Szokatlanul kellemes idővel indult ez az októberi hétvége. A kezdés előtt pár perccel mégsem volt végeláthatatlan sor a bejáratnál. Pár perc alatt bejutottunk. Az este 8 órára kiírt kezdést majdnem takkra sikerült betartani.

Az est első fellépője a Tales Of Evening volt. Kissé szellős nézőtér várta őket, de folyamatosan szállingóztak az érdeklődők. Már megtapasztaltam párszor, hogy pillanatok alatt szaunává tud alakulni a küzdőtér, ha beindul a móka. Talán ezt próbálták előzetesen elkerülni a kimondottan hűvösre kondicionált levegővel. Pedig a beengedő biztonsági ember szívélyesen ajánlgatta a ruhatárat, de a pulóverek és kabátok bizony nem akaróztak lekerülni. A zenekart legutóbb nyáron láttam és már akkor is szimpatikus volt a társaság. Bár a zenéjük kissé nekem túl lágy, de sikerült olyan dallamvilágot felépíteniük, ami egy hallgatás után is megmarad az ember emlékezetében.A hangosítással nem volt gond, így szépen kihallatszottak a billentyűs részek is és a ritmus szekció is kellően dörrent. A közönségben voltak páran, akik kívülről fújták az összes szöveget, de szerencsére nem nyomták el Ivett szépen csilingelő hangját. Aki amúgy sem hátrányos színpadi megjelenését jellegzetes mozgással fűszerezte. Az Álmodd újra adta meg az alaphangot, hogy rögtön vissza is vegyenek a keménységből az Én csodámmal, majd a személyes kedvencem is megérkezett a Hajléktalan lélek formájában. Majd egy kis pihi. Credo és Lázadás. Bár jellemző a TOE-re az egyedi szövegvilág, de a „Voltam már papírhajó” sort szerintem még évekig nem fogom tudni feldolgozni. A Talán holnappal jött egy komorabb hangulat. A Lélekvihar és a Reménysziget közben éreztem először, hogy jó a zene, de kellene néhány olyan szerzemény, ami kicsit kilóg a sorból. Mert itt már kicsit kezdtek egybefolyni a dolgok, miközben mégsem tudom azt mondani, hogy sablonos, vagy, hogy minden számuk egyforma. Az én mesémmel zárult a majd egy órás műsor. Addigra már kellemesen megszaporodott a nézőszám. Még pár jól sikerült lemez és lesz ez a tábor még sokkal nagyobb is.

Tales Of Evening

Az átszerelést heveny beszélgetéssel és némi fogyasztással igyekeztünk áthidalni. Remek ötlet, hogy a koncerttermen kívül lehet követni néhány tv-n, hogy mi zajlik bent így nem maradtunk le a következő kezdésről, ami nem sokat váratott magára.

Másodjára a Wisdom legénysége lépett a deszkákra. Sajnos a színpad méretei nem engedték, hogy teljes legyen a színpadkép, így a hollók most elmaradtak, csak a kisebb vásznak voltak kifeszítve. Nagy Gábor egyik ujját tekintélyes méretű kötés és egy rögzítő sín takarta, de mint kiderült, ez nem hogy zavarta volna, hanem inkább poénkodásra adott okot. A War of Angelsnél sajnos nem jött ki annyira jól a kórus, mint a lemezen, de jó kezdés volt. Majd albumot nem, csak tracket váltottunk a God Rest Your Soullal. Némi erőgyűjtés a Somewhere Alone alatt és a Fate-tel már meg is érkeztünk az elsőEp-hez. Szerencsére a Wisdom a számos tagcsere ellenére tudja tartani a színvonalat és a stílusuk is egységes maradt az évek alatt, így bátran lehet csemegézni egy koncert setlist összeállítása alatt és szerencsére teszik is. Hogy mennyire nem tolják előtérbe az utolsó albumot az is jelzi, hogy a második után a nyolcadiknak elhangzó volt a következő szám a lemezről. Miközben szépen zajlott a rendezvény többször kellett elgondolkodnom, hogy Nagy Gábor miért nem ereszti ki sűrűbben úgy igazán a hangját, annak ellenére, hogy kitudná. Persze nem kell szétsikítgatni a lemezeket, de kár egy ilyen nemes fegyvert nem vinni a csatába. Nem nézegettem az órámat (ez a jó koncert jele) így nem tudom pontosan mennyit játszottak, de érzésre több mint egy órát. A második félidőben már inkább az újabb dalokon volt a hangsúly. Elhangzott a Failure of Nature, a Marching forLiberty (sajnos Fabio Lione nélkül), a Take Me to the Neverland, ráadásnak pedig kaptunk egy Judast. A közönség lelkes volt, és ha szellősen is, de megtöltötték a nézőteret. A zenekar pedig valószínűleg félálomban is lenyomna egy színvonalas koncertet, bár Gábor néha kicsit belegabalyodott az átvezető szövegbe. Lehet, hogy mégis zavarta kicsit az az ujjsérülés.

Wisdom

Ismét rövid szünet következett, amit ezúttal cd-vásárlással színesítettem. Volt miből válogatni a merchpultnál. Mindhárom zenekar hozott pólókat, pulóvereket és hangzóanyagot is. Az átszerelés megint csak nem tartott sokáig, többek között köszönhetően annak, hogy végig a Wisdom dobcájgja volt munkába fogva.

Az eseményt a Dalriada koncertje zárta. Mire feleszméltem, már a Kinizsi mulatsága dallamai zengtek. A zászlók lecserélésre kerültek és a Wisdom arannyal hímzett fekete fellépő uniformisait felváltották a len-színű ingek. A legnagyobb lelkesedés az ő fellépésüket kísérte, még egy könnyed kis moshpit is kialakult a lendületesebb részeknél. A színpad itt már láthatóan szűk volt a hét tagú alakulatnak, de azért Laura a színpad közepén időnként megpördült, mint egy szőke fergeteg. Koncert szempontból sajnálatosan a Dalriada dalok elég hosszúak, így pl. a Wisdomhoz képest jelentősen kevesebb hangozhatott el ugyanannyi idő alatt, ebből következően esélyesebb, hogy kimaradnak kedvencek. A fájó hiányt számomra ezen az estén a Borivók éneke jelentette. Lehet, hogy ők már unásig játszották, de szerintem egy hibátlan koncertnóta. Volt viszont Téli ének és Ígéret, amik meg talán túl nyugisak koncertre, bár kétségtelenül szépen szóltak és az Ígéret tempósabb részeinél beindult a csűrdöngölős-pógó. Az Arany albumot a Szent Lászlóval idézték meg először és a Walesi bárdokkal másodszor (vagy a Fergeteget először, tetszés szerint). Kicsit izgultam is, hogy nehogy ez kimaradjon, eléggé a koncert vége felé kapott helyet. Közéjük ékelődött a Szelek-blokk: Hazatérés és a Nap és szél háza. A Dudással még odacsaptak egy lendületeset a végére, természetesen előkerült az autentikus hangszer is, de nyilván senki nem gondolná komolyan, még ők sem, hogy Debrecent elhagyhatják a Hajdútánc nélkül. Mi más is lett volna a ráadás?

Először kicsit keveseltem a mindössze három fellépőt, így viszont mindenkinek volt közel egy órányi játékideje és ezt jól ki is használták.

Dalriada

vtb