Bejelentkezés

x
Search & Filters

Így veszi fel a harcot a jegyüzérekkel a Rage Against The Machine

Az idei év egyik legjobban várt zenei eseménye egyértelműen a Rage Against The Machine 40 koncertből álló visszatérő turnéja, amelyre a hivatalos jegyértékesítés ugyan csak február 13-án kezdődött, de már napokkal korábban árultak hamis jegyeket bizonyos dátumokra. Az április 28-i tacomai koncertre például 287 dollárért (89 ezer forint) hirdettek jegyeket, amelyekhez a vásárlás során még különböző költségek adódtak, így végül 391.98 dollárt (121 ezer forint) kellett fizetni értük. A zenekar egy közleményben tudatta a rajongókkal, hogyan veszik fel a harcot a jegyüzérek ellen.
 
"Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a rajongóink ne váljanak a jegyüzérek áldozatává és emellett szeretnénk alapítványokat támogatni minden városban, ezért azt találtuk ki, hogy az ülőjegyek 10%-át (véletlenszerűen kiválasztva) az összes koncert esetében félretesszük egy későbbi időpontra és valamivel drágábban, de így is jóval a jegyüzérek által kért ár alatt értékesítjük őket, a bevétel teljes összegét pedig átadjuk egy helyi szervezetnek. Bízunk benne, hogy így többen juthattok jegyhez megfelelő áron és jobban meg tudunk védeni titeket a csalóktól." 
 
A zenekar turnéja Magyarországot sajnos nem érinti, aki azonban mégis szívesen megnézné Tom Morellóékat élőben, az szeptember 12-én Bécsben, a Wiener Stadthalle-ban megteheti.