Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Nekem a zene maga az élet” – Interjú Frenkkel, a Hiperkarma társalapítójával



Torma Gábor, azaz Frenk nevét olyan zenekarok kapcsán ismerhetjük, mint a Hiperkarma, a Budapest Bár és a Braindogs, de szólóban is szép sikereket ér el, új albuma pedig éppen a napokban jelent meg. Frenk a friss lemez és a jól ismert formációk mellett szívesen beszélt a kezdetekről, a munkamódszereiről, jövőbeli terveiről és a múzsáiról is.
 
Rockbook: Először is mesélj a kezdetekről, kérlek! Hogy kerültél kapcsolatba a zenével?
 
Frenk: Nálunk egyfolytában szólt otthon a zene, és 2-3 éves koromban elkezdtem lábasokat ütögetni fakanállal. Beleszerettem a rock and rollba. Beatles. Hungária, Elvis Presley, Rolling Stones... Ilyeneket hallgattam ennyi idősen. De a legfontosabb tényező a Beatles és Elvis Presley volt.
 
Rockbook: Volt zenész a családban? 
 
Frenk: A nagypapám kántor volt, kórust vezetett és igazgatóhelyettesként dolgozott egy falusi iskolában.  Az első élőzenei élményem az volt, hogy őt hallgattam orgonálni a templomban. A szüleim gyári munkások voltak, a Dunai Vasműben dolgoztak Dunaújvárosban. Abban az időben nem tudtak másfele menni, pedig többre lettek volna hivatottak. Nagyon szerették a zenét, a komolyzenét is, így azt is sokat hallgattam.
 
Öt-hat évesen kaptam egy gitárt, és akkoriban már dobolgattam is, aztán hétéves koromban beírattak zeneiskolába, tízévesen pedig elkezdtem zongorázni. A szüleim mindenben támogattak, örültek, hogy legalább nekem lesz esélyem kitörni ebből a szarból.  És hát végül is sikerült.
 
Rockbook: Az általános iskola után hol tanultál?
 
Frenk: A Bartók Béla Konzervatóriumban folytattam a tanulást, klasszikus ütő szakon, de akkor már rock and rollt is játszottam Dunaújvárosban egy helyi bandában. Sokszor járogattam haza, és ez a vonal teljesen elcsavarta a fejemet. Ki is rúgtak a konziból, amit nem is bántam, mert már a hátam közepére sem kívántam az egészet. Az iskolák nem voltak nekem valók, csak a baj volt velem, minden ellen lázadtam, borzalmasan viselkedtem, szinte már hírhedt voltam. Aztán felvettek a Zeneművészeti Főiskolára, ahova egy évig jártam. Már öt zenekarban játszottam, és nehezemre esett reggel 8-ra bemenni az órákra, így inkább azt mondtam, hogy nem csinálom tovább. Valahogy úgy voltam ezzel, hogy elmegyek ide-oda, mindenhol felszedem amire szükségem van, aztán odébbállok. Utáltam a szabályokat, a megfelelést, mindent, amit utálni lehetett az iskolában.
 
Rockbook: Akkor, ha volt is részed képzésben, mondhatjuk, hogy saját magad fejlesztetted tökélyre a tudásodat.
 
Frenk: Abszolút, énekelni például soha nem is tanultam, teljesen autodidakta módon sajátítottam el. 
 
 
Rockbook: Melyik hangszerrel kezdődött a zenekari pályafutásod?
 
Frenk: Eleinte doboltam a zenekarokban. 18-20 évesen ezzel kerestem a kenyerem, de borzasztó unalmasnak találtam, hogy hátul ülök és kísérek sokszor egyébként nagyszerű zenészeket. Azt gondoltam, hogy nekem más dolgom van az életben.
 
Rockbook: Zeneszerzéssel mióta foglalkozol?
 
Frenk: 13 évesen kezdtem klasszikus darabokat írni. Ezekből sajnos sok kotta elveszett, de a meglévőkből kerülnek be motívumok a dalokba, pl. az Április címűt egy kamaradarabom témája köré építettem fel, de az új album utolsó száma, a Finálé is egy 15 éves koromban írt zongoradarabomnak a továbbfejlesztett változata.
 
Rockbook: Melyik volt az első banda, amiben játszottál? 
 
Frenk: Egy dunaújvárosi banda, a JKE volt, aztán Szabó Tamás szájharmonikással kezdtem el komolyabban zenélni, főleg blues-t meg boogie-woogie-t nyomtunk. Játszottam különböző alternatív bandákban, majd duóban Döncivel, aki az Európa Kiadónak volt a gitárosa. Egy Almássy téri City nevű sörözőben muzsikáltunk, mellettem pedig pont egy dartstábla volt, úgyhogy éneklés közben kapkodtam a fejemet, nehogy eltaláljanak. Így kezdődött saját magam önkifejezése. És aztán persze jött a Hiperkarma. 1999-ben találkoztunk Bérczesi Robival, úgyhogy ez már egy hosszú történet, barátsággal, szakítással, féltékenységgel, mint egy házasságban. Az Amondó az egyetlen Hiperkarma lemez, amelyhez közöm van, azt együtt raktuk össze. 
 
Rockbook: November 18-án viszont mégis közös koncertetek lesz a Gödörben. 
 
Frenk: Most, hogy nem játszunk egy zenekarban, és a drogokról is leállt, újra nagyon jó barátok vagyunk. Mindkettőnket megkerestek, mivel húszéves a Gödör (Facebook esemény itt), és a Hiperkarma ott vált zenekarrá. Együtt nőttünk fel a hellyel. Ott éltünk, ott volt a próbatermünk, ott voltak a barátaink. Hazamentem aludni, aztán mentem vissza, Robi szintén. Mivel a hely nem alkalmas arra, hogy nagy koncertet játszunk, kitaláltuk, hogy ketten lépünk fel. Mindkettőnknek lesz egy saját blokkja és persze közösen is zenélünk.
 
 
Rockbook: Honnan jött a Frenk név?
 
Frenk: A bátyám nevezett el, hatéves koromban, úgyhogy már kilencévesen is ezen a néven léptem fel egy gimis bandával. Akkor ismerkedtem meg Kiss Tibivel, aki elsős gimnazista volt. Vele azóta is nagyon jó a kapcsolatunk, olyan, mintha testvérek lennénk. Sokat segített, amikor tizenévesen Pestre költöztem. Most a Budapest Bárban zenélünk együtt, de játszottunk a Braindogsban is. 
 
Rockbook: Te még most is dobolsz a Braindogsban, ahol a többi nagyszerű zenésszel együtt minden koncertetek igazi örömzene. Hogyan hatnak ezek a különféle formációk a munkásságodra? 
 
Frenk: Jól, bár ez az egész igazából azért van, mert rá vagyunk kényszerülve. Persze szeretek így zenélni, mert számomra a zene nemcsak egy bizonyos stílus, hanem egy sok mindent lefedő fogalom. A most kijövő album után tervezek egy elektronikus lemezt, utána pedig egy akusztikust. Ezek fejben már nagyjából meg is vannak.
 
Rockbook: Nem kottázod le őket? 
 
Frenk: Ha vannak más zenészek, akkor igen, de magamnak csak ritkán. Most az új albumnál sok vendégzenész van, úgyhogy napokig kottát írtam.
 
Rockbook: Úgy tudom, több albumodra is te játszottad fel az összes zenei szólamot.
 
Frenk: Igen, három ilyen van: a Minden ellen, a Songs for Jelena, és a Magyar Pszicho, bár ezen a lemezen a szaxofonon nem én játszottam.
 
Rockbook: Honnan jött az ötlet, hogy mindent magadra vállalj?
 
Frenk: Megesett, hogy mások nem úgy játszottak, ahogy én szerettem volna, és így egyébként is sokkal egyszerűbb. Idő- és költségkímélő is egyben. Amúgy az új albumon is én játszottam fel az alaphangszereket, a basszusgitár kivételével, és mint említettem, vannak vendégzenészek, fúvós-, vonós-és ütőhangszerekkel. A színpadon tízen leszünk majd, úgyhogy elég monumentális a produkció. 
 
 
Rockbook: Otthon szoktál gyakorolni?
 
Frenk: Igen, főleg fülessel szoktam zongorázni, számítógépet viszont nem használok az alkotáshoz. Sokkal nagyobb hatást ér el, amikor meghallom, ami a fejemben van, mert gyakran még én magam is meglepődöm. Egyébként Robitól kaptam egy hangkártyát, hogy próbáljam ki, mennyire más lesz, de eddig még nem volt rá alkalmam, bár lehet, hogy ha majd megöregszem, mindent így fogok csinálni. És demózáshoz is biztos jó. Egyébként is jellemző rám, hogy azt viszem végig, amit én találok ki. Ilyen szempontból abszolút céltudatos és fegyelmezett vagyok.
 
Rockbook: Írtál már zenét a Szegedi Bábszínház számára is. Hogyan kerültél kapcsolatba velük?
 
Frenk: Kiss Ági – aki most már igazgató – keresett meg, hogy lenne-e kedvem zenét írni bábelőadáshoz. Szívesen vállaltam, mert kedvelem az ilyen jellegű művészetet, és szerettem is ezt a munkát. Az egyik egy gyerekdarab volt, a másik pedig felnőtteknek szól. Mindkét előadásból került már fel zene dalba öntve valamelyik albumomra.  
 
Rockbook: Mivel kapcsolódsz ki?
 
Frenk: Normál esetben? Alapvetően nekem a hobbim, a kikapcsolódásom a foglalkozásom is egyben, amivel még pénzt is keresek, néha többet, néha kevesebbet. Ez elég hullámzó sajnos, de ezt már az elején tudtam, amikor elkezdtem. Most meg pláne nagyon képlékeny a dolog. A szórakoztató szakma nem kap segítséget, sem a színházak, sem a művházak, sem a szórakozóhelyek. Ez a művészet gyilkossága. Egyébként van egy macskám, Piaf, aki már tíz éve van velem, és ő is egy múzsa. Inspirálta már dalomat, ahogy korábban a kutyám is. Mindig az, ami éppen van.
 
Rockbook: Az új albumod hogy született?
 
Frenk: Mivel a koncertek elmaradtak, jó sok időm volt, úgyhogy rengeteg zenét hallgattam, többek közt klasszikust is, főleg Wagnert, és zongoráztam is, így többféle hatás ért.  Ez inspirálta az albumot. A mostani szövegvilág az eddigi legrealistább. Az „úszom a szerelmes ködben” téma már egyáltalán nincs meg. 
 
 
Rockbook: Pedig azért jó, hogy a romantikus oldalad is előjön időnként. 
 
Frenk: Szeretek ezzel játszani, hogy mikor melyik arcomat mutatom meg.  Kicsit skizo vagyok, mint minden művész, szerintem.  Most éppen ez volt terítéken, erre helyeztem a hangsúlyt. 
 
Rockbook: Voltak szerzőtársaid a munka során?
 
Frenk: Nem, mind a nyolc dalt én követtem el.  Ez a lemez az utóbbi időszak feldolgozása. A címe: Abszolút szabadon. Ez zeneileg szó szerint értendő, a szöveg ironikus, és még a borító is a címre reflektál, ugyanis anyaszült meztelen vagyok rajta, bár a nemiszervem természetesen nem látszik. Ahelyett az előttem álló hölgy seggét mutatjuk. A Facebook és az Instagram biztos letiltaná, de remélem, a YouTube nem fogja. Utálom a közösségi médiumok álszentségét. Minden szart látsz rajta, ami a legkárosabb, de egy aktképet nem tudsz kitenni, mert pornográfnak minősítik.  Ezen az albumon tényleg nincs semmilyen megfelelési kényszer. Az van rajta, amit én gondolok, és nem akarok senkihez igazodni.  Eddig ráraktam a lemezeimre egy-egy dalt azzal a céllal, hogy hátha lejátsszák majd, de ezen egy olyan sincs, mert már leszarom. Ma már nem azért kezdenek el zenélni, mert szerelmesek a zenébe, hanem mert eszköznek tartják, ami elvisz a hírnévhez. Nekem viszont a zene maga az élet, az önkifejezés legfontosabb része. És minden más mellékes ezen a körön belül.
 
Az új album lemezbemutató koncertje december 10-én lesz a Magyar Zene Házában.
 
 
Frenk elérhetőségei: Facebook, Instagram, YouTube-csatorna 
 
Vrabecz Vali
 
Fotók: Juhász Éva