Valamikor 2009 táján a nyékládházi Nyék Rock Feszten láttam először a Kalapács zenekart, és bevallom őszintén, fenntartásaim voltak előtte velük kapcsolatban, de akkor és ott eloszlatták minden kételyemet, és minden ellenérzésemet, amit vélt dolgok alapján véleményeztem. Most, hogy egy év után újra Miskolcra érkeztek, nagyon vártam ezt a szombat estét, és nem kellett ezúttal sem csalódnom.

20:45 körül kezdett a Csodatanker zenekar, akik javarészt klasszikus metal sláger feldolgozásokkal alapozták meg a hangulatot, a kb. egy órás koncert alatt.

22 órakor pedig a magyar metal helytartója és társai csaptak a lecsóba, hogy majd’ két órás hangversennyel örvendeztessék meg az egybegyűlteket. Sajnos zsenge koromnak köszönhetően soha nem lehettem ott egy olyan koncerten sem, amin szerettem volna, mint pl. klasszikus Pokolgép, vagy Omen. Tizenéveim elején rájöttem, hogy hamarabb születtem, mint azt zenei ízlésem igényelte volna, révetegen hallgattam az Omen koncertalbumát, átadva magam a hangulatnak, ami akkor is és azóta is lenyűgözött, szerettem volna átélni és elképzeltem, hogy ott vagyok, egy tömött szórakozóhelyen, sok hasonló ember között táncolok és teli torokból üvöltöm a dalokat. Nos, ezt most szombaton átélhettem, pontosan ilyennek képzeltem el a húsz évvel ezelőtti koncerteket is, ezt az általam elképzelt érzést prezentálta a zenekar előadása, bár Omen nóta nem hangzott el ezen az estén. Kalapács Józsi nagyon karizmatikus frontember, aki még mindig képes teljesen feltüzelni és irányítani a közönséget, elgondolkodtató átkötő szövegeivel pedig hátteret adni a daloknak, és azok mondanivalójának – ennek legszebb példája a Hitem című dal, amit azzal a kis bensőséges önvallomással vezetett be, hogy gyermekkora óta foglalkoztatja a transzcendencia, és így egy picit beavatottnak érezhették magukat a jelenlévők.

Sajnos a hely színpadának fizikai adottságai nem kedveznek a dinamikus színpadi mozgásnak, de amennyire inverz látványt nyújt Kicsi headbangelése és mozgékonysága (már amennyire a helyzet jelenleg engedte) és Lajcsi sztoikus nyugalma, és egy helyben állva, átszellemült mosollyal elkövetett szólói, annyira alkotnak zeneileg egységet – mintha valamiféle muzsikus-sziámi ikrek lennének. Tökéletes együttélés, mindenféle meg- és mellébeszélés nélkül, nem kiegészítik egymást, együtt kerek egészek a zenében, amihez a Beloberk tesók feszes és pattogó ritmusszekciója tökéletes hátországot biztosít.

Vidámságra is sor került, Józsi elmesélte, hogy előző nap Nyíregyházán játszottak, ahol az ottani közönség egy új skandálással örvendeztette meg, ami az „Az a szép, az a szép…” mintájára úgy hangzott, hogy „Az az ács, az az ács, akinek a Kalapács”, amit persze velünk is ki kellett próbálni. A harmadik sorban természetesen a tömeg jó része azt énekelte, hogy „Lám az enyém, lám az enyém Pokolgép”, amin aztán lett is nagy kacagás, úgyhogy gyorsan még vagy háromszor elskandáltuk, gyakorlásképpen.

A legismertebb Kalapács dalok mellett, mint például az ’Őszintén’, ’Örökké lázadó’, ’Bűnöm a rock’ vagy az ’Itt leszek’, terítékre kerültek megkerülhetetlen Pokolgép örökzöldek is, mint a ’Jel vagy a ’Mindhalálig rock ’n roll’ is, amire persze torok nem maradt csöndesen, láb nem maradt egy helyben, és aki eddig hátul állt, próbált előre nyomulni, úgyhogy szinte aréna-hangulat kerekedett a kis klubban.

A záró dal, az ’Ítélet helyett’ pedig remek választás volt, összekovácsolja a publikumot, hiszen ilyenkor lehet összeborulni, összeakaszkodva átélni, együttérezni, és érezni, hogy talán mégsem vagyunk egymás számára idegenek.

A koncert után pedig elkezdődött a végeláthatatlan relikvia-dedikálás, közös fotózkodás, és találkozás a pultnál. :)

A koncerten elhangzott dalok listája:

01. Terápia
02. Poklok és Mennyek között
03. Őszintén
04. Örökké lázadó
05. Nem az, ami megöl
06. Vérszerződés
07. A sólymok fészke
08. Hitem
09. Összetartozunk
10. Patkánymese
11. A rock ’n roll örökké éltet
12. Pokoli színjáték
13. Jel
14. Bűnöm a rock
15. Itt leszek
16. Mindhalálig rock ’n roll
17. Ítélet helyett

Szeszti