Ricse, Ricse, Beatrice címmel látható a Nagy Feró és a Beatrice történetét bemutató darab az Újszínházban, és a fotóspróba alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy egy jól kidolgozott, elgondolkodtató és nagyon szórakoztató produkció született, amit talán az bizonyít a legjobban, hogy a jelenetek között Nagy Feró tapsolt elsőként és a leglelkesebben. Vele beszélgettünk a próba után a darabról, a jövő évi Aréna-koncertről és a családról.

 

 

Nagy Feró: Dörner György igazgató úr állt elő az ötlettel, és én eleinte nem is vettem komolyan, pedig régóta jó barátom. Ennek ellenére azt mondtam, hogy persze, csináljuk, bár őrültség. Ez nagyjából egy éve történt. Ezután Falussy Lilla (a darab írója) megkeresett engem, hogy anyagot gyűjtsön. Azt mondtam neki, hogy az a legfontosabb, hogy érezzük a kor szellemét. De egyébként a nótákat és a képeket is Lilla és Bozsogi Jani (a darab rendezője) válogatta ki. Én nem akartam beleszólni semmibe, és ennek komoly oka van: az ember egészen máshogy látja magát belülről. Nem az van, mint amikor odajön valaki és megkérdezi: „ te tényleg daráltál csirkét?” „Jó, legyen akkor így, inkább bevallom. De nem lehetne valami értelmes dologról beszélni?” 

 

Tehát hagytam, hogy Lilla és Jani szabadon garázdálkodjanak, de a könyvemet azért odaadtam Lillának, aki szemezgetett is belőle. A könyv szerintem egy nagyon jó szociológiai lenyomat arról a korról. Nem olyan, mint a tipikus forradalmi írások. Még hogy éjjel-nappal kerülgettük a rendőröket? Dehogy kerülgettük! Különben is leszartuk. Időnként bevittek, néha pofán vágtak, de amikor kiengedtek, már boldog voltam, hogy „de jó, megúsztam, nem tartottak bent!” Egyszer viszont két napig bent voltam, akkor azért beszartam kicsit, hogy mikor szabadulok, de végül elengedtek. Azt sem mondták, hogy bocsánat, csak annyit, hogy „most hazamehet, de emberelje meg magát!” Én pedig mondtam, hogy „persze, meg fogom emberelni magam.” (nevet) További fotókhoz az Újszínház darabjáról klikk ide!

 

 

Feró: Igen, de nagyon jól megvilágítja a rendszer hülyeséget, hogy vannak olyan szavak, mondatok, amelyek elvesztik az értelmüket. Amikor másnap bevittek engem, próbáltam nekik elmagyarázni, hogy az ideiglenesen azt jelenti: kis időre. Amíg a szóló megy, addig lehet táncolni. (nevet) Erre verték az asztalt, hogy ne hülyítsem őket. Én meg adtam az ártatlant, hogy de hát azt sem tudom, miről beszélnek. Persze természetesen tudtuk. Tehát maga az ideiglenesen szó okozott egy biztosíték-kiverést náluk.

 

De mondok egy másikat: olyan is volt nálunk, hogy számoltunk. „54, 55, 57, 58…” kihagytuk. Ha bemondjuk, az a baj, ha kihagyjuk, az a baj, mert azzal is kiemeljük. A rendszer igazából nem tudott ezzel mit kezdeni. Érezte, hogy nem vagyok vele, pedig én hűségesküt tettem: „a szocializmus odaadó híve vagyok. Soha többet nem lesz ilyen! Nem mondjuk többet.” Persze minden bulin mondtuk utána. Az ideiglenesen ihaj-csuhaj pedig azt jelenti, hogy egy kis időre mulatunk. Nem azt, hogy ideiglenesen itt állomásoznak valakik. Hát húzzanak innen! (nevet)

 

 

Feró: Nem tudom, hogy várják-e. Az a baj, hogy az új nótáinkat már nem is ismeritek, mert a rádiók sosem játszanak Beatricét. Csak a Rádió Rockon megy egy dalunk, a „jól érzem magam, mint Krisztus a kereszten.” A mai napig úgy érzik, hogy „a Beatricében van valami veszély. Ne adjuk a dalaikat, mert abból baj lesz.”

 

Nemrég volt egy nagyobb rendezvény, és mondtuk, hogy az Utálom a XX. századot fogjuk énekelni. Erre közölték, hogy az túl erős. De miért? Horthy jött a fehér lovon? Igen. Nem negatív hős benne, hanem pozitív. Sztálin vágtatott harckocsikon? Igen. Hitler pedig tényleg ígért csodafegyvert. Ezeket nem lehet elmondani? Vagy azt, hogy nem szeretném, ha mecset lenne a falumban? És sajnos tényleg nem lehet elmondani a mai világban, mert kijelentik, hogy gyűlölködő vagyok, pedig ez csak a véleményem. Politikai korrektséget várnak el, ami eleve képtelenség, mert ilyen nincs. Ha én egy pártnak a tagja vagyok, nem mehetek szembe azzal, amit ők mondanak. Ragaszkodnom kell a pártomhoz. Nem azt mondom, ami nekem tetszik, hanem azt, ami nekünk tetszik. A nép pedig majd úgy szavaz, ahogy akar.

 

 

Feró: Bevallom, én nem voltam oda az ötletért, de a környezetem és a zenekarom azt mondta, hogy ezt igenis meg kell csinálni. Úgyhogy én is beleálltam, és nagyjából már meg is terveztem, hogy lesz. Két és fél órás lesz, ez az a hossz, aminél még nem fárad el a közönség. Ebben tulajdonképpen az egész életművem benne lesz: a Hamlet, az ős-Beatrice, az ős-Bikini és az a Bikini is, amiben már nem voltam benne, de én írtam a dalokat. És persze a legsikeresebb, ’88 és ’92 közötti időszakunk: a XX. század, a 8 óra munka, a Boldog szép napok, vagyis a fontosabb slágerek.

 

Egy-két régi Ricse-tag is ott lesz: Gidófalvy Attila, Donászy Tibi, Miklóska Lajos, valamint olyan zenészek, akik számunkra fontosak és szimpatizálnak velünk: Pásztor Anna (Anna and the Barbies), Mező Misi (Magna Cum Laude), Kalapács Józsi – ugye a Pokolgépnek is írtam nótákat –, és egy öreg, bár nálam fiatalabb cimborám, Varga Miklós. Úgyhogy igazi sztárparádé várható, valamint sok új és régi nóta egy fúvósszekcióval és két vokalistalánnyal kiegészülve, hogy minden a zenekarhoz megfelelően szóljon. (Facebook esemény itt!)

 

 

Feró: Ez megint csak olyasmi, amivel a környezetem foglalkozik. Én jobban szeretem, amikor egy kis klubban játsszunk, ahol belenézhetek az emberek szemébe, és láthatom őket. Az Arénára agyilag is rá kell készülni, mert eltelik 3-4-5 másodperc, mire eljut hozzád a közönség reakciója. Tehát egy kicsit lassabban történik ez meg. Remélem, felveszik majd, bár nem tudom, vásárol-e még valaki DVD-t. Én azt szeretném, ha valamelyik nagy televízió leadná majd a felvételt, hogy az emberek tudjanak róla, hogy volt ilyen.

 

Egyébként sok médiatámogatást nem várhatunk. Nem játszanak Beatricét, mert az olyan kínos. Például a 8 óra munkáról azt mondták, hogy a „kibaszott világból” csúnya szó. Hiába mondom, hogy nem az, ez egy jelzős szerkezet. Mondhatom helyette, hogy „az egész világból”, de az már nem azt fejezi ki. Nem, ennek így kell lennie. Ebben benne van, hogy be vagyok csapva, és sok minden más is. Egyszer volt egy olyan bulink, amin sok gyerek vett részt. Akkor azt énekeltem, hogy „az egész világból”, a 8-10 éves gyerekek meg üvöltötték, hogy a „kibaszott világból.” (nevet) Mert az is a világ. Nem „elrontott”, vagy ilyesmi.

 

 

Feró: Gyakorolni fogunk. Az utóbbi időszakban 65 koncertünk volt, ami tényleg nagyon sok, de akkor is heti kétszer próbáltunk. Most lesz egy kis szünet a darab miatt, de januártól rengetegszer átjátsszuk majd az arénás műsort. A gyakorlás nagyon fontos dolog. Az, hogy tudsz egy nótát, nem azt jelenti, hogy el is tudod játszani. Mindent újra kell gondolni és át kell adni tízezer embernek.

 

 

Feró: Az unokám egy fantasztikus kiscsávó, ha csak rágondolok, elérzékenyülök. Csodálatos, amikor megfogja a fejedet és odabújik hozzád. Védelmet keres a világ elől. Természetesen nagyon elfogult vagyok vele, én ilyen szép gyereket még nem láttam a Föld kerekén! Ráadásul okosabb, mint a nagyapja! (nevet) Főleg a hétvégéken szoktam találkozni vele, de épp tegnap kaptam róla egy videót, ugyanis elfelejtette, hogy még nem tud járni. (nevet) Úgyhogy elindult és megtett három métert, amikor is elé esett egy másik gyerek, aki szintén nem tud járni, és akkor már ő is lecsücsült. Ha szóltak volna neki, hogy de hát te nem tudsz járni, biztos egyből elesik, de nem, ő elindult! Imádom a gyereket!

 

 

Feró: Általában állatokat nézegetünk – szerencsére vidéken azért sok van. Patrik unokámnak jobb hallása van, mint nekem, és amikor meghallja a kakast, rögtön mondja, hogy „ku-ku!” A kutya ugatására pedig egy másik „ku”-t használ. De a repülőket is felismeri, azokat valamiért „koh”-nak hívja. A gyerekek egyébként nagyon sokat kommunikálnak, a felnőttek pedig többnyire csak gügyögnek nekik, aminek semmi értelme.

 

A múltkor bekapcsoltam a számítógépet és ott volt egy poszter rólam, ő pedig először arra mutatott, majd rám, és mondta, hogy „papa! Papa!” A közelben lakik egy barátom, akinek van pávája és több dísztyúkja, azokat is sokszor megnézzük, a múltkor pedig a Medvefarmon voltunk, amivel nagyon bevágódtam az unokámnál. Megnéztük a bárányokat is, én pedig megkérdeztem, hogy „na, mit mondanak? Beveszik a Patrikot?” „Bee!” (nevet) De ugyanazt mondta a farkasoknál is, meg is ijedtem, hogy azt hiszik, mi vagyunk a bárányok, és akkor annyi nekünk. (nevet) 

 

Szóval ezzel nagyon bevágódtam nála, de egyébként is mindig jelzi, hogy menjünk megnézni az állatokat. Amúgy nagyon jól lehet a gyerekkel csajozni. Még az öregasszonyokat is lehet vele nyúlni! (nevet)

 

 

Feró: Én is köszönöm! 

 

 

Jegyek az Aréna-koncertre (2018. április 7.) ide kattintva elérhetőek. 

 

A Beatrice Facebook oldala.

 

Az Újszínház Facebook oldala.

 

Tóth Mátyás

 

Támogatónk a Hangfoglaló Program.