Bejelentkezés

x
Search & Filters

Mikkey Dee: "soha többé nem lesz még egy olyan zenekar, amilyen a Motörhead volt"



Mikkey Dee a Metal Sticks podcastben beszélt a Motörhead 2015-ben elhunyt legendás frontemberével, Lemmy-vel való barátságáról, valamint azt is kifejtette, miért gondolja úgy, hogy soha többé nem lesz még egy ilyen zenekar.
 
"Soha többé nem lesz még egy olyan zenekar, amilyen a Motörhead volt. Előtte sem létezett ilyen, most sincs és később sem lesz, mert számos olyan tényező volt, ami teljesen egyedivé tett minket. Mindenekelőtt maga Lemmy. A gondolkodása, az életmódja és a világszemlélete alapjaiban határozta meg a bandát. Sokszor mondtam már, hogy ha minden ember olyan lenne, mint Lem, nem törne ki egyetlen háború sem és nem létezne ez az elbaszott politikai korrektség, mert mindenki értené a viccet, tudna nevetni önmagán és nyugodtan élhetné az életét. Lemmy elképesztően intelligens volt, és pont emiatt tudott megmaradni egyszerű, barátságos fickónak. Sosem tartotta magát rocksztárnak. Emlékszem, hogy amikor beléptem a bandába, a vállamra tette a kezét és azt mondta: 'Mikkey, ne feledd, hogy a jómodor nem kerül semmibe, viszont ha olyan közegbe kerülsz, ahol csupa kibaszott seggfej vesz körül, viselkedj úgy, hogy túltegyél mindannyiukon!'
 
Lemmy a szó jó értelmében volt egyszerű ember, ami azt eredményezte, hogy a közös munka egyszerre volt nagyon könnyű és baromi nehéz vele, mert előre tudtuk, hogy mit fog gondolni és mondani. Fontos leszögeznem, hogy a Motörhead nagyon is demokratikusan működött és egyáltalán nem az volt, hogy Lemmy egyedül döntött volna mindenben, de persze az is tény, hogy ez az ő zenekara volt és nem is lehetett rá máshogy tekinteni. Ettől függetlenül előfordult, hogy szembe kellett mennünk azzal, amit a fejébe vett, mert tudtuk, hogy rossz döntést hozna, úgyhogy be kellett bizonyítanunk, hogy nekünk van igazunk és ezt meg is tettük. A Motörhead-ben olyan csodálatos barátságot és demokráciát tapasztalhattam meg, amihez foghatót szerintem sosem fogok átélni sehol máshol."
 
 
Fotó: Scott Legato/Getty Images