy sikerült olyan embereket találnom, akik valóban zenekart szeretnének alapítani, felvesznek valamit és koncertezenek. Az összes banda közül, amiket „próbáltunk megalkotni és létrehozni”, valahogy ez mindig kimagaslott és prioritássá vált. Annak ellenére, hogy sokan részt vettek és elmentek Prognanból, mind a mai napig barátok vagyunk.
Rockbook: Az első demók megnyitották Underground ország kapuit?
K.: Nem! 
Az első demó (Follow the blind) nagyon beszippantott. Valahol nagyon tetszik. Azért szeretem, mert – bár némelyik daltól megborzongok – még mindig hallom azt a fiatalságot, őrült hozzáállást, és azt, hogy szinte a világ ellen voltunk. A demo néhány próba után készült, és 8-9 óra alatt rögzítettük, ami őrültség. Ha arra gondolsz, hogy a Naši Životi Više Ne Postoje felvétele 6 hónapig tartott, ez meg 9 óráig... Igen, gyors volt. De valahogy az őrült hozzáállásunk miatt sikerült fellépési lehetőségetbkapni, és nagyon klassz koncerteket adtunk. Emlékszem, amikor a demó befejeződött, valami ilyesmit mondtam: „Azt hiszem, itt az ideje, hogy gondolkodjunk az európai turnén” . Gyerekek voltunk, ember. Jó volt. Nem volt pénzünk, Basher volt az egyetlen, akinek akkoriban volt jogosítványa, 100-200 km-re elmentünk egy koncertre, nem tudva, lesz-e annyi benzin, hogy odaérj, nemhogy vissza! A demó után végre valamivel jobbat csináltunk, és 2010-ben vagy 2011-ben felvettük a Vuk-ot. Mérföldekkel jobb volt, mint az első demó. Ha most hallgatod, az a 90-es évek hangulata van benne – amért nem igazán rajongok (annak ellenére, hogy az összes dalt én szereztem rajta). Félreértés ne essék, tisztelem ezt a korszakot és a benne lévő bandákat, de szeretem, ha a „metálomban” sok minden keveredik. De 2010-ben a háborús arcfestésről szólt és arról, hogyan maradjunk „trve” csapat. 2012-ben, most, hogy egy kicsit idősebb lettem, végre tudtam egy kicsit jobb dalokat alkotni. Elkészítettük a Jama EP-t, ami valójában az első alkalom volt, amikor úgy éreztem: „Igen, ez az, amit nagyon szeretek.” és igazából ez volt az első alkalom, hogy felfigyeltek ránk Horvátországban és általában a balkáni színtéren. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy ez egy tökéletes alkalom, hogy végre kiadjuk az első teljes lemezünket, de az élet máshogy hozta, és a banda nem sokkal az EP megjelenése után feloszlott. Ami szégyen, nem gondolod?
Az első demó (Follow the blind) nagyon beszippantott. Valahol nagyon tetszik. Azért szeretem, mert – bár némelyik daltól megborzongok – még mindig hallom azt a fiatalságot, őrült hozzáállást, és azt, hogy szinte a világ ellen voltunk. A demo néhány próba után készült, és 8-9 óra alatt rögzítettük, ami őrültség. Ha arra gondolsz, hogy a Naši Životi Više Ne Postoje felvétele 6 hónapig tartott, ez meg 9 óráig... Igen, gyors volt. De valahogy az őrült hozzáállásunk miatt sikerült fellépési lehetőségetbkapni, és nagyon klassz koncerteket adtunk. Emlékszem, amikor a demó befejeződött, valami ilyesmit mondtam: „Azt hiszem, itt az ideje, hogy gondolkodjunk az európai turnén” . Gyerekek voltunk, ember. Jó volt. Nem volt pénzünk, Basher volt az egyetlen, akinek akkoriban volt jogosítványa, 100-200 km-re elmentünk egy koncertre, nem tudva, lesz-e annyi benzin, hogy odaérj, nemhogy vissza! A demó után végre valamivel jobbat csináltunk, és 2010-ben vagy 2011-ben felvettük a Vuk-ot. Mérföldekkel jobb volt, mint az első demó. Ha most hallgatod, az a 90-es évek hangulata van benne – amért nem igazán rajongok (annak ellenére, hogy az összes dalt én szereztem rajta). Félreértés ne essék, tisztelem ezt a korszakot és a benne lévő bandákat, de szeretem, ha a „metálomban” sok minden keveredik. De 2010-ben a háborús arcfestésről szólt és arról, hogyan maradjunk „trve” csapat. 2012-ben, most, hogy egy kicsit idősebb lettem, végre tudtam egy kicsit jobb dalokat alkotni. Elkészítettük a Jama EP-t, ami valójában az első alkalom volt, amikor úgy éreztem: „Igen, ez az, amit nagyon szeretek.” és igazából ez volt az első alkalom, hogy felfigyeltek ránk Horvátországban és általában a balkáni színtéren. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy ez egy tökéletes alkalom, hogy végre kiadjuk az első teljes lemezünket, de az élet máshogy hozta, és a banda nem sokkal az EP megjelenése után feloszlott. Ami szégyen, nem gondolod?Rockbook: Egyáltalán: mi a helyzet Horvátországban underground ügyileg?
K.: Őszintén: nem tudom. Nem én vagyok a megfelelő személy, hogy ezt megválaszoljam. Bár még mindig hallgatok metalt, többnyire régebbi bandákat hallgattam akkor is, amikor elkezdtem az extrém vizekre evezni. Régóta nem voltam metálkoncerten, talán csak egy-két olyan, az országból származó metal bandát ismerek, akiknek sikerült a határon túl is fellépni. A helyzet az, hogy általánosságban kiábrándultam a fémzenéből. Miután Prognan feloszlott, teljesen eltávolítottam magam a színtérről, és valami mással kezdtem el foglalkozni. Számomra ekkor a Prognan véget ért és leporoltam, felraktam egy polcra, és hagytam, hogy a történelem részévé váljon. Nem is gondoltam rá, hogy a jövőben készülnek majd új dalok.
Rockbook: Jól tudom, hogy jelenleg két fő alkotja a zenekart?
K.: Igen, én és Basher. Nagyon jó barátok vagyunk, immár több mint egy évtizede, majdnem 15 éve. Évekig beszélt arról, hogyan csinálhatnánk együtt egy albumot, én beleegyeztem – de soha nem tettünk érte semmit. Aztán végül elszabadult a pokol.
Rockbook: Magam délvidéki származású vagyok, így aztán felfedeztem a zenétekben néhány délszláv népzenei elemet is...
K.: Csodálatos ezt hallani, jó füled van! Hatalmas rajongója vagyok a balkáni etnozenének. Az, hogy ezek az etnozenei elemek az albumon szerepeljenek, nem volt eltervezve, egyszerűen csak jöttek maguktól. „Nem lenne szórakoztató ilyesmit csinálni?”, és megcsináltuk. Csodálatos érzés volt, amikor először hallottuk. Rengeteg „húsvéti tojás” van ezen az albumon, és rengeteg etnozene van a riffekben. A legtöbb kemény zenét hallgató számára lesz mit tanulni.
Rockbook: Nemrég jelent meg az első nagylemezetek Naši životi više ne postoje címmel. Mit jelent a cím?
K.: A cím nagyjából lefordítva: „Az életünk nem létezik többé”, ami Dragutin Gavrilovic őrnagy híres beszédéből származik. Amikor először hallottam ezt a mondatot, libabőrös lettem. Annyira erős, hogy mindig eszembe jut a katonák rohanása, akik tudják, hogy meg fognak halni, de mégis elmennek, mert valami náluk magasabb célért halnak meg. Ez volt az album készítése alatt a tesztnevünk, de mindig is azt gondoltuk, hogy változtatunk rajta, ám végül ez maradt a cím, és örülök, hogy ez így maradt.
Rockbook: Hogyan állt össze a lemez anyaga?
K.: Szívesen hazudnék Neked, és mondanám azt, hogy sok-sok évet a dalok csiszolásával, hangszerelésével töltöttem, és vártam a megfelelő pillanatot, hogy végre felvehessem őket... de ez hazugság lenne. Ahogy fentebb is mondtam, mindig én mondtam nemet az album elkészítésére. Volt egy vállalkozásom (amit még mindig csinálok), ami minden időmet elvette, és arra is gondoltam, hogy Prognannal már mindent elmondtam. Figyelembe kell venni, hogy közel 8 éve nem hallgattam, nem komponáltam metalt és nem is gitároztam. Így amikor végül igent mondtam, nem volt visszaút. Vettem magamnak egy drága gitárt, hogy végre megkaphassam azt a tónust, amit szerettem volna, és elkezdtem újra tanulni játszani rajta. Soha nem voltam jó gitáros, de amint újra elkezdtem játszani, a riffek, amiket kitaláltam, felrobbantották a fejemet. Hasonlóan az első öt napban volt egy vázam a 28061914 számhoz. Tehát amikor rájöttem, hogy tudok gitározni, tudtam, hogy konceptuális albumot szeretnék készíteni. Sok banda próbált egy nagy történetet csinálni, összekapcsolódva mindent mindennel – de a legtöbbjük kudarcot vallott. Megfelelően elvégezni ezt egy óriási feladat. Látnod kellett volna azt a hatalmas táblát a stúdiómban az összes jelentősebb első világháborús csatáról, veszteségekről, tábornokokról, egymással összefüggő történetekről és arról, hogy mindennek hogyan kell egybeolvadnia. Az album kutatása őrület volt, és valóban megőrjített. Amit nem tudtam, az az, hogy ez semmiség az album tényleges rögzítéséhez képest. Amint megvolt a történetünk, tudtam, hogy az egész albumot én készítem. Régebben az összes kiadványunknál nem voltam elégedett a hangzással és a produkciókkal. Mivel abban a szerencsés helyzet vagyunk, hogy van egy stúdiónk, ahol én vagyok a tulajdonos, tudtam rá időt szánni és mindent kifényesíteni. A 28061914 első verziója annyira letisztult volt, hogy szinte popzenének hatott, nem metalnak . Amikor megtaláltuk a nekünk tetsző soundot, elkezdődött a rögzítés folyamata.
. Amikor megtaláltuk a nekünk tetsző soundot, elkezdődött a rögzítés folyamata.Rockbook: A klasszikus hangszereket ha jól tudom autentikus hangszerekkel vettétek fel, nem MIDI feljátszóval. Kiket hallhatunk ezeken a hangszereken? Összesen hány ember keze munkája az első Prognan nagylemez?
K.: Ez volt az egyik őrült tervem, annyi élő hangszert és zeneszt rögzíteni, amennyit csak győzök. Mivel van egy stúdióm, így sokkal könnyebb volt megcsinálni, mert csak felhívtam valakit, jött, felvettem, és ennyi. Annak ellenére, hogy könnyebb volt, mert ugye van saját stúdióm, még így is baromi sok időbe telt, mire mindent befejeztem. Zeneiskolába is e ahol olyan 25-30 ütős hangszert vettem fel és mintáztam, amiket az albumon hallasz. Az albumon megszólaló hegedűt és csellót is session zeneszek játszották fel. Kamarazenekar, 6 vagy 8 fővel, már elfelejtettem. Ha mindezt megcsináltuk, miért ne adhatnánk egy kis pluszt megfelelő fúvószenekarral? Igen, csináljuk! Mindez azért volt, mert olyan albumot akartam alkotni és készíteni, ahol bár lehet, hogy nem érted a szöveget, ha külföldi vagy, de ha becsukod a szemed, érezheted, min ment keresztül a katona, képet alkothatsz a saját fejedben róla. Így hát ez a kis ötlet a koncept album elkészítésére egy monstre szörnyeteggé vált, amelyet néha nehéz volt visszatartani és irányítani. Én egy hatalmas kontroll-őrült vagyok. Én csináltam az összes zenét, az összes szöveget, minden kutatást, hangszerelést, session zenészek lefoglalását, produceri munkát, keverést és a masteringet is. Ez 6 hónapot vett igénybe az életemből, és a vége felé már csak be akartam fejezni és végezni vele, mert már rögeszmévé vált.
Rockbook: Egy koncept albummal van dolgunk, a tematika az I. világháború. Hogyan esett erre a korszakra a választás?
K.: Mindig volt valami, amiről beszélgettünk. Készítsünk egy albumot egy háborúban lévő katonáról. Elég tág téma. Aztán belevágtam a kutatásba, és rájöttem, hogy a történet nem lehet csak „Ó, nézd, ez a csata...és az a csata...és most ez a csata...”. Be kell mutatni a katonás és a mentális oldalát is. Minden fájdalmat és szenvedést. Nos, oké, a háborúban van fájdalom és szenvedés, de ennél valamivel többre volt szükségünk. Mi van, ha felesége és gyereke marad hátra? Amint ez az ötlet a fejemben megvolt, a történet egyszer csak megnyílt a szemem előtt. Ezután írhatnék dalszövegeket a mentális állapotáról – hogyan vívja meg első büszkeséggel teli csatáját, és ha meghalok, hát meghalok a hazám dicsőségéért egészen az utolsó csatákig, ahol olyan gondolatok járhatnak a fejében, hogy lesz-e valaha vége ennek az egésznek, és láthatom-e valaha megint a szeretteimet? Az egész album során, a dalok legalább egy pontján a családjára gondol vagy beszél hozzájuk, ez az egyetlen dolog, ami reményt és motivációt ad neki a folytatáshoz. Ezért üt olyan keményen egy album vége, amikor végre a háza előtt van, csak hogy lássa, hogy leégett, a felesége pedig meghalt. Rengeteg üzenetet kaptunk felnőtt férfiaktól, akik sírtak, vagy majdnem sírtak, amikor meghallgatták az utolsó dalt. Erre büszke vagyok, mert ez azt jelenti, hogy az elejétől a végéig megértették az album üzenetét.
Rockbook: Az ukrán 1914 és a német Kanonenfieber zenekarok mellé beilleszthetjük a Prognant is, mint I. világháborús zenekar vagy ez csak erre a lemezetekre érvényes?
K.: Mindig is rajongtam a történelemért, különösen az első és a második világháborúért. Nem is tudom megmondani, hány könyvet és dokumentumfilmet néztem meg ezekkel a témákkal. Nem igazán mondhatom, hogy csak az első világháborúról éneklünk. Ez az album csak erről szól. Ki tudja, talán a jövőben kiadhatunk még egy világháborús albumot, de ez nem kőbe vésett dolog számunkra.
Rockbook: Sikerült kiadót találni a lemezhez vagy saját kiadásban jelent meg?
K.: Nem, mert nem is akartuk egy kiadónak sem átengedni. Az album elkészítése 100%-os szerelem-projekt volt az elejétől a végéig. Amint elkészült, megcsináltuk a premiert a barátainkkal a BMP-en (Black Metal Promotion nevű youtube csatorna – B.Z.), és azt hittük, ennyi, kész, az élet megy tovább. De a sok megjegyzés, szeretet, elismerés, amit kaptunk érte... túlszárnyalta a legmerészebb álmainkat. Hirtelen az emberek digitális kiadványok beszerezhetősége után kezdtek érdeklődni. Úgy voltunk vele, hogy „miért akarod megvenni, a youtube-on ingyen meg lehet hallgatni?!”. De támogatni akarták a zenekart. Ezért megnyitottuk a Bandcamp oldalunkat. Később rengeteg kérdést kaptunk a fizikai CD-ről. Tehát CD-ket készítettünk. Annyi koncertre és fesztiválra kaptunk meghívást, amelyekről induláskor csak álmodni tudtunk. Vakartam a fejem és nem értettem mi a fene történik itt?! Végtelenül hálás vagyok a rajongóinknak minden támogatásukért. Ezzel a zenekarral minden 100%-ban DIY, és örülünk, hogy hallgatóink serege szeretne támogatni minket.
Rockbook: Hol szerezhető be a lemezetek?
K.: A hivatalos Bandcamp oldalunkon beszerezheted!
Rockbook: Lesznek koncertek is? Színpadra tudjátok vinni a produkciót?
K.: Nem hiszem. Ahhoz, hogy ezt az albumot élőben előadhassuk, megfelelő zenekarra és rengeteg különböző hangszerre van szükség. Megtehetnénk azt is, hogy lejátszóról mennének ezek a betétek, de utálom ezt a megoldást. Egyike vagyok azoknak az embereknek, akik azon szabály szerint járnak el: vagy csináld 100%-ban élőben, vagy ne csináld. De teljesen elképesztő lenne néhány dalt élőben előadni rendes zenekarral a hátad mögött. Határozottan nyitott vagyok az ötletre, ha valaha is lenne rá lehetőség.
Rockbook: Készül a folytatás? Mik a jövőbeli tervek?
K.: Nos, tudom, hogy nem szabad erről beszélnem, de az album így ér véget: a Katona hazajött, látta, hogy leégett a háza, a felesége meghalt. Azt hitte, hogy a fia is meghalt, ezért úgy döntött, véget vet az életének. Valójában nem hallod, hogy eldördül-e a fegyver, vagy csak a gondolat született meg. Mindenesetre a fia még él, az album azzal zárul, hogy a fiú elmeséli, hogy 20 évig kereste a Katona sírját... Lehet, hogy a következő album a fiáról is szólhatna, ki tudja? Félretéve a rejtélyt, igen – új album fog megjelenni. Ami azt illeti, ha minden a tervek szerint alakul, közel vagyok ahhoz, hogy befejezzem a zenekar lefoglalását. Kiadót is keresünk, de van egy szabályrendszerünk, amihez ragaszkodunk. Ha ez nem jönne össze, akkor újra csináljuk DIY stílusban, mint ezt. A Naši Životi Više Ne Postoje egy trilógia első része. A következő album a Katona fia történetét követi a 2. világháborúhoz közeli időszakban, ami kissé misztikus lesz, de érzelmileg mégis erőteljes, mint az első album.
Rockbook: Köszönöm az interjút!
K.: Nagyon köszönjük, hogy megtiszteltetek bennünket, hogy bemutatkozhattunk a magyar metálosoknak! Köszöntünk, Magyarország!
CD rendelés: https://prognanband.bandcamp.com/
Bakos Zoli
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
