„A nehéz helyzetek olyan erőket hívnak elő, amiknek a létezéséről sem tudtam eddig” - Kalapács József interjú
Kalapács József a magyar metal színtér egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja, akinek hangját olyan csapatokból ismerhetjük, mint a Pokolgép, az Omen, a Kalapács, a Hard, a Kard, a Kalapács és az Akusztika. Józsi jövőre kereken 60 éves lesz, és a vele készített interjúnkban el is árulta, milyen különleges tervei vannak az ünneplésre, de beszéltünk vele a közeli és a távoli múltról és a dalszerzésről is, sőt, az is kiderül, mit tanácsol a fiatal, feltörekvő zenekaroknak.
Rockbook: Az év végéhez közeledve kezdjük talán a legaktuálisabb kérdéssel. Hogy telt számodra a 2021-es esztendő, koncertek, turnék szempontjából?
Kalapács József: Nyilván nem úgy telt, mintha nyavalya nélkül telt volna. Viszonyításban nincs okom panaszra, ha más bandákhoz mérem a sajátjaimat, de azért látni kell, hogy ez az év legjobb esetben is csak félgőzzel működött. Kívülről nézve persze mindenki játszhat amennyit csak akar, de a személyi korlátozások felezték, harmadolták a közönséget. A média felületeken történő riogatás sem fokozza a koncertre járási kedvet, de főleg a bizonytalanság, a rossz kommunikáció miatti káosz a fő baj. Abban szerencsésnek érzem magam, hogy legalább viszonylag sok koncert volt, ami mentálisan nagy segítség zenésznek és közönségének egyaránt. 


Rockbook: Már több mint 1 éve, hogy megjelent a Kalapács zenekar Világvégre című albuma. Ennyi idő távlatában hogy látod, milyen visszajelzések érkeztek a lemezre?
K.J.: Fennállásunk óta a Világvégre albumra jött az egyik legjobb reakcióözön. Az Ösztön és az Életreítélt mellett ezt az albumot gondolom máris a legnépszerűbbnek. Valójában a dalok java még a pandémia előtt íródott és inkább pozitív kicsengése van, ez is jót tett a fogadtatásnak, de a megszólalásban is közelebb kerültünk az eredeti elképzeléseinkhez.
Rockbook: A Világvégre albummal együtt megjelent egy igen komoly dupla feldolgozás album is, a Kalapács zenekar 20 éves jubileuma alkalmából. A magyar rock-metal színtér neves zenekarai dolgoztak fel egy-egy Kalapács számot. Hogy fogadtad ezt az ötletet, mikor felmerült, vannak e esetleg kedvenceid róla?
K.J.: Igazából az egész album kedvenc. Folyamatosan hallgatom és köszönöm minden résztvevőnek, hogy végre általam is folyamatosan hallgatható, izgalmas albumot csináltak a dalainkból! Nagyon izgalmas így, ennyi különböző hanggal hallgatni ezt a nagyon pezsgően sokféle zenei világú lemezt.
Rockbook: Idén is megjelent egy különleges dupla album, amin gyakorlatilag majdnem az összes lírai dalod szerepel, a Pokolgéptől a Kardig. Néhány korai dal újrarögzítve, plusz egy teljesen új szerzemény, a Szelíd metálosok. Hogy jutott eszedbe ez az ötlet, hogy össze kéne szedni a pályafutásod ilyen jellegű dalait egy válogatáslemezre?
K.J.: Nem is annyira a líraiság jellemző itt, hanem a szelídség, hiszen vannak dalok a keményebbek közül is, csak a szelídített formájukban. Ha csak az eredetileg is lírai dalok jelentek volna meg, jóval rövidebb lenne az album.
Nálam a fősodor a keményebb daloké.

Rockbook: Köztudott, hogy ma már a CD eladásokból nem igazán lehet pénzt keresni, a rock-metal műfaj ennek ellenére mégis konzervatív maradt ebben a kérdésben. Neked mi a véleményed erről? Megéri ma még CD-t kiadni?
K.J.: Ez most olyan, mintha azt kérdeznéd, megéri-e dalt írni, vagy egyáltalán zenélni. Jó esetben azért zenél az ember, mert szereti ezt csinálni és azért ír új dalt, mert ötletei vannak és mondanivalója is akad. Az új dal mindenképpen kikívánkozik, nem állhatja útját semmi.
Így aztán lemezzé válik. Igazából anyagilag is megérheti, ha valamelyik nagy rádió beszippantja a dalaidat és rotációban játszani kezdi, de ez csak nagyon kevés rockzenekarral fordul elő. Igazából nem is tudom, milyen értékrendek mentén dől el, hogy ki kerül a rádióba. Ha majd lesz egyszer egy pld. Periféria FM666 nevű rádió, abba talán bekerülhetnénk rendszeresen, de a kivételes helyzetben lévő, nagy nevű rádiók mellőznek minket.

Rockbook: Tavaly sajnos a koncertezésnek is betett rendesen a koronavírus járvány. Te személy szerint, hogyan élted meg ezt a nehéz időszakot?
K.J.: Az előbb már részben kitértem erre is. Nem akarok panaszkodni, mert attól még sosem oldódott meg semmi.
Egyéb bevételi megoldások után kellett néznem, ahogy másoknak is, akiknek ennyire megnyirbálta ez a rossz nyavalya az életét. Egy biztos, a nehéz helyzetek olyan erőket hívnak elő, amiknek a létezéséről sem tudtam eddig.
Irgalmatlan sok energia kell a túléléshez és eddig jól ment. Azért már nagyon várom, hogy kicsit megpihenhessek, de ez még nem 2022-ben várható.



Rockbook: Jövőre 40 éve, hogy beléptél a Pokolgépbe, ezzel elindult a profi karriered. Azóta sok mindent megéltél, rengeteg jót, és néhány rosszat is. Mit tanácsolnál azoknak a fiatal zenészeknek, zenekaroknak, akik most kezdenek zenélni, és bár ma már minden másképp működik, mint annak idején, de ugyanolyan lelkesedéssel csinálják, mint anno ti?
K.J.: Ott a kérdésedben a válasz. A lényeg a zenélés, szeretetből, lelkesen, nagyon szabadon, ösztönösen, boldogan. Az érték attól jön létre, hogy benned születik a hozott- és szerzett érzéseid és a frissen benned születők elegyeként. A többi - ha jönnie kell - jön magától. Az édeskevés lenne mozgatórugónak, hogy majd ebből milyen jól meg lehet élni. Erre kár is apellálni. 

Rockbook: Mennyire követed a mai fiatal, feltörekvő, magyar zenekarokat, vannak esetleg, akiket kiemelkedőnek tartasz közülük?
K.J.: Követném én, de nem sok időm van erre. Régebben többet jártam “csak úgy” bulizni és akkor jó pár banda meglepett. Az utolsók, akiket még fiatal tehetséges bandaként felfedeztem magamnak, a Road és a Depresszió voltak, de már ők is lassan veteránok. 

Rockbook: A 80-as években, amikor ti kezdtétek ezt az egészet a közönség kb. veletek egykorú volt, mára viszont már több generáció is hallgatja és magának érzi a dalaitokat, és mindig jönnek újabb rajongók. Milyen érzés, hogy ennyi emberre voltatok/vagytok még mindig hatással?
K.J.: Hál istennek mi sosem célozgatunk semmilyen célcsoportra, csak szórjuk a dalainkat és jön, akinek tetszik. Alapból arra törekszünk, hogy nekünk tetsszen, de jó látni, hogy több generációnak is bejön. 


Rockbook: Jövőre ismét fontos jubileumhoz érkezel: 60 éves leszel, és 40 éves pályafutás áll a hátad mögött. Ahogy ez a minap kiderült két nagyszabású koncerttel ünnepled ezt a kerek évfordulót. Mondanál néhány szót ezekről az ünnepi koncertekről?
K.J.: Június 12-én az Erkel Színházban lesz az első giga buli, Kalapács József “60” SZÍNHÁZKONCERT címmel (Facebook esemény itt!). Ez azért olyan helyszín, ahová ritkán jut el az emberfia fellépni. Nekem volt már szerencsém élőzni az Erkelben, anno Szörényi Levente nagyívű rockoperájában, az “Atilla - Isten kardja” című dalműben játszottam itt Csaba királyfi szerepét. Óriási élmény volt és ennek a remekműnek köszönheti az Atilla Fiai Társulat is a nevét. Részemről szeretném is meghívni Leventét erre az előadásra, remélem nem lesz akadálya!
Ezen a színházkoncerten az Atilla Fiai Társulat bővített formában fog zenélni és szeretnék meghívni minél több olyan zenész és színész társat, akikkel találkozott a pályám ez alatt a néhány évtized alatt.
Akik már biztosan velünk lesznek ezen az estén, Rudán Joe, Nagy Feró, Varga Miklós, Vikidál Gyula, Mr. Basary, de ez csak a jéghegy csúcsa. Ha a Levente is biztos lesz, szólok. 


Augusztus 12-én pedig a rock-metal életművemé lesz a főszerep a Budapest Parkban “60 TOTÁL / 40 METÁL” címmel (Facebook esemény itt!). Itt is gigantikus vendégsereggel készülök, szintén a kapcsolati szempontok alapján. Vannak, akiket a közönség sejthet és vannak, akikre biztosan nem számít senki, lesz meglepetés bőven.
Ezen a bulin szeretném újra összekovácsolni a Kard zenekart is, az este végén pedig egy alkalmi formáció lesz életem első nagyzenekarának egykori tagjaiból verbuválva. Ezt a bandát ezen az estén hívjuk úgy, TOTÁLIS METÁL! 


Rockbook: Új kiadványok terén várható e valami a 2022-es évben bármelyik zenekarodtól?
K.J.: Szeretnék az Akusztikával kijönni egy új albummal, aminek a munkacíme, sőt talán a végleges is: KORONA ÉS KARD. A Kalapács zenekar is elkezdett már megint mozgolódni, úgyhogy bármi lehet, akár 2 új album is lehet a 2022. év termése. 


Elérhetőségek: Kalapács honlap, Kalapács zenekar Facebook oldal, Instagram, Webáruház
SZR
Fotók: Döbi, Kalapács József Facebook oldala
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.

