Bejelentkezés

x
Search & Filters

Harminc év Deep Purple-szerelem – jubileumi interjú a Cry Free zenekar frontemberével



Sokadik nagy dobására készül e hét pénteken az ős-tribute zenekarnak számító Cry Free, és első albumának bemutatására a Cry Free és Heep Freedom tagokból álló tribute-supergroup, a Silver Rust! Mindkét együttes frontemberét, Scholtz Attila “Atka” énekest kérdeztük a 2026. január 30-án, az A38 Hajón megrendezésre kerülő kettős ünnepi buliról.
 
Rockbook: Kicsit megütött a 30-as szám a Cry Free-t illetően. Akármennyire is kutatok az emlékezetemben, ennyi ideje fennálló tribute-zenekar nem jut eszembe. Lehet, hogy ti vagytok a legrégebbi ma is létező együttes ebben a műfajban?
 
Scholtz Attila Atka: Tény, hogy az első nagy hullámhoz tartozunk. A Kiss Forever Band és az Iron Maidnem indult velünk együtt, néhány hónap különbséggel. Érdekesség, hogy mindhárman azóta is a porondon vagyunk, töretlen népszerűséggel. 
 
Rockbook: Te, személyesen, hogyan ismerkedtél meg a Deep Purple zenéjével? 
 
Sch.A.A.: Az első élményem az 1987-es budapesti Deep Purple koncertsorozat egyik estéje volt a BS-ben, ahová apukám elvitt 14 éves koromban. Nem ismertem még a dalokat, de úgy is éreztem, hogy valami nagyon fajsúlyos dolgot hallok, sok minden tetszett a műsorban. Amire kristálytisztán emlékszem, az a Monti csárdás egy improvizált részlete volt, az nagyon megfogott. Persze a Smoke On The Watert vártam a legjobban, mert az volt az egyetlen dal, amit ismertem, de pont előtte kellett elindulnunk, mivel valami komoly dolgozat volt másnap a suliban, úgyhogy időben haza kellett érni! Viszont az előzenekar nagyon tetszett, ugyanis első rock rajongásom az Edda volt, és pont ők melegítettek be a Purple előtt. Így külön öröm számomra, hogy a pénteki koncertünk sztárvendége éppen az a Csillag Endre, aki akkor is ott gitározott!
 
Rockbook: Melyik album, melyik szám ragadott magával, és mikor döntötted el, hogy játszani is fogsz Deep Purple-t, nem csak hallgatni?
 
Sch.A.A.: A When A Blind Man Cries című ballada varázsolt el egyik reggel, már gimis koromban, amikor az ébresztőórás kisrádiómon megszólalt. Reméltem, hogy a végén a DJ bemondja, melyik zenekar dala ez a csodás kis darab, és szerencsére így is volt. A következő pár évben elmerültem a Deep Purple izgalmas világában, és hamarosan tettem is ki a hirdetésemet a hangszerboltok hirdetőtáblájára: “20 éves énekes zenésztársakat keres Deep Purple műsorhoz”. Akkoriban ez a koncepció - ahogy utaltál is rá - nem volt még ismert, mindenki furcsállta, hogy miért nem szeretnék mellé egy kis Zeppelint vagy Hendrixet stb, én viszont hittem abban, hogy a DP zenei anyaga önmagában is átütő erejű lehet.
 
 
Rockbook: A Cry Free olyasmivel is büszkélkedhet, amit nagyon kevés tribute zenekar mondhat el magáról: Ti játszottatok együtt a Deep Purple egyik ikonjával, a rock egyik legnagyobb billentyűsével, Jon Lorddal. Ez hogy valósult meg, hol léptetek fel vele? Milyen embernek ismerted meg?
 
Sch.A.A.: Igen, ez fantasztikus élmény, a három évtized legkomolyabb Cry Free eredménye. Szoktam is mondogatni, hogy még “valóra vált álom” címkével sem emlegethetjük, ugyanis álmodni sem mertünk ilyesmiről. Amikor a Livesound koncertszervező cég úgy döntött, hogy tető alá hozza Jon szimfonikus rock koncertjét elsőként Budapesten, tudták, hogy a Mester turnérendje szerint, azt helyi szimfonikus zenekarral és rock bandával kell megvalósítaniuk. Mivel korábban már bizonyítottunk az ő rendezvényeiken (pl. Ken Hensley és a Nazareth koncertjein előzenekarként), rögtön ránk gondoltak. Ez azonban csak félsiker volt, mert még izgulnunk kellett, hogy vajon Jon és menedzsmentje megfelelő színvonalúnak találja-e a produkciónkat a kiküldött demók alapján. Amikor az első szimfonikus zenekar hasonló ajánlatát elutasították, akkor meg főleg kezdhettünk aggódni, de szerencsére hozzánk aztán befutott a zöld jelzés. 2009. március 4-én és 5-én léptünk fel vele elsőként (a telt házas MüPa után egy második fellépésre is sor került a Millenáris Teátrumban), amelyet aztán további 12 közös szereplés követett Európa-szerte, sőt még Ázsiába is eljutva. Jon fantasztikus ember volt, olyan nagyság, amilyen muzsikusként és zeneszerzőként is. Az egyik közös koncert alkalmával második - tiszteletbeli - apámnak is fogadtam, amit mosolyogva nyugtázott! 
 

 
Rockbook: A Deep Purple-nek több, mint 50 éves fennállása alatt számos korszaka volt, részben a benne játszó muzsikusokhoz köthetően. A január 30-án az A38 Hajón sorra kerülő születésnapi bulitokon ehhez képest hogyan áll össze a műsor? Egy kedvenc korszakból játszotok, vagy valamiféle személyes Best of DP előadás lesz? Kik lesznek a fellépők?
 
Sch.A.A.: A Deep Purple életmű valóban fantasztikusan színes és kiterjedt, és magunk is igyekeztünk visszaadni ezt a sokszínűséget a kezdetektől fogva, vagyis a kézenfekvő nagy rockhimnuszok mellett mindig előástunk ritkább ínyencségeket is, nem elfelejtve a klasszikus MK2 felálláson túli időszakokat sem. Ezúttal sem lesz ez másként, a MK3 és MK4 csapatoktól is játszunk dalokat, ahogy az 1984-es újjáalakulás utáni érából is előadunk majd számokat. A műsor egyik izgalmas blokkja lesz a rocklegendákkal közös együttműködések felidézése, hiszen Jon mellett sok további igazán megtisztelő sztárkollaborációra került sor az évek során, amelyeket mind-mind megidézünk egy-egy nótával. Ennek kapcsán néhány DP-n túli feldolgozásra is sor kerül, így játszunk majd Rainbow-t a Bobby Rondinelli dobossal közös szereplésünk apropóján, és emlékezünk a néhai Ken Hensley-re is egy Uriah Heep dallal, amelyet közösen is játszottunk számos alkalommal. De beletrafáltál a személyes Best of DP vonalba is! Tervezünk egy blokkot, amelyben a Cry Free minden egyes tagjának egy-egy gondosan kiválasztott kedvenc dalát játsszuk el. Vendégeink a koncerten a zenekar egykori tagjai: Kecskeméti Csaba és Lee Olivér az Ék zenekarból, Nagy Dénes a Deák Bill Blues Band-ből, Tatai Tamás a Led Zeppelin Session-ből, Tóth Csaba a Creedence Clearwater Reborn együttesből, valamint Nagy “Sonka úr” Attila. Vendégünk lesz még Körmendi Roland és Márkosi Joci a Heep Freedomból, és ahogy már említettem, nagy büszkeségünkre Csillag Endre “Csuka” is, akit legtöbben az Eddából ismernek, de erősítette a Hobo Blues Band-et, a Kormoránt és a Bikinit is az évek során (jelenleg Zártosztály zenekar).
 
Rockbook: A Cry Free előtt egy másik zenei csemegét is hallhat a közönség – egy új név, Silver Rust olvasható az esemény beharangozóban, az együttes első albumának is bemutatója lesz az este. Tudom, hogy ez is a te projekted, ezek szerint az egész koncerten a színpadon leszel? Kik játszanak veled ebben a formációban?
 
Sch.A.A.: Így van. Összesen három órát leszek színpadon, ahogy Kaminszki Szergej dobos is, ugyanis mindketten egyformán vagyunk tagjai a Cry Free-nek és a Silver Rust-nak is. A saját dalokat játszó új (bár 2-3 éve már koncertező) csapat további tagjai a már említett Márkosi Joci Hammond orgonista mellett Várkonyi Imi basszusgitáros (szintén Heep Freedom) és Magyarország legőrültebb Blackmore fanatikus gitárosa, Antal Ádám. Spirit Rising című debüt albumunkat mutatjuk be a Cry Free születésnapi koncertje előtt, és a lemez kapható is lesz a helyszínen, a csapat új pólójával egyetemben, a CF merchandise társaságában.
 
Rockbook: Hogyan és miért döntöttetek úgy, két nevet szerzett tribute együttes tagjaiként, hogy saját számokkal álltok elő? Nem féltek attól, hogy az emberek rálegyintenek majd, hogy na, ez is csak olyan, mint a Heep, vagy Purple?
 
Sch.A.A.: Mindannyian hosszú éveket/évtizedeket töltöttünk el kedvenc zenekaraink életművének minél autentikusabb tovább éltetésével, amelyben még mindig nagy örömünket leljük, ugyanakkor kikívánkoznak belőlünk saját gondolatok és érzések is, úgy zenei, mint szövegi értelemben. Most jött el az idő, hogy végre ennek is teret engedjünk, és természetesen abban a műfajban tesszük ezt, amit szeretünk és amihez értünk. Ez pedig a klasszikus hard rock. Említetted a Heep-et és a Purple-t, nos, mindkét zenekar a mai napig alkot és turnézik, mégpedig magas színvonalon, a jelenlegi stílusuk viszont már annyira eltér attól, amivel megszerettük őket, hogy aki az igazi, régi, ’70-es évekbeli, blues alapú, klasszikus kemény rockra vágyik, tőlük már nem kaphatja meg, tőlünk viszont igen.
 
 
Rockbook: A Facebook-on, YouTube-on szörfözve, egy sereg Deep Purple, Rainbow, Whitesnake-oldallal, megosztással lehet találkozni. A kedvelők/rajongók ma is milliós tábort jelentenek, nem beszélve arról, hogy a Deep Purple, bár változó felállásban, de a mai napig koncertezik. Szerinted mi az oka annak, hogy ez a fajta rockzene nem merült el a feledésbe, és inspiráló erejű a mai napig?
 
Sch.A.A.: Az említett három zenekar óriási kedvencem, úgyhogy számomra ebben semmi meglepő nincsen, én akkor csodálkozom, amikor valaki esetleg nem szereti őket! Szerintem fantasztikus elegyet alkot az odacsapós kemény rock a hozzáadott blues feelinggel, a tökös alap felett a “szőrös” torkok által prezentált fogós dallamokkal és a csipetnyi klasszikus zenei fűszerrel. A Hammond orgona is annyira tökéletes partnere a torzított gitároknak! Amikor kell, lágyítja őket a Leslie erősítők lebegő hangeffektusával, amikor meg az ellenkezője kell, tovább dögösíti őket egy mennydörgően túlvezérelt sounddal. “A match made in heaven”, az angolosok kedvéért. 
 
Rockbook: Mik a két együttes program-tervei belátható időn belül?
 
Sch.A.A.: A Cry Free-vel bátran belevágunk a negyedik évtizedünkbe! Nagyon élvezzük, hogy még ennyi idő után is szemlátomást gyarapodik a táborunk a fővárosban, ez szinte hihetetlen! Ugyanakkor igyekszünk majd több vidéki és külföldi helyszínre eljutni, sokfelé kellene még terjeszteni a Deep Purple igét! A Silver Rust célja most a bemutatkozó lemez minél szélesebb körben való terjesztése. Büszkék vagyunk az anyagra, szeretnénk, ha minél többen megismernék a dalainkat. Közben mindenkinél gyűlnek az új ötletek is már, alig várjuk, hogy elkezdjük írni a második album anyagát is, mert ugyebár evés közben jön meg az étvágy!
 
 
Rockbook: A Rockbook természetesen a helyszínen lesz, koncertbeszámolót tehát olvashattok majd, de azt hiszem, az Atka által elmondottak után hiba lenne ezt megvárni! És amúgy is az élőzene a legjobb!
 
Helyszín: A38 Hajó
2026. január 30.
 
Kapunyitás: 18:30
Silver Rust: 19:00
Cry Free: 20:00
 
 
 
El Bandi
 
Fotó: Pető Adri