Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Másnaposan zseniális ötletnek tűnt meglátogatni a Szépasszonyvölgyét” - What? interjú



Nem is olyan régen volt szerencsém a Rómeó Vérzik zenekar sajtótájékoztatóján megismerni néhány igen szimpatikus és kedves fiatalembert, akikről kiderül (minő véletlen), hogy szintén zenészek. Egészen pontosan a What? zenekar tagjai, ráadásul testvérek. Sörkóstolás közben kiderült, hogy ők bizony együtt turnéznak Rómeóékkal, aminek is utolsó állomása Budakalász volt, április 11-én. Azon melegében meg is beszéltük ott a sör felett, hogy meglátogatom őket azon a koncerten és kicsit faggatom őket a turnéról, Rómeóékról és természetesen a terveikről is.

Rockbook: Sziasztok! Köszönöm, hogy időt szántok rám! Mutassátok be kérlek a zenekart az olvasóinknak!

Csóra Miklós: Tatabányáról jöttünk, körülbelül 3 éve alakult a zenekar. A fő szempont az volt, hogy alapítsunk egy olyan bandát mellyel eljátszhatjuk azokat a dalokat amikért mindig is megvesztünk és más csapatok nem nyúltak hozzá. Na meg hogy  én és a tesóm végre egy zenekarban játszhassunk. A jelenlegi felállás kb január óta van, a tagok pedig: Czöndör Zsolt (ének), Csóra Balázs (gitár, vokál), Gerő Balázs (Dob), Csóra Miklós (gitár, vokál), Tóth Gábor (basszusgitár).

Rockbook: Utánatok kutakodva észrevettem, hogy bizony énekes fonton van változás a kezdetekhez képest….

Csóra Miklós: Alapvetően nem emberi tényezők miatt kellett énekest váltanunk. Leginkább szakmai, vagy magánéleti dolgok miatt vált szükségessé. Zsoltira tavaly novemberben találtunk rá, azóta dolgozunk együtt, szerintem már jól össze is szoktunk és bevált ez a felállás így.

Rockbook: Ahogy szinte az összes zenekar, ti is feldolgozásokkal kezdtétek az ipart. Az egyik számomra nagyon kedves zenekar, a Five Finger Death Punch is benne van a repertoárban. Ma este is hallhatjuk majd valamelyik számukat tőletek?

Csóra Balázs: Nem terveztük, de csak neked lehet, hogy eljátsszuk :) (és valóban megkaptam, a Bad Company című számot, ami remekül szólt, a szerk.)

Rockbook: Ahogy néztem a többi előadót, akiknek a számai közül játszottatok, elég zúzós lista kerekedett ki, nem épp a szokványos előadók, akiket nyakra-főre feldolgoznak. Tudatos volt ez részetekről?

Csóra Miklós: Abszolút. Amikor nekiálltunk ennek a zenekarnak, azt akartuk, hogy legyenek tökös, húzós riffek meg nagyon dallam centrikus refrének. Persze ez változik, ahogy alakul a csapat, de így is megvannak a dallamosabb nótáink és az igazi ereszd el a hajamat zúzás is.

Rockbook: A saját számokra is érvényes ez?

Czöndör Zsolti: Mindenképp érezhető. Hiszen a repertoárunknak azért tükröznie kell a zenekar ízlését. Ezért a saját daloknál sem térhetünk el ettől, de nem is akarunk. Persze lesznek lágyabb dallamok, de a gitároknál továbbra is igyekszünk a zúzós-húzós riffeket meghagyni. A buliknál manapság már az a lényeg, hogy pörögjön, ne legyen sok duma, össze legyenek kötve a dalok, hogy az tényleg egy jó zenei élmény legyen. Ehhez tartjuk mi is magunkat.

Rockbook: Mikorra várható saját albumotok?

Csóra Miklós: Sajnos konkrét dátumot még nem tudunk mondani. Egy 3 számos demónk már van, amit a Facebookon meg lehet hallgatni. Szeretnénk, ha még az idén ez összejönne, a dalok javarésze megvan, meglátjuk, hogy az egyéb külső körülmények, hogy engedik.

 


Rockbook: Dalírásnál ki a főnök?

Kovács Koppány (Rómeó Vérzik): Én, megírom nekik és átküldöm. :D

Csóré Miklós: Én és a tesóm járunk le sűrűbben a próbaterembe, ott nekiülünk és jönnek a riffek, gitártémák maguktól. Persze maga a dalírás közösen megy. Ha az általunk összerakott gitártéma, dallam nem illik az énekre, akkor formálunk rajta kicsit, hogy jó legyen és fordítva is igaz. Nincs kifejezetten zenei főnök köztünk, csapatmunkával működünk.

Czöndör Zsolt: Meg libabőrig játszunk. Minden dalra van 4-5 ötlet, folyamatosan megy az ötletelés, és amikor az a bizonyos libabőr megvan, na azt a verziót tartjuk meg. Termékeny a zenekar szerencsére, jó, hogy minden dalra van 2-3 verzió és van miből választani. Arra sokkal könnyebb megírni egy szöveget, mintha izzadtságszagúan kiszenved egyet az ember.

Rockbook: A mai este a Rómeó Vérzik zenekar előtt fogtok játszani, nem először idén. Honnan ismeritek egymást és hogy jött az együttműködés?

Csóra Miklós: Hát igazából ők kerestek meg minket, annyira akarták, hogy játszunk előttük, hogy szinte már zaklattak, végül beadtuk a derekunkat. :) Na de viccet féle téve ez pont fordítva történt. Felhívtuk őket, hogy szeretnénk velük egy turnét csinálni, ők meghallgatták az anyagunkat, ami ezek szerint megfoghatta őket, mert itt vagyunk és ezt a tavaszi turnét végignyomtuk velük. Ezért roppant hálásak is vagyunk, köszönjük nekik. Nagyon jó bulikat csináltunk végig együtt, azóta bejelentkeztem máj transzplantációra is. :) Bár még nincs gond, de biztos, ami tuti, hogy mire vége az évnek minél előrébb legyek a listán. :)

Czöndör Zsolt: Ez tényleg egy tök jó élmény volt. A két zenekar között korábban abszolút semmi kapcsolat nem volt, azt leszámítva, hogy esetleg a Facebookon ismerősök voltunk, de ezen kívül tényleg semmit nem tudtunk szinte a másikról. Bennünk is voltak azért ezzel kapcsolatban kérdőjelek, hogy hogy is fog ez elsülni, milyen lesz a közös munka, hogy fognak minket fogadni. De szerintem abszolút jól sikerült és működött az a bizonyos kémia köztünk, jól ment a közös munka. Bár tulajdonképpen nem éreztük, hogy ez meló lenne. Persze amikor épp másnaposak voltunk, az szar volt, na akkor gyorsan ráittunk és utána nem volt gond. :) De ez természetesen ritkán fordult elő, szinte soha, ahogy egy igazi, vérbeli rock zenekarhoz illik. :)

Rockbook: Milyennek láttátok ti ezt a turnét belülről, hogy éltétek meg? Kinek milyen pluszt adott?

Csóra Miklós: Összességében nézve, nagyon jól éreztük magunkat a turné ideje alatt. Megérte az a rengeteg utazás (melyek mondanom sem kell, rettenetesen jó hangulatban teltek), eljutottunk olyan helyekre, ahol még nem játszottunk. Ami viszont a legfontosabb, hogy ezen a turnén tudtunk igazából összecsiszolódni, mert a jelenlegi felállás nem olyan régen alakult ki. Koncertről koncertre érezhető volt a változás, egyre felszabadultabban játszottunk. Nem, mint ha félősek lennénk! :)

Rockbook: Pletykáljunk egy kicsit. Azt már említettétek, hogy máj transzplantációra feliratkoztatok a turnénak köszönhetően. Van még egyéb zaftos, piszkos kis sztori, amit a pia nem radírozott ki és elárulható a turnéról, Rómeóékról?

Csóra Miklós: Titkokat nem árulunk el! Ami a turnén történt, az ott is marad. :D Egyébként abszolút pozitív a mérleg Rómeóék felé! Jó volt velük együtt dolgozni. Nem éreztük magunkat feszélyezve. Sok segítséget kaptunk technikailag. Itt pedig muszáj megemlítenünk és nagy-nagy köszönetet mondanunk Németh (Rasti) Gábornak, aki a hangosítás nagymestere volt a turnén! A backstage bulik hatalmasak voltak szinte mindegyik állomáson, de talán számunkra a legemlékezetesebb story Egerben történt, amikor is a koncert után másnap, másnaposan zseniális ötletnek tűnt meglátogatni a Szépasszonyvölgyét. Na az felejthetetlen volt... Betévedtünk mit sem sejtve a 6-os pincébe, ahol is Vali néni fenomenális Stand Up show-ját ingyen és bérmentve végighallgathattuk úgy, hogy legalább 2l bort szétosztogatott kóstolónak. Visítottunk a röhögéstől. Ezt nem lehet elmondani, hogy ott mi történik, azt át kell élni. Természetesen vettünk is pár litert, biztos, ami fix. :)

Rockbook: Meddig mentek még velük? Hány koncert lesz még közösen?

Csóra Miklós: Soha többet, az új májra vigyázni kell. :)

Gerő Balázs: Tavasszal ez volt az utolsó, lesz egy kis idő regenerálódni és ősszel tervezünk egy újabb összeborulást.

Czöndör Zsolt: De akkor már ők lesznek előttünk. :)

Rockbook: További terveitek idénre?

Csóra Miklós: Dalírás ezerrel, készülés az albumra. Illetve koncertek, reméljük. Legközelebb április 24-én láthattok minket Tatabányán, a Roxxy-ban a Psychogang-el közösen, majd május 30-án Somorján játszunk Rómeóékkal közösen a jubileumi nagykoncertjükön. A részletekről és hogy ezeken kívül mikor és hol fogunk fellépni, a Facebook-oldalunkon nyomon követhetitek.

Rockbook: Rendben, sok sikert mindenhez, a májakra vigyázni!

Máthé Kriszta

Fotók: Szecskó Sára

További fotók ide kattintva.

 


 

Címkék: 
What?