„Hangos rockzenét játszunk” - interjú a Massza zenekarral
A harapós, karcos rockzenét játszó Massza zenekar 2015 szeptemberében alakult Budapesten. A trió 2017. május végén debütált bemutatkozó albumával. Bánhegyi Tamás, a zenekar gitárosa válaszolt a Rockbook kérdéseire.
Rockbook: - Viszonylag friss zenekar vagytok, 2 éve alakultatok. Honnan jött a közös zenélés ötlete?
Bánhegyi Tamás: - Zolival együtt zenélünk lassan 10 éve különböző formációkban, amik között fellelhető volt a Massza „elődzenekara” is. Gondoltuk, hogy újjáélesztjük a dolgot, hiszen ez a zenei stílus az, ami a legközelebb áll hozzánk, ez jön szívből. Mátét Zoli ajánlotta mivel vele is volt már zenekara. Az első próba után, meg egymás mellett ragadtunk így hárman.
Rockbook: - Milyen zenei múlt van a hátatok mögött?
B.T.: - Mindenki játszott már különböző zenekarokban, külön-külön és együtt is, ahogy említettem. A metaltól kezdve, hip-hopon át, funky, rock, pop, stb. Kipróbáltunk mindent. Is.
Rockbook: - Hogyan tudnátok definiálni a zenekar műfaját? Mik a legfontosabb stílusjegyei a Masszának?
B.T.: - „Hangos rockzenét játszunk” – Szamosközi Zoltán (a zenekar énekes, basszusgitárosa)
Rockbook: - Volt szerencsétek fellépni a Sziget fesztiválon 2016-ban. Milyen tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodtatok?
B.T.: - Rendkívüli volt! Egy fesztiválon fellépni mindig hatalmas élmény. A közeg, a hangulat, az egésznek van egy olyan miliője, amit nehéz leírni, át kell élni. Nagyon szerencsésnek tartjuk magunkat, hogy 2017-ben is meghívást kaptunk nem csak a Sziget Fesztiválra, de a VOLT-ra is.
Rockbook: - Ehhez képest egy klubbuli?
B.T.: - Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy nem sokban különbözik nekünk. Színpadon vagyunk, jól érezzük magunkat és jobb esetben vannak emberek akik meghallgatják zenénket!
Rockbook: - Tavasszal jelent meg a debütáló albumotok Full szervíz, melyet egy 90-es években forgatott klasszikus, hangalámondásos pornófilm ihletett. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
B.T.: - Amit szerettünk volna elérni vele, azt mindenképpen. Mikor megkaptuk a lehetőséget, nem áltattuk magunkat, hogy emiatt az album miatt leszünk headlinerek az összes fesztiválon. A lemez a 2016/17 téli időszakot örökítette meg a zenekar életében, most, 1 évvel később nagyon sok mindent máshogy csinálnánk természetesen, de akkor ez így volt jó. Tanulás, tapasztalat, fejlődésre ösztönzés. Ezt mind-mind az első lemezünknek köszönhetjük.
Rockbook: - A Hangfoglaló (korábban Cseh Tamás) program induló zenekarok programjának tagjaként milyen tapasztalataitok vannak, miben segített nektek, milyen előnyökkel járt számotokra a pénzen kívül?
B.T.: - Lehetőségünk nyílt belelátni, hogy egy zenekar életében nagyon sok más teendő van a zenélés mellett. Nem elég jó dalokat csinálni és felvenni, videóklip, sajtómegjelenés, marketing és egyéb szervezési teendők, ezek ugyanúgy részei lettek az életünknek a próbák mellett.
Rockbook: - Szerintetek a Hangfoglaló mekkora segítség lehet a zenekaroknak egyről a kettőre jutni? Segíthet abban, hogy a valóban jó és minőségi zenekarok kitűnhessenek?
B.T.: - Segítség mindenképpen, ez egyértelmű. Szerintem minimális számú zenekar képes arra, hogy önerőből, profi körülmények között felvegyen egy teljes nagylemezt, minőségi klipet készítsen hozzá és maradjon tőkéje marketingre. Láttunk már persze csodákat, de az esetek nagyrészében, pont a pénz, vagyis annak hiánya, ami gátolja a továbblépést.
Rengeteg jó zenekar került bele a programba az elmúlt években, akiket én személy szerint innen ismertem meg, ezek alapján azt gondolom, nagyon is segít!
Rockbook: - A koncert naptáratokat elnézve leginkább Pesten vannak bulijaitok. Várható tőletek egy országos turné a közeljövőben?
B.T.: - Tervezzük, szervezzük, hogyne. Tény, hogy most ősszel és télen Budapest került a fókuszba, reményeink szerint hamarosan azonban az ország többi pontjára is el tudunk jutni. Hogy nagy országos turné lesz-e a közeljövőben, arra egyelőre nem a válasz, de dolgozunk rajta, hogy legközelebb igen legyen.
Rockbook: - Egy kezdő vagy nem túl ismert zenekarnak érdemes egyáltalán önálló turnéra indulni?
B.T.: - Nem hiszem. A koncertre járás itthon egyelőre „luxus”. Külföldön az emberek sokkal szívesebben fizetnek ki, akár csak egy minimális összeget is azért, hogy elmenjenek egy kevésbé ismert zenekar koncertjére, pusztán kíváncsiságból, hátha megtetszik. Jelenleg még szükség van a húzónévre.
Rockbook: - Szerintetek mennyire kell megalkudnia egy zenekarnak, ha koncertezni akar, főleg vidéken? Mindenképp bele kell menni abba, hogy jó esetben útiköltséget fizet a hely, és előfordulhat az is, hogy mínuszos egy buli vagy igenis lehet úgy koncertezni, hogy azért legyen valami haszna is azon kívül, hogy egy pipát lehet tenni a hely neve mellé, hogy ez is megvolt?
B.T.: - Helyzetfüggő. Amíg a lehetőségek nem adottak, addig igenis van az a szituáció, hogy egy feltörekvő zenekarnak olyan kompromisszumokat kell hoznia, akár csak egy fellépés miatt is, ami elsőre totális hülyéségnek hangzik. Természetesen arra kell törekedni, hogy ilyen ne forduljon elő, de egyelőre megkerülhetetlen.
Rockbook: - Mik a jövő évi tervek?
B.T.: - Tavasszal 2 új videóklipet is szeretnénk kihozni, illetve ha minden terv szerint halad, akkor egy 3-4 számos EP-t is megjelentetünk. Íródnak az új dalok, vannak ötletek, ezek az elsődleges célok, és persze annyi koncert amennyi csak lehetséges! (A teljes 'Full szervíz' albumhoz klikk ide!)
Rockbook: - Köszi az interjút!
A zenekar Facebook oldala itt elérhető.

A Rockbook támogatója a Hangfoglaló Program.


Facebook kommentek