Bejelentkezés

x
Search & Filters

"A közönség mindig vevő a lendületes, intenzív, jól előadott produkciókra" - Hoodoo Offenders interjú



A Hoodoo Offenders egy 2014 óta működő banda, mely nagyjából a stoner-art-rock területére kalibrálható. A zenéjüket saját bevallás szerint “feszes és markáns ritmusok, intenzív gitártémák, valamint nem szégyellt dallamok” jellemzik. Alábbi interjúnkban Neményi Csabával, a zenekar gitárosával beszélgettünk.

Rockbook:  - 2014 óta működik a Hoodoo Offenders. Hogyan találtatok egymásra?

Neményi Csaba: - Korábban mindannyian zenéltünk közösen mindenféle zenekarokban, így adódott az ötlet, hogy valami mást is csinálhatnánk közösen. Először Tooff-al beszélgettünk arról, hogy tulajdonképpen mindketten nagyon szeretünk olyan bandákat, mint például a QOTSA, Deftones, Jane’s Addiction, EODM, de mégsem olyan zenét játszunk zenekarainkban. Ezt követően mutattam neki pár demót, amit otthon rögzítettem, és már evidens is volt, hogy belevágunk. Tóth András (ex. Supersonic és EZ Basic) lett a dobos, ez nem is volt kérdés.

Rockbook: - Trióként indultatok. Miért találtátok szükségesnek egy negyedik tag bevonását?

Neményi Csaba: - Sokáig csak hárman nyomtuk, de ezek a dalok általában két gitárszólamal születtek, és hiteles megszólaltatásához elengedhetetlenné vált még egy hangszeres. Bátor Gergő (ex. Annabarbi) ideális megoldásnak bizonyult: nagyon érdekes témái vannak, jól vokálozik, jó arc. ;)

Rockbook: - A zenekar műfaját stoner-art-rock-ként aposztrofáljátok. Mi alapján alakult ki ez a zenei vonal?

Neményi Csaba: - Semmi extra, ezek csak „hívószavak”. Stoner, mert szeretjük a vastag, húzós zenéket. Art, mert sokat adunk a kidolgozottságra, kifinomult, de mégis határozott hangzásra, megjelenésre. Kb. ennyi. Nyilván könnyű levezetni a hatásainkból a stílusunkat, de ezt nem is tagadjuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy gépiesen másolnánk őket.

Rockbook: - A megalakulások után egy évvel, 2015-ben már meg is jelent a zenekar nevét viselő debütáló albumokot. Ez a „villámrajt” nem igazán jellemző az induló zenekarokra. Minek köszönhető, hogy ennyire gyorsan összeálltak a dalok?

Neményi Csaba: - Zömében már készen voltak, csak a kidolgozásukhoz kellett az az egy év. Tudtuk, hogy mit akarunk, és ezáltal nagyon könnyen haladtunk a dalokkal. Elég intenzív időszak volt ez. Voltaképpen szinte csak próbáltunk aban az időszakban. Arra törekedtünk, hogy minél jobban beidegződjenek a témák, mindinkább együtt legyünk zeneileg. Persze voltak konceertek is, de ez a felkészülés időszaka volt.

Rockbook: - Erősen érezhető rajta a brit rock hatás. Szerintetek miben rejlik a stílus ereje?

Neményi Csaba: - Talán azért, mert korábban mindannyian ilyen (brit rock) zenét játszottunk. Ez azonban a Hoodoo esetében nem tudatos, inkább amerikai, bandák voltak az inspirációk. A mi stílusunkat az intenzitás jellemzi: masszív alapok, határozott gitártémák, és persze mindemellett a dallamos ének.

 

 

Rockbook: - Október elején jelent meg második albumotok, a ’Sweet Revenge For Weak Days’. Tudatosan érleltétek 2 évig az újabb dalokat?

Neményi Csaba: - Az első lemez után szinte egyből elkezdtünk dolgozni az új dolgokon. 2016 májusában rögzítettük a dalokat, a keverésre, masterre pedig csak ősszel került sor. A végső verzió pedig 2017 elején készült el, tehát tulajdonképpen közel egy évig dolgoztunk rajta. A Cseh Tamás Program jóvoltából pedig még csiszolhattunk rajta ezt-azt.

Rockbook: - Itt már dúsabb gitárhangzás érzékelhető és maga a zene is jóval érettebb, mint elődje. Szóval úgy fest, jó úton jártok…

Neményi Csaba: - Köszönjük szépen! Mindenképen jót tett a hangzásnak, hogy már két gitáros keze munkája hallható benne. Ezen a lemezen ismét Schram Dáviddal dolgoztunk, akivel az első albumon is. Ő nagyon tudja, mit is szeretnénk a hangzásból kihozni. Rendkívül alaposan dolgozta ki a dob, basszus és gitárhangzásokat a stúdióban, öröm volt vele a közös munka.

Rockbook: - Mostanság elég intenzíven kifuttatják a zenekarok a megjelent anyagaikat. Majdnem minden dalhoz kapcsolódik egy klip vagy egy dalszöveges videó. Nálatok mi a terv erre vonatkozólag?

Neményi Csaba: - Eddig két kisfilm készült az új albumhoz: egy szövegvideó (All Of You), valamint egy klip (So Long). Azt nem gondoljuk, hogy mindegyikhez csinálunk, de elképzelhető, hogy még egy becsúszik.

Rockbook: - Lendületes zenétek szinte azonnal beindítja a hallgatót. Ugyanez tapasztalható a koncertjeiteken is? Mennyire vevő rá a közönség?

Neményi Csaba: - Ugyanezt. A közönség mindig vevő a lendületes, intenzív, jól előadott produkciókra, igyekszünk mi is ebben a szellemben megfelelni mindenkinek. Ugyanakkor minket is magával ragad ez a zene, elég csak belekezdeni, és már azt sem tudjuk, hol vagyunk ;) Valószínűleg ezt veszi át a közönség is.

Rockbook: - Milyen csatornákat tartotok fontos segítségnek egy zenekar szemszögéből?

Neményi Csaba: - Igen management és megfelelő médiajelenlét mindenképpen. Egy jó management nélkül nehéz már boldogulni, egy zenekarnak nagyon nehéz a saját dolgait is intézni a zenélés mellett. A médiában pedig muszáj jelen lenni, fontos, hogy folyamatosan hírt kapjanak egy zenekarról a ”fogyasztók”.

 

 

Rockbook: - Mennyire tartjátok fontosnak a zenei sajtót?

Neményi Csaba: - Nagyon. Szükséges, hogy minél több ifó, hír napvilágot lásson rólad, ugyanakkor a szubjektív véleményekre, kritikákra is pozitívan kell tekinteni.

Rockbook: - Hogyan látjátok a hazai klubélet helyzetét?

Neményi Csaba: - Sajnos egyre kevesebb megfelelő klub működik, ebben mindenképpen komoly fejlődésre van szükség vidéken és a fővárosban egyaránt.

Rockbook: - Sikerült már fellépnetek valamelyik hazai fesztiválon?

Neményi Csaba: - Ha a CSTP Fesztl annak számít, akkor igen. :)

Rockbook: - Külföld felé nyitottatok már?

Neményi Csaba: - Egyelőre nem nagyon, de az új llemez kapcsán szeretnénk külföldi médiumok, klubok felé is elmozdulni.

Rockbook: - Ti is a Cseh Tamás Program által támogatott csapat vagytok. Mi a véleményetek a kezdeményezésről? Mennyit profitáltatok belőle?

Neményi Csaba: - Nagyszerű kezdeményezés. A lemezfelvételtől, klipkészítésen át, a médiamegjelenésekig nagy lehetőséget nyújtott nekünk. Profin összeálltott, és vezényelt program. Csak jót tudunk mondani róla, és nagyon hálásak vagyunk, hogy reészt vehetünk benne.

Rockbook: - Hol kaphat el benneteket legközelebb a közönség?

Neményi Csaba: - Egyelőre nem tudunk időpontokat mondani, de amint összeáll a dolog, azt tudatjuk.

Rockbook: - Köszi az interjút!

 

 

A Hoodoo Offenders Facebook oldala itt elérhető.

 

Támogatónk a Hangfoglaló Program.