Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Nemsokára 60 éves lesz az Omega, így az övék egy végtelen történet..."

2018. november 30-án Omega-kiállítás nyílt a szentesi Koszta József Múzeumban. Megérdemelten, hiszen nemhogy Magyarországon, de a világban sem sok olyan zenekarról tudunk, amelyik 56 éve aktívan zenél. Ez a kiállítás 2019. május 30-ig lesz látogatható. Ennek alkalmából beszélgettünk Arató Mátyással, aki – elkötelezett rajongóként – a szakmai részét vállalta fel a rendezvény szervezésének. (fotók a kiállítás megnyitójáról itt megtekinthetők)
 
Rockbook: - Hány fontosabb korszakra osztható az Omega működése, és ezek  miként köszönnek vissza a szentesi kiállításon?
 
Arató Mátyás: - Vannak korszakai az Omegának is, természetesen. Az a vélekedés, hogy három lemezenként következett be a korszakváltás, az utóbbi időkre már nem jellemző, a korábbiakra viszont annál inkább az volt.
 
1962-től 1967-ig tartott az az időszak, amit még senki nem vesz igazán komolyan. Az 1968 utáni tagság ugyanis még nem jött össze. Különböző emberek váltották egymást a zenekarban. Kislemezeket készítettek, amelyekre általában nem saját számok kerültek. Ezt egy viszonylag hosszú amatőr korszaknak tartjuk. Az igazi 1968-ban kezdődött, amikor kijutottak Londonba, ahonnan hazatérve rögtön elkészíthették az első, önálló nagylemezüket. Ez volt a Presser-éra, amelynek három nagylemeze a beat-korszak termése. Ez 1970-ig tartott. Aztán kivált Presser és Laux, de már találkoztak a Uriah Heep-pel, a Led Zeppelinnel és a Deep Perple-lel. Hatásukra elkezdődött a hard rock korszakuk, amelyet az Omega 5, a Nem tudom a neved és az Élő Omega lemezek fémjeleznek. Ezek már a klasszikus ötösfogattal készültek. Ott volt Molnár Gyuri, Mihály Tomi, Kóbor, Benkő és Debreczeni Ciki. Aztán rájöttek, hogy ezzel a műfajjal Magyarországról nem nagyon fognak labdába rúgni.
 
Viszont 1973-ban megjelent a Dark Side Of The Moon a Pink Floydtól. Ebben az irányzatban sokkal több lehetőséget láttak. Jött is a pozitív váltás, vele – mindenki szerint, az eladási példányszámok és a szakma szerint is - a csúcs-korszakuk, a space, amely 1976-tól 1980-ig tartott. Az aktuális albumaik pedig az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis. A zenekar tagjai is úgy vélekednek, hogy ha valami túléli az Omegát, az ez a három lemez lesz.
 
 
Az ezt követő, ún. új hullámos időszakkal azonban már nem tudtak mit kezdeni. Megcsinálták Az arc című lemezt, ami szerintem még nagyon jó. A XI. lemezükön is vannak jó számok – borzalmas hangszereléssel. A Föld árnyékos oldala és a Babylon kis visszanyúlás volt a space rockhoz, de a lemezek már holt térbe estek. Gondoljunk bele: a Gammapolist 650 ezer példányban adták el, a Babylont már csak 87 ezerben. 1987-ben volt a 25 éves jubileumi koncertje, ami után úgy gondolta Kóbor, hogy egy kicsit pihenniük kell, kitalálni, hogy milyen irányba forduljanak.
 
Ebből hét év lett, amit mindenki nagyon bán, ők is. Ez épp a rendszerváltás időszaka volt, és mindenki csodálkozott azon, hogy az Omega eltűnt. Gazdasági társaságokkal, üzlettel foglalkoztak a tagjai. Amikor 1994-ben visszatértek a Népstadionba a híres esős koncerttel, azt hittem, hogy az búcsúkoncert lesz. Előtte azonban elkészítették, a Trance And Dance című lemezt, ami a koncert után jelent meg. Kiderült, hogy az Omegának ismét jó időszaka következett. Zeneszerzőként visszatért Presser, és többen írtak rá zenét, ahogyan szövegeket is. Utóbbit például Bródy és Sülyi Péter. Nagyon jó lemez, rossz címmel, mert mindenki mást gondolt róla. 1994-95-tól pedig már nem foglalkoztak azzal, hogy mit kellene játszani, hanem vitték tovább a saját Omega-stílusukat. Azóta is így játszanak, méghozzá rengeteget.
 
A múzeumban is megkíséreltük visszaadni ezt a korszakolást. A középső teremben láthatóak a fő időszak relikviái, ezért azt Gammapolis teremnek neveztük el. Ott minden lemezét felsorakoztattuk annak az időszaknak, valamint fellépő ruhákat, plakátokat, amelyek beszerzése – negyven év eltelte után – nem volt egyszerű. Ez a terem arról szól, amikor a nagy Omega felállt, egészen 1987-tel bezárólag. Az első terem kicsit a korral foglalkozik: a hatvanas-hetvenes évekével. Az volt a koncepció, hogy ha olyan fiatalok jönnek, akik még nem éltek akkor, lássák, hogy az a korszak mennyire más volt, és hogyan jött ki belőle az Omega, akik a táncdalok és a táncdalfesztiválok keretezte közegből eljutottak Londonba, ahol egészen más viszonyokat találtak, mint az itthoni körülmények. Nem sokkal később ők is bevallották, hogy ettől kezdve nem sok közük volt a magyar valósághoz, viszont soha nem mondták, hogy mekkora ellenállók voltak és hogy milyen rossz volt itt nekik, hiszen az évek nagy részét aztán külföldön töltötték, általában Nyugaton. Pont ez volt a nagy dolog az Omegában, hogy mint a rakéta, elsüvítettek az akkori magyar valóság felett!
 
Rockbook: - Milyen mélységig ismerhető meg a kiállításból a zenekar története?
 
A.M.: - Úgy gondolom, teljes egészében. Ami engem illet, rajongóként a többszörösét raktam volna ki ennek az anyagnak, és ezzel bizonyára valamennyi rajongó társam így van. De aki csak nagy vonalakban ismeri az Omegát és végig nézi a kiállítást, elolvassa a szövegeket, kap egy vezető fonalat, amelyik 1962-től 2018-ig viszi, és tudatosulni fog benne, hogy az Omega él, turnézik, alkalmazkodott a mindenkori korok igényeihez. Persze már nem a Népstadionban játszik és nem ugyanazokkal a tagokkal.
 
Rockbook: - A zenekar külföldi sikerei és pályafutása talán nem eléggé ismert a magyar közönség előtt. Ezt a hiányosságot mennyiben pótolhatjuk?
 
A.M.: - Próbáltunk érdekesebb dolgokat is kirakni. Olyanokat is, amelyek nem annyira fontosak a zenekar történetében. Például azt, hogy a Boney M-nek írtak számokat. Sokáig úgy tudtuk, hogy a Rasputin is azok közül való, de Kóbor elmondta, hogy nem, csupán a Léna adta hozzá az ihletet. Viszont van olyan lemez, amelyre két Omega-számot vettek fel: az Ajánlott útvonalat és a Tízezer lépést, mégpedig a zenekarok közötti közvetlen megegyezést követően. Nem készült hivatalos szerződés és Kóborék nem árulták el a titkot, ahogyan sokáig azt sem, hogy a sikeres dalaik jelentős hányadának Bródy írta a szövegét, és hogy az Omega 1971-ben miért nem kapott nagylemez-készítési lehetőséget, és az hogyan készült el az mégis, és számos más érdekességet. Olyanokat, amelyek színezik a kiállítás-látogatók érdeklődését.
 
A szovjet/orosz sztori:
 
A '70-es években a Szovjetunió többször is szerette volna  meghívni az Omegát egy kinti koncertturnéra. Kóbor viszont 1970 óta nem volt hajlandó repülőre ülni egy kellemetlen  kényszer leszállást követően, ezért nem akartak a a SZU-ba játszani és több ezer kilométereket utazgatni, heteken keresztül.
 
Hogy elkerüljék a szovjet turnét, kitalálták, hogy az őszi Kisstadionos koncertjükön, -  ahol a szovjet szervezők minden évben megnézték az Omegát - egy elrettentően vad koncertet fognak adni. Felszántották a színpadot, rohangáltak fel-alá, Kóbor félmeztelen fetrengett a földön. A trükk bejött, a szovjet szervezők csalódottan távoztak és közölték, hogy náluk ez a fajta viselkedés nem egyeztethető a szovjet emberek viselkedésével.
 
Ezért történhetett meg az, hogy az első koncertjét az Omega 2013-ban adta az oroszoknál. A koncert után az Omegát az orosz ortodox püspökség vezetői fogadták és a legmagasabb egyházi kitüntetéséket adományozták a tagoknak. A zenekar hatalmas megdöbbenésére a papok azt is elárulták nekik, hogy számukra a 70-es, 80-as években az Omega jelentette  a szabadságot, sőt a mostani egyházi vezetők közül fiatal korukban ketten is egy Omega tribute zenekarban játszottak.
 
Bár abban az időben soha nem játszottak a Szovjetunióban, lemezeiket ott is kiadták, és igen nagy példányszában fogytak is. Természetesen az Omega ezekből az ott eladott albumokból soha sem kapott semmilyen jogdíjat. A hanglemezgyár is  küldött ki Omega lemezeket, cserébe szovjet könnyűzenei lemezeket küldtek. Beolvasztás után ezeket használta fel alapanyagnak a hanglemezgyár, ha itthon elfogyott a lemezgyártás alapanyaga.
 
Egyébként tényleg sokan kérdezik, hogy mitől ment olyan jól az Omegának a hetvenes években, holott nem támogatták őket. Igen, de nem is akadályozták! És ha egy német kiadó nem fektetett volna bele pénzt, a zenekar nem lett volna ennyire sikeres! Ráadásul az akkor európai színvonalú zene volt, hiszen ráéreztek, mit kellett játszani. A hatlemezes nyugatnémet szerződésnél az esetleges hátszél egyébként sem számított volna. Az Omega pedig saját erőből bizonyított! És, amit ott kerestek, visszaforgatták fejlesztésekre, és külsőségekben is olyan koncerteket adtak, mintha nyugati nagy zenekart láttál volna.
 
A lemezborítós sztori: Amikor a hiánygazdaság miatt nem volt kapacitása a hanglemezgyárnak borítót gyártani. De a zenekar trükkösen ezt is megoldotta…
 
A.M.: - 1970-ben Presser, Laux és Adamis Anna távozása után a hanglemezgyár gyár már nem sok fantáziát látott az Omegában, ezért amikor a maradék tagok felkeresték a kiadót, azzal hárították el az új lemez felvételének a lehetőségét, hogy arra az évre már nincs szabad hely a stúdióban a lemezfelvételére. Így tehát két USHER magnóval rögzítették a koncertjeiket, ebből születette az Élő Omega lemez, utalva rá, hogy a zenekar még él és virul.
 
Miután bemutatták az összevágott zenei anyagot a hanglemezgyárnak, jött az újabb kifogás, hogy hiánygazdaság van és nincs elég papír a lemezborító kinyomtatására... Kóborék persze résen voltak és megkerestek egy Tsz-t ahol  a melléküzemág legyártotta alumíniumból a lemezborítót. Kezdetben kék színnel, majd amikor elfogyott a kék festék akkor pirossal. Miután a kellő számú lemezt eladták ebből az alumínium tokos lemezből, a hanglemezgyár is elkezdte legyártani papírtokban.
 
Rockbook: - Honnan származnak a kiállítási darabok? Gondolom, számos történet fűződik hozzájuk. Melyek közülük a legérdekesebbek?
 
A.M.: - A fellépő ruhák és a hangszerek a zenekar tagjainak a tulajdona. Á lemezek, CD-k az enyémek, de hát azok minden gyűjtőnél megtalálhatóak. Rengeteg plakát, szórólap maradt a raktárban, mert – egyszerűen – nem fértek ki. Azok és a kiállítottak is mind rajongóktól vannak, összesen 15 főtől. A fényképek, belépő jegyek, stage passok szintén, valamint egy olyan roadtól, aki 12 éven át dolgozott az Omegának. Az öt zenekari tag közül Kóbor az a típus, aki semmit nem őriz meg. Kivétel az Omega Red Star lemez eredeti angol kiadása, amelyből tudomásom szerint összesen 3 db van az országban. Mihály Tomi fellépő ruhái viszont olyan állapotban sorakoznak a szekrényében, mintha tegnap rakta volna le azokat. Nála még nagyon sok kincs van. A legfontosabb lemezük, az Időrabló ruháiból az öt tag közül négyé itt van. Egy híres divattervező, Gombár Judit munkái. Molnár Gyuri pedig ideadta az egyik gitárját és azt az erősítőjét, amin még Jimmy Page is játszott Londonban annak idején. Elment az ottani koncertjeikre Joe Cocker, John Mayall és George Harrison. Nézegették a gitárjaikat, hogy teljesen úgy néznek ki, mint az övéik, csak a felirat Jolana volt rajtuk.
 
Van olyan gitár a kiállításon, amit Molnár Gyuri barkácsolt az 1987-es jubileumi koncertjükre: üveggyapotot és gyutacsokat tett bele, és lángok csaptak ki akkor belőle. Ez a gitár egy hölgy rajongónál maradt meg. Amikor megkaptuk, nem tudtunk róla semmit. Elküldtem a fotóját Molnár Gyurinak. Azt mondta: úristen, hát megvan? Nem tudta. Ezért is érdekesek azok a tárgyak, amelyek a zenekar tagjaihoz köthetők. Olyan gyűjtők is vannak, akiknek szinte mindenük megvan. Egyikük most rendelt brazil nyomatú Omega-lemezt. Európában mindenféle nyomásúak vannak. A zenekar tagja azt mondták, hogy most már sokkal több mindent előhalásznának erre a kiállításra. Az alumínium tokos Élő Omega-lemezről azt tudtuk, hogy piros és kék szitázású van belőle. Csakhogy létezik sárga és zöld is, amelyekkel nem találkozott senki, mert azok próbanyomatok voltak. (Mihály Tominak azonban megvannak.) Annyit tudtunk, hogy amikor a gyártó mezőgazdasági termelőszövetkezet melléküzemágában elfogyott a kék festék, akkor váltottak pirosra. Közben azonban bejött az NDK-turné, amelyhez a németek 200 ezer darab lemezt kértek. Amikor ez az igény befutott a hanglemezgyárhoz, akkor nyomtatták ki a borítót papírból. (fotók Mihály Tamással és Presser Gáborral a dedikálással egybekötött közönségtalálkozón elérhetők itt)
 
(Arató Mátyás és Kóbor János)
 
Rockbook: - Mit tartasz a kiállítás legértékesebb darabjainak?
 
A.M.: - A ruhákat! Ha kicsit utána megyünk, talán megtaláljuk Molnár Gyuri Időrabló-ruháját is, és akkor a teljes kollekció meglesz. A másik természetesen az eredeti Omega Red Star-lemez, amelyet Kóbor a 75. születésnapjára kapott a rajongóktól.
 
Rockbook: - Milyen volt a visszhang a zenekar tagjai és volt tagjai körében, akik már látták a kiállítást?
 
A.M.: - A zenekar tagjai közül mindenki köszönte és mindenki meg volt hatódva tőle. Öt kiállítása volt eddig az Omegának, amelyeket rajongók szerveztek, sokkal több tárgy kiállítása mellett. A múzeumban viszont vannak bizonyos, betartandó esztétikai szabályok. A sajtóban, televízióban mindenütt nagyon jó visszhangja volt a kiállításnak. Sehonnan nem kaptunk negatív kommentet.
 
Rockbook: - A terveknek megfelelően vándorkiállításra indul az anyag. Mit lehet tudni, legközelebb hová?
 
A.M.: - Valószínűleg Veszprémbe, hiszen a város Európa kulturális fővárosa lesz. Azért is jó a kiállítás utaztatása, mert nem teljesen ugyanezt az anyagot vinnénk, mert továbbiak is kerülhetnek elő addig. Mi – lehetőség szerint – a határon túlra is szeretnénk eljuttatni, és Budapesten zárulna a kör.
 
Ha azt vesszük számításba, hogy csírájában már 1959-ben megvolt, nemsokára 60 éves lesz az Omega, így az övék egy végtelen történet...
 
Rockbook: - Köszi az interjút!
 
 
 
Olasz