Station - U2 Est
Jó zenék, finom ételek és italok, szuper hangulat – a tökéletes estéhez már csak te kellesz, és a barátaid. Vegyétek hát az irányt szeptember 10-én este a Városligeti Sörsátor felé, ahol végre ismét lesz U2 est a Station zenekarnak köszönhetően. A belépés ingyenes, tehát a buli még a pénztárcátoknak is kellemes élményt jelenthet.
Hallottál már a Stationről? Ha szereted a zenét, és valamennyire otthon vagy a magyar zenei életben, akkor szinte biztosan. A zenekar ugyanis már a kilencvenes évek közepén összeállt, hogy U2 dalokkal szórakoztassa a közönséget, és persze a zenészek saját magukat is. Az első felállásban, öt taggal nemcsak U2 számokat, hanem saját dalokat is énekeltek. Felléptek többek közt az E-klubban, és Demjén Ferenc előzenekaraként a szegedi Dóm téren is.
2001-től még ismertebbek lettek, a Pecsában is többször koncerteztek, és tehetségkutatókat is nyertek. A következő évtől kezdve pedig nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy a U2 dalai mellett saját szerzeményeiket is még nagyobb számban mutathassák meg a közönségnek.
2007-ben felfüggesztették működésüket, ám először Station U2 Bandként, majd 2010-től Station U2 Tribute Bandként mégis folytatták a közös munkát – a csapat Csákvári Gábor, Gaben közreműködésével zenélt tovább.
Napjainkban is folyamatos a munka a zenekar háza táján: a próbateremben együtt tökéletesítik a dalokat, hogy Bonóék régi és új szerzeményeit minél jobban szólaltathassák meg a koncerteken – rájuk jellemzően, az eredetiekhez hasonló, kicsit mégis egyedi hangzásban.
A Station következő koncertje szeptember 10-én 19:30-kor kezdődik a Városligeti Sörsátorban, belépő nincs.
A STATION zenekar tagjai:
Csákvári László: ének
Balikó Tamás: gitár
Kajtár Tamás: basszusgitár
Horváth Gergely: billentyűk
Kovács Gergely: dob
További infók a koncert Facebook oldalán: https://www.facebook.com/events/370470943100750/
vagy a zenekar Facebook oldalán: https://www.facebook.com/pages/STATION/136798936353126